hirdetés

Sajtforradalommal a hazai turizmusért

Magyarországon sajtforradalom zajlik és egyre népszerűbbek a termékek - állapították meg az I. Sajtakadémia konferencián, amelyet Gyöngyösön, az Eszterházy Károly Egyetem campusán tartottak. A hagyományteremtő szándékkal összehívott találkozón, közel kétszáz vendéget regisztrálhattak a szervezők.

hirdetés

A Kis- és Közép Agrárvállalkozók Sajtkészítő Egyesületének az egyetem campusával közösen rendezett eseményén kedvező tapasztalatok születtek - tájékoztatta szerkesztőségünket Kerekesné dr. Mayer Ágnes főiskolai docens, a konferencia főszervezője. - Az volt a cél, hogy hazai kézműves sajtkészítők találkozzanak egymással, közelebb kerüljenek a tudományhoz és a turizmushoz is.

Az előadások révén megismerhették a sajtkészítéssel kapcsolatos - igen sokrétű - újabb kutatásokat és eredményeket. Ezek mellett pedig a kiállítók standjain megtekinthették a tevékenységükhöz szükséges bemutatott eszközöket, berendezéseket.

A konferencia szervezői arra törekedtek, hogy minden lehetséges oldalról bemutassák a kézműves sajtkészítést, így a szántóföldtől a terített asztalig teljes képet kaphattak a résztvevők. Több tudományterületet érintő - úgynevezett interdiszciplináris - kapcsolatot tapasztalhattak a vendégek.

Az érintett témákat az adott szakterületek kiemelkedő kutatói, professzorok, laboratóriumi-, illetve közigazgatási szakemberek prezentálták. Az előadók között természetesen a gyakorlatot képviselők is szerepeltek. 

forrás: 123rf.com
forrás: 123rf.com

A szakmai program mellett a jelenlevők - a támogatóknak köszönhetően - szörpöt, bort és kávét is kóstolhattak. A rendezvény végén pedig sajtgasztronómiai bemutatón vettek részt, élvezhették a különböző termékeket és ízeket.

A találkozó sikerét az is bizonyította, hogy a résztvevők végig kitartottak és az előadásokat követően azonnali kerekasztal beszélgetések alakítottak ki egy témáról.

A több szempontból is úttörő jellegű eseményen elhangzott, hogy a sajtforradalom létező jelenség hazánkban.

Így a szervezők reményei szerint a konferencián kialakult kapcsolatok, a felvetett ötletek és javaslatok elősegítik a feldolgozott magyar minőségi tejtermékek fejlődését és hozzájárulnak turizmus erősítéséhez is.

A szakértők abban bíznak, hogy a fejlődés hatására nemsokára nyomába érhetünk az ezen a területen még előttünk járó országoknak.

Mentusz Károly
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Ha balatoni vendéglője vagy szálláshelye van, milyen várakozásokkal néz az őszi szezon elé?

Partnerünk