Több tízmillió forintból fejlesztik a szécsényi múzeumot

Tavaly több mint 15 ezer látogatót fogadtak a Szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban. A város legkiemelkedőbb turisztikai látványosságában az idei év végéig ugyanennyi érdeklődőre számítanak. Az országos hírű intézményben pályázati támogatással új fejlesztést valósítanak meg, ezzel várhatóan még több érdeklődő vendégre számíthatnak.

Szécsény belvárosában, a sétálóutca végén áll az egykori Forgách-kastély, a település barokk gyöngyszeme a szépséges parkjával, amely a múzeum színhelye.

A névadó emléke

Szécsénynek ezt a kulturális intézményét 1973-ban nyitották meg és hat évvel később – 1979-ben – vette fel Kubinyi Ferenc (1796-1874) nevét. A kiváló természettudóst, aki paleontológus, őslénykutató, régész, geológus, illetve politikus volt egy személyben, a Magyar Tudományos Akadémia tagjai sorába választották. Részt vett a magyar orvosok és természetvizsgálók munkájában, és tudományos kutatásokkal is foglalkozott. A Magyar Földtani Társulat elnökének is megválasztották. Életpályája során számos szakmai tanulmányt írt, de kéziratban is maradtak fenn jegyzetei, amelyeket a Magyar Tudományos Akadémián őriznek. Kubinyi Ferenc emlékét ma is őrzik a szécsényi múzeumban, megfestett portréja az intézményben látható.



Látványos állandó kiállítások

Dr. Limbacher Gábor szociológus, néprajzkutató, az intézmény igazgatója a Turizmus Online-nak elmondta, hogy 2013. január 1-jétől területi múzeumként működnek, a fenntartó a városi önkormányzat. Látványos, állandó kiállításokkal várják a vendégeket. Így a II. Rákóczi Ferenc fejedelem által 1705-ben Szécsényben összehívott Országgyűlés emlékeit, továbbá a fejedelem és Nógrád megye kapcsolatát, valamint a romhányi csatát mutatják be. Ezek mellett a megye várait, illetve őskorát reprezentáló régészeti emlékeket is láthatja a közönség. De a kastély történetével is megismerkedhetnek, valamint az egykori női főúri lakosztályba is bepillanthatnak a látogatók. A legújabb tárlatot tavaly ősszel nyitották a Nógrád Megyei Vadászkamarával együttműködve, amely a jeles puskások trófeáit mutatja be. A földszinti folyosón pedig régi képeslapokon tárul elénk az egykori Szécsény élete.

Kedvezményes foglalkozásokat tartanak

Azt is megtudtuk, hogy az emeleti díszteremben – többek között – konferenciákat, családi ünnepeket, tréningeket, esküvőket is tartanak. Itt jelenleg Szécsény szülöttjére, Haynald Lajos (1816-1891) egykori bíborosra, kalocsai érsekre, a természettudományok kimagasló támogatójára emlékeznek időszaki kiállítás keretében. A neves főpap kétszáz éve született és 125 éve hunyt el.

Ez a múzeum az elmúlt években szélesre tárta kapuit a látogatók előtt. Amellett, hogy tudományos műhely és kutatásokkal is foglalkoznak, jelentős szakmai könyvtárral is rendelkeznek. Ezért történeti és régészeti témákban a szakdolgozataikat író és érdeklődő egyetemistákat és főiskolásokat is rendszeresen segítik, tanácsokkal látják el. Mindezek mellett erősödtek és népszerűbbé váltak a múzeumpedagógiai foglalkozásaik is. Ma már főállású művelődésszervező és múzeumpedagógus is tevékenykedik az intézményben. Elsősorban a szécsényi óvodásoknak és iskolás tanulóknak tartanak foglalkozásokat, bemutatókat, de Nógrád megye más iskolásait is szívesen várják.

2017-ben fejezik be a fejlesztést

A múzeumot fenntartó szécsényi önkormányzat idén tavasszal pályázatot nyújtott be az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Kubinyi Ágoston-programhoz kapcsolódva. Ennek keretében 16 millió forint támogatást nyertek el a múzeum további fejlesztésére. Ez a támogatás régészeti látványtár kialakítására szól, amelyet 2017 végéig valósítanak meg. A látványtárat két teremben Nógrád megye régészeti emlékeiből rendezik be, amely része lesz egy nagyobb kiállítási koncepciónak. Az első ütemben 25 milliós fejlesztésre kerül sor. Ugyanakkor a múzeum vezetésének az a célja, hogy további anyagi források bevonásával folytassák ezt a folyamatot.

Visszanyerheti eredeti állapotát a díszterem

Ezért egy határon túli, szlovák múzeummal közös együttműködésben készítenek Interreg-pályázatot. Abban is bíznak, hogy a magyar kormány a Szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumot is bevonja a hazai kastélyfejlesztési és korszerűsítési programba. Ennek részeként szeretnék visszaállítani eredeti állapotába a kastély dísztermét, amelyet modern világítás- és hangtechnikai berendezésekkel látnának el. Emellett látogatóközponttal is gyarapítanák az intézményt. Mindezekkel a fejlesztésekkel is arra törekszenek, hogy a látogatóik a jövőben még több élményt szerezhessenek a múzeumban, így még tovább növelhetik az érdeklődők számát.


Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.