Utasrekord, díjeső

Igazi téli havazásban ismét tetőfokára hágott a díjkiosztó hangulat a Ferihegy 1-es termináljában. A 2014-ben minden eddigi utascsúcsát megdöntő légikikötő a díjazottak számában is igazodott a csúcsévhez.

Természetesen nem osztottak ki 9 155 961 díjat, de számos olyan szolgáltató is zsebelhetett be elismerést, mely eddig nem szerepelt a díjkiosztó gála pódiumán, bár jelentősen hozzájárult a reptér teljesítményéhez. Vagy az elégedettségi mutatók 2010 óta tartó folyamatos növekedéséhez. És még csupa pozitív változásról számolt be felváltva Kam Jandu kereskedelmi és Jost Lammers, vezérigazgató. Ezekről már tájékoztattuk olvasóinkat, de amellett - lássuk be - nem lehet szó nélkül elmenni, hogy eredetileg a 2012-es évet tervezte a BUD nagyjából a fenti utasszámmal, ami végül 8,5 millióra jött ki a Malév megnyekkenése miatt. Innen szép töretlenül növekedni úgy, hogy idén a 2014-re még 400 ezer utast rászámolnának.

Addig is nézzük ki mivel járult hozzá 2014-hez! A földön kezdve a legjobban fejlődő üzlet díját a Relay hozta el a 2B-n. Kisméretű üzletek közt a legnagyobb növekedést a Playersroom, míg nagy alapterületűek közül a Hugo Boss/Ralph Lauren divatcikk üzlet produkálta. A legjobban fejlődő kereskedelmi szolgáltató az Interchange 2B érkezési szintjén lévő „airside” pénzváltó lett. Étel-ital kategóriában legjobban fejlődőként a SkyCourt Mini Food Court lett díjazott. Nincs színvonalas kiszolgálás színvonalas eladók nélkül; idén őket is, a Guess & Calvin Klein, Swarowski és Memories of Hungary egy-egy munkatársát díjazták.

A tavaly a kisgépes terminál belsőjét gatyába rázó és új Platinum várójával a 2-es terminál lounge kínálatát felfrissítő Celebi futott be elsőként legjobb lounge kategóriában. A 27%-kal több utast kiszolgáló Malév Ground Handling a legjobb földi kiszolgáló lett. A Lufthansa Technik a karbantartók versenyét nyerte.

Legtöbb árut tavaly (is) a Cargolux reptette. A legjobban teljesítő új cargo légitársaság a ringbe idén beszállt azeri Silkway West Airlines. Legjobb szállítmányozó a DHL Express. A Weco Online Kft. kapta a legjobban teljesítő utazási iroda díját. A Finnair ismét a legpontosabb légitársaságnak választatott. Az El Al szinte duplázva utasai számát legjobban fejlődő full service-ként vitte el a pálmát. A kihasználtság bővülésében a Brussels Airlines nyert; éjszakázó járata tavalyi menetrendbe állításával utasai számát 36, töltöttségét 15%-kal növelte. Fapadosok közt az utasokhoz való hozzáállásában ígéretesen fejlődő Ryanair kihasználtsága nőtt legjobban.  Kemény versenybe szállt be az Isztambulba járatot nyitó Pegasus Airlines. Állta a sarat; elismerték mint legjobban teljesítő új légitársaságot. A Turkish Airlines a legjobb marketing tevékenységével végezte a dobogó tetején. Végül, de nem utolsósorban a Wizz Air legjobban teljesítő légitársaságként ezúttal sem maradt le a listáról; növekedése két számjegyű.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.