Újra barokk pompájában az edelényi kastély

Megújul a Kelet-Magyarország barokk gyöngyszemeként emlegetett edelényi kastély. A fejlesztéstől a környék idegenforgalmának további bővülését várják.

A szakértők úgy mondják, hogy az edelényi kastély a barokk építészetben épp oly meghatározó hazánk keleti részén, mint a Dunántúlon a fertődi Eszterházy kastély - mondta a Turizmus Online-nak Bay Judit, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának turisztikai és partnerségi munkatársa.

Noha az egykori L’ Huillier-Coburg kastélyban - amely a nemesi családok lakhelyeként szolgált -, az elmúlt évtizedekben többféle iroda, hivatal működött, sőt lakásként is szolgált, mára visszanyerte a régi szépségét és a turizmus egyik fontos helyévé léphet elő.

A 2000-res évek elején került a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága kezelésébe. Akkor a szakemberek első feladata az volt, hogy a kastély állagát megóvják. Ezt követően európai uniós támogatásért pályáztak, amelyet az épület, illetve a körülötte levő sziget teljes felújítására el is nyertek. Ehhez egy KEOP pályázat is kapcsolódott kétszázmillió forint értékben, melyből a kastély körüli Holt-Bódva ágat rehabilitálták.

A 2,2 milliárd forintos fejlesztési projekt első ütemének megvalósítását 2008-ban kezdték el, amely a jövő év első felében fejeződik be. Ennek keretében újult meg a barokk kastély, amely visszakapta a XVIII. századi pompáját. Az épületet és a bejárata előtti parkot körülölelő építmények egységes rendszert alkotnak. A félköríves, földszinti helyiségekben látogatóközpontot, ajándékboltot, kávézót alakítanak ki. A turisták az udvarról a boltíves, egykori kocsiáthajtón - a leendő fogadóhelyen - léphetnek majd be a kastélyba. A földszinten kap helyet a múzeumpedagógiai részleg, ahol akár "élő történelem órákat" is tarthatnak az érdeklődő iskolai tanulócsoportoknak. Az egykori életet megelevenítő, a kastély egyedi freskóit bemutató 3D-s film segítségével egyszerre nyolcvan vendég figyelmét igyekeznek majd ráirányítani a kastély értékeire.

A boltozatosan épített emeleti díszteremben a jövőben fogadásokat, konferenciákat, koncerteket rendeznek. Ugyancsak ezen a szinten találhatók az egykori nemesi családok háló- és vendégszobái, amelyeket a rokokó stílusú falfestések díszítenek és művészien megformázott eredeti kályhák is találhatók itt. Mindezeket szorgalmas restaurátorok munkájának köszönhetően sikerült az eredeti állapotukba helyreállítani.

Bay Judit azt is tudatta, hogy a kastély közelében gépkocsi-, és autóbusz parkolót, valamint fogadóépületet létesítenek. Onnan pedig egy gyalogos hídon lehet majd megközelíteni az épület előtti fő sétányt. Egy szentendrei műhelyben újították fel a barokk épület míves kovácsoltvas kerítését és kapuját, amelyet éppen száz esztendeje készített egy mester. A tervek szerint a kastély mellett fűzfa játszókertet is szolgálja majd a gyerekeket.

Az első fejlesztési ütemmel párhuzamosan újabb pályázat keretében, kilencszáz millió forint támogatást is elnyert a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága. Erre a szerződést októberben írják alá és várhatóan 2015-re valósulhatnak meg az elképzelések. Ezek alapján fejezik be a kastély még hátralevő felújítási munkálatait, továbbá országos hírű gyűjteményeket vásárolnak és mutatnak be, illetve bővítik a múzeumpedagógiai tereket is. Az épület mögött - ahol egykor is volt - angol parkot létesítenek, amely egyik ékessége lesz a turisztikai látványosságnak. Emellett egy hidat is építenek,
amely Edelény központját köti majd össze a kastéllyal.

A kiemelt fejlesztési projekt megvalósulásával európai színvonalú idegenforgalmi- és tudásközpontot hoznak létre, amely hozzájárul ahhoz, hogy még több turista látogasson el Edelénybe és megismerje a város fő nevezetességét, a barokk kastélyt. Úgy tervezik, hogy a jövő évi átadás után öt évvel - 2018-ban - már évente százezer turistát fogadnak. Természetesen az átutazó vendégekre is számítanak, akik Miskolcra, illetve Aggtelekre látogatnak, de néhány órát Edelényben is szívesen
eltöltenek. A kastély a programjaival kapcsolódik majd a nemrég megnyitott História Völgy településeiben ajánlott programokhoz. Azt is fontosnak tartják, hogy a helyi szálláshelyek bővüljenek a jövőben. Ezért az illetékeseknek javasolják, hogy vállalkozói alapon két-három panziót építsenek kastély közelében, ahol kulturált körülmények között pihenhetnek majd az Edelénybe érkező vendégek.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.