Budapesten nőtt, a Balatonon csökkent a vendégéjszakák száma

Az év első három negyedévében a magyarországi szállodák bruttó forgalma 11,8 százalékkal haladta meg az előző évit, csaknem 250 milliárd forintot tett ki, a bruttó szobaár-bevétele pedig 14,4 százalékkal, 146 milliárd forintra nőtt - egyebek között ez derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) legfrissebb elemzéséből.

A budapesti szállodák összes bruttó forgalma 15,6 százalékkal 121,5 milliárd forintra nőtt, a szobaárbevétele pedig 17,9 százalékkal 77,5 milliárd forintra emelkedett idén az első kilenc hónapban.

Idén az első három negyedévben a szállodák belföldi vendégéjszakáinak száma 7,1 százalékkal, a külföldieké 5,6 százalékkal volt nagyobb a múlt évinél.

A budapesti szállodák forgalma a húzóerő

A jelentés kiemeli: az országos szállodai teljesítményeket a budapesti hotelek húzták magukkal: a fővárosban január-szeptember között a külföldi vendégéjszakák száma 8,9 százalékkal nőtt, a szobafoglaltság 5,4 százalékponttal javulva 71 százalékos lett.

A vidéki szállodákban az első kilenc hónapban a belföldi vendégéjszakák száma 7,7 százalékkal nőtt, a külföldieké 0,2 százalékkal csökkent.

Az év első kilenc hónapjában a szállodai vendégéjszakák száma országos szinten 6,3 százalékkal, Budapesten 8,1 százalékkal nőtt, a Balatonon 2,6 százalékkal csökkent.

A hazai szállodák átlagos kihasználtsága idén január - szeptember között 55,3 százalékos volt, a bázisnál 3 százalékponttal magasabb. A budapesti szállodák átlagos kihasználtsága 71,1 százalékos volt, a bázisnál 5,4 százalékponttal magasabb, bruttó átlag szobaára 8 százalékkal 21 ezer 241 forintra nőtt, az egy kiadható szállodai szobára jutó szobaárbevétel (Revpar) mutatója 17 százalékos növekedéssel 15 094 forint volt.

A jelentésben felhívták a figyelmet arra, hogy idén január - szeptember között a hazai szállodákban jelentkező összes vendégéjszaka 40,7 százaléka, a belföldi vendégéjszakák 8,7 százaléka, a külföldi vendégéjszakák 66,3 százaléka, az összes szállodai árbevétel 48,7 százaléka, szoba árbevétel 53,1 százaléka a budapesti hotelekben realizálódott, miközben a szállodai kapacitás - szobaszám - 33,1 százaléka volt Budapesten.

Elmaradtak az orosz és ukrán turisták

A balatoni régióban az első kilenc hónapban 8,4 százalékkal, szeptemberben 0,9 százalékkal csökkent a külföldi vendégéjszakák száma, ami döntően az orosz és ukrán piac visszaesésének tulajdonítható. Ez a hévízi szállodák iránti, ezekből az országokból történt keresletcsökkenés következménye. Hévíz nélkül a balatoni régióban az összes szállodai vendégéjszaka 0,4 százalékkal, a belföldi 0,3 százalékkal, a külföldi 0,8 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest. Idén az első kilenc hónapban a balatoni régió szállodáinak összes bruttó árbevétele - a hévízi hotelek nélkül - 24,5 milliárd forint volt, ami 7,4 százalékkal nagyobb a múlt évinél.

A hazai szállodák 2015 szeptemberében a kelet-közép európai régióban vizsgált öt ország - Ausztria, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - között a Revpart tekintve 72,2 euróval a 2. helyen voltak.

A szállodákban beváltott 12 milliárd forint értékű SZÉP-kártya a tavalyinál 5,1 százalékkal nagyobb, ez a hotelek belföldi 50 milliárd forintos szállásdíj bevételének 23,8 százalékát tette ki.

Dinamikus növekedés a brit és amerikai turisták számában

Legnagyobb beutazó piacaink közül kiemelkedő volt a szállodai vendégéjszakák számának növekedése a brit (+22,1 százalék), az amerikai (+15,1 százalék), az olasz (+10,3 százalék), a cseh (+9,2 százalék), a francia (+8,1 százalék), a lengyel (+6,4 százalék) piacról, de nőtt a vendégéjszakák száma Ausztriából is (+2,2 százalék). A szomszédos országok közül Szlovákiából (+9,3 százalék), Szerbiából (+1,6 százalék), Romániából (+2,3 százalék) és Horvátországból (+0,4 százalék) nőtt a forgalom.

Forrás: MTI


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.