Séta a kulisszák mögött

Az Új Széchenyi Terv révén közel 14.000 beruházás valósult meg, melyek mindenki életére hatással vannak. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség – a polgárok európai éve alkalmából -, azzal a céllal indítja el az Uniós Fejlesztések nyílt napja – séta a kulisszák mögött elnevezésű programját, hogy megmutassa, hogy az európai uniós tagság mennyi mindennel járult hozzá a lakosság életkörülményeinek jobbá tételéhez.

Magyarország fejlődését hosszú évek óta meghatározzák az uniós forrásból megvalósuló beruházások, azonban nemcsak a hazánk rendelkezésére álló 8.200 milliárd forintos összeg tűnik elképzelhetetlennek a lakosság számára, de a fejlesztések jó részéről is szinte kizárólag a híradásokból értesülhetnek. Éppen ezért a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség hagyományteremtő szándékkal, március 2-ára, szombatra egy országos nyílt napot hirdetett, melynek során most bemutatkoznak a legizgalmasabb fejlesztések.

„A célunk az, hogy megmutassuk a lakosságnak, hogy az Új Széchenyi Terv és ezen keresztül az uniós források nem elvont fogalmak, hanem olyan fejlesztéseket jelentenek, amelyek mindenki életére hatással vannak. A polgárok európai éve pedig remek alkalmat teremt, hogy a helyi közösségek betekintést nyerjenek abba, hogy az európai uniós tagság mennyi mindennel járult hozzá az életkörülményeik jobbá tételéhez” – fogalmazott Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára.

A rendezvény keretében országszerte közel 30 olyan beruházást láthatnak az érdeklődők, amelyek egyébként zárva vannak a nyilvánosság előtt, vagy csak belépőjegy megvásárlása esetén tekinthetők meg. A nyílt nap keretében látogatható beruházások között egyaránt található kulturális, turisztikai, tudományos célú, vagy épp infrastrukturális fejlesztés. Így megtekinthető lesz például Budapesten a 4-es metró Tétényi úti állomása, a Várkert Bazár tervezett rekonstrukciója, a Magyar Természettudományi Múzeum interaktív kiállítása, valamint a Liszt Ferenc Zeneakadémia egyik megújult épülete.

Szép számmal lesznek programok a fővárostól távolabb is. Ingyenesen lesz látogatható többek között a Korda Filmpark etyeki látogatóközpontja, a lőkösházi Vásárhelyi-Bréda kastély, a fertődi Esterházy-kastély, valamint a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed és a Kodály Központ. A természetbarátoknak a Tisza-tavi Ökocentrum, az Ipolytarnóci Ősmaradványok, a hortobágyi Puszta Szafari, vagy a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje kínál tartalmas időtöltést.

A nyílt napon ugyanakkor a vállalkozások életébe is betekintést nyerhetnek a látogatók, hiszen megnézhetik, hogyan készül az energiaital a HELL Energy gyárában, ahol az uniós támogatások révén modern, korszerű, ugyanakkor környezetbarát anyagok és technológiák felhasználásával létesült egy új épület, amely alkalmas a csúcstechnológiai berendezések elhelyezésére. Az érdeklődők emellett olyan egyedi, környezettudatos fejlesztéseket is megtekinthetnek, mint a Pannonhalmi Főapátság területén lévő biomassza fűtőmű, amely a megújuló energiaforrásokat használja fel az Apátság hőellátására, vagy a székesfehérvári Adu Develop Kft ultrahangos PET hulladék újrahasznosítási technikája.

A nagy érdeklődés és egyes intézmények, gyárak korlátozott befogadóképessége miatt az egyes helyszínekre történő belépés regisztrációhoz kötött. A weboldalon február 18-tól minden további részlet elérhető lesz a programban részt vevő intézményekről és programjaikról, valamint a regisztrációra is lehetőség nyílik.

A nyílt napon megtekinthető intézmények listája:

  • 4-es Metró, Budapest
  • Adu Develop Kft.: ultrahangos PET hulladék újrahasznosító technológia ismertetése, Székesfehérvár
  • Esterházy-kastély, Fertőd
  • HELL ENERGY Magyarország Kft., Szikszó
  • Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület, Ipolytarnóc
  • Kaposi Mór Oktató Kórház: sürgősségi betegellátó osztály fejlesztése, Kaposvár
  • Korda Filmpark, Etyek
  • L'Huillier - Coburg-kastély, Edelény
  • Líceum: az épület rekonstrukciójának megtekintése, Eger
  • Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest
  • Magyar Cukorgyártó Zrt.: a biogáztermelés növelésére létrehozott utófermentor bemutatása, Kaposvár
  • Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest
  • MEDITERRÁN Magyarország Betoncserép Gyártó Kft.: a gyártási folyamat megtekintése, Bóly
  • Mobilis Interaktív Kiállítási Központ, Győr
  • Pannonhalmi Főapátság: biomassza fűtőmű megtekintése, Pannonhalma
  • PannonPharma Kft.: új gyógyszergyártási technológia bemutatása, Pécsvárad
  • Pusztaszafari, Hortobágy
  • Szatmár-Beregi Kórház, sürgősségi osztály, új részlegek bemutatása, Fehérgyarmat
  • Szegedi Tudományegyetem Füvészkert, Szeged
  • Szegedi Tudományegyetem Oktatáselméleti Kutatócsoport: diagnosztikai mérési rendszerek bemutatása, Szeged
  • Tisza-tavi Ökocentrum, Poroszló
  • Várkert Bazár, Budapest
  • Vásárhelyi-Bréda Kastély, Lőkösháza
  • Zsolnay Kulturális Negyed és Kodály Központ, Pécs

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.