Tanktúra, Trabant húzás, Kézigránát dobás – megnyitotta a szezont a Cityrama

Igazán rendhagyó volt a Cityrama legújabb szezonnyitója: Domonyvölgybe, a VadQad pályára érve gránátot hajítottunk gumikerékbe, ki lehetett próbálni, milyen tankban utazni (nagyon kell kapaszkodni!), valamint, hogy milyen egy Trabantot elhúzni  úgy, hogy emberek ülnek benne (kézifék nélkül könnyű). Ezt egy finom vacsora követte a Lázár Lovasparkban, ami előtt elhangzottak a szezonnyitó előadások.

2018 a Cityrama életében egy kiugróan jó év volt. Az utazási iroda működésének mindhárom fő területe - tehát a személyszállítás (beleértve az autóbuszos és személyutós személyszállítást), a csoportos beutaztatás (beleértve a MICE-ot és a leisure-t), valamint az egyéni vendégeknek szóló garantált programok, tehát a sightseeing részleg is kiemelkedően teljesített. 

 

Ehhez képest 2019 első negyedévében mérhető teljesítmény várakozáson aluli lett. Ez is annak köszönhető, hogy idén nem márciusban, hanem április második felében ünnepeltük a húsvétot.  Ahogy azt korábban is megírtuk, a légiközlekedés bővülési üteme kilenc éves mélypontra érkezett - elsősorban emiatt.

Cserébe - Erdei Bálint, a cég ügyvezetőjének elmondása alapján - áprilisban nagyon szépen elindult az előszezon, erősek a tavaszi hónapok, és úgy látja, hogy a következő negyedév is hasonlóan pozitívan alakul majd. Különösen emelkedik a csoportos beutaztató részleg, a MICE-al foglalkozó kollégák körében a feladat mennyisége, ami főként a célzott kommunikációnak köszönhető.

A MICE szegmensre fókuszáló vásárokon, workshopokon és egyéb rendezvényeken, egyre többször külföldön is jelen van a Cityrama, valamint itthon is érezhető a nagyobb cégeknél az érdeklődés (külföldről és itthonról is) az olyan szolgáltatások iránt, amit mi kínálnak: például a repülőtéri transzfer, privát. vagy a különleges elemeket tartalmazó városnézés.

 

Közlekedés

A gépjárműveknél - ahogy minden évben idén is zajlanak fejlesztések. Néhány hete érkezett meg a flotta legújabb tagja egy Mercedes Sprinter.

Kerékpárkölcsönzés iránt, az áprilisi számok alapján, egyre nagyobb az érdeklődés. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a nálunk környezettudatosabb országokból érkező vendégek előszeretettel közlekednek kerékpárral és szívesen vesznek részt kerékpáros városnéző túrákon is.

Lehetőség

A Cityrama csapatában már a tavalyinál is többen 45-en dolgoznak. Fontosnak tartják az utánpótlás-nevelést, ezért minden évben fordítanak gondot arra, hogy foglalkozzanak gyakornokokkal. Idén is sok gyakornokuk lesz, köztük több külföldi is, akiknek megmutatják, hogyan működik egy utazási iroda, megismerhetik az egyes részlegek munkáját is. Sőt, idegenvezető hospitálókat is fogadnak rendszeresen, és lehetőségeket kapnak arra, hogy részt vehessenek a városnézéseken.

Tervezés

A szezonnnal kapcsolatos várakozásokról Erdei Bálint kérdésünkre elmondta, hogy "rengeteg az utolsó pillanatban érkező foglalás. A sightseeing részlegen már nem tudjuk előre megbecsülni, milyen lesz az adott időszak. Mindenesetre a tavaszi hónapok bizakodásra adnak okot a nyári szezonnal kapcsolatban is."

  

A képeket az eseményról a cikk alatti fotógalériánkban érhetik el.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.