Szaúd-Arábia és Japán is felkerült az 1000 Út térképére

Szaúd-Arábia és Japán is felkerült az 1000 Út térképére, az egzotikus, és kisebb csoportos utakat szervező iroda emellett a már meglévő útjai közül többet is kibővített. Az iroda csatlakozva a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) felhívásához, katalógusában és a honlapon is teljes árat tüntet fel.

Gorszkij Jaroszlav, az iroda vezetője az új katalógus bemutatásán azt mondta, idén 154 körutazást szerveznek 101 országba 401 időpontban, a kínálat 22 új körutazással bővült.

Szaúd-Arábián és Japánon a Norvégiához tartozó Lofoten-szigetek, Ghána, Sao Tomé és Principe vált még elérhetővé, új körutakat indítanak az Egyesült Államok több nemzeti parkjába, Elzász-Lotaringiába is. Az eddig is meglévő szentpétervári túrákat most már a Baltikummal kiegészítve is lehet foglalni, Oroszországban idéntől a transzszibériai vasút teljes hosszán végig lehet utazni az iroda szervezésében, illetve új hajóutak is rendelkezésre állnak, köztük Karib-tengeri, New-York-i és japán utak is elérhetővé váltak.

A tavalyi évvel kapcsolatban Gorszkij Jaroszláv kiemelte, hogy 25 százalékkal emelkedett a forgalmuk, az cég árbevétele meghaladta a 3,2 milliárd forintot. Tavaly 216 csoportban 6 ezer utast szolgáltak ki, ebből egzotikus útra 90 csoport jelentkezett.

A Turizmus Online-nak nyilatkozva Gorszkij Jaroszlav azt mondta, számukra a minőség a legfontosabb, ezért szerveznek kisebb csoportoknak utakat, és mindig belvárosi, minőségi szállodákban biztosítanak szállást. Bár az elmúlt évben jelentős növekedést tapasztaltak az utasszámban, sok célállomást már lefedtek, de mindig vannak új lehetőségek, már most tervezik a következő évi újdonságokat, így van még potenciál a 15-20 fős csoportoknak szervezett utazásokban is.


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.