hirdetés
hirdetés

Századik egri séta

Jubileumához érkezett az "Egri séták nemcsak egrieknek" sorozat. Megtartották a századik közös programot.

hirdetés

Fél évtizeddel ezelőtt az Egri Lokálpatrióta Egylet tagjai körében merült fel az ötlet, hogy minél több helyi lakos, illetve a városba látogató turista ismerje meg a hevesi megyeszékhely történelmi múltját, építészeti, művészeti emlékeit. A gondolatot tettek követték és a főszervező Renn Oszkár konkrét menetrendet dolgozott ki arra, hogy milyen fontosabb emlékhelyeket, látványosságokat tekintsenek meg egy-egy ajánlott séta során. A száz találkozón közel tízezren vettek részt.

A séták során megismert helyek történetéről időközben két könyvet jelentetett meg a Lokálpatrióta Egylet. És már a harmadik kötet is készül, amelyet szeptemberben Eger ünnepén vehetnek majd kezükbe az olvasók.

A nagy sikerű sétasorozat tovább folytatódik. A nyáron, egészen szeptember közepéig tartanak újabb találkozókat. Ezeken a költő Vitkovics Mihály egri házát, a Bazilika harangjait, a Megyeháza épületének történetét, a kibővült Sportmúzeumot, a Hősök temetőjét, a Széchenyi utca emlékezetes házait, valamint a Szépasszonyvölgy históriáját ismerhetik meg a helyiek és a turisták.

Mentusz Károly
a szerző cikkei

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk