Ezekre érdemes figyelni az utazásszervezők és utazásközvetítők együttműködésénél

A Green Holidays Kft. csődje lavinát indított el, hiszen amellett, hogy több ezer utas járt pórul, felszínre hozott több más utaztatási szakmával kapcsolatos kérdéskört is. 

A Green Holidays Kft. csődje lavinát indított el, hiszen amellett, hogy több ezer utas járt pórul, felszínre hozott több más utaztatási szakmával kapcsolatos kérdéskört is. 

Az egyik, az utazási irodák biztosításának kérdésköre, mellyel már korábban itt foglalkoztunk illetve, hogy az utazásszervező csődje esetén visszajár-e a jutalék az utazásközvetítőktől.

A Green Holidays csődje kapcsán felmerült, hogy a bankkártyával fizető károsultak igénybe vehetik-e a bankkártyatársaságok kártyás visszatérítés (chargeback) szolgáltatását, a témáról szóló cikket itt olvashatják.

A Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) az elmúlt félévben is többször felhívta a Kormányhivatal figyelmét a szabályozás hiányosságaira, valamint az utasok figyelmét arra, hogy a kiválasztott út foglalásakor és az utazási szerződés aláírásakor mire legyenek figyelemmel (győződjenek meg arról, hogy ki az utazás tényleges szervezője és, hogy valóban utazási csomagot vásárolnak-e).

Felhívta az utazásközvetítők figyelmét is arra, milyen kockázatot rejt az irreálisan alacsony áron történő utak értékesítése.

A MUISZ ajánlást is írt arról, hogy mire érdemes figyelni az utazásszervezők és utazásközvetítők együttműködésénél, mely a kialakult helyzetre tekintettel ismét aktuális témává vált. 

Az utazásszervezők által létrehozott utazási ajánlatok értékesítését az esetek döntő többségében utazásközvetítők végzik.

Ezért alapvető fontosságú, hogy a szervezők és értékesítők együttműködése zökkenőmentes, szabályozott és kiegyensúlyozott legyen, annál is inkább, mivel a cél közös, mindkét fél érdeke a forgalom növelése és minél több elégedett utazó magas színvonalú kiszolgálása.

Ennek érdekében ajánlott – mindkét fél részére – a szakképzett, minőségi munkaerő alkalmazása.
Az utazásközvetítőkre jelentős feladat hárul az utazási szolgáltatások értékesítése, az utasok tájékoztatása során.

Az utazási tanácsadás jelentős hozzáadott értékkel bíró tevékenység, amennyiben azt szakértelemmel, odaadással végzik. Ennek ellentételezéseként a közvetítői szerződésben meghatározott jutalék illeti meg az utazásközvetítőt. A közvetítők az utazásszervezők megbízottjaként járnak el.

Közreműködnek az utas szerzésében, az utazásszervező és az utas (megrendelő) között megkötött utazási szerződés létrehozásában és a pénzügyi teljesítés lebonyolításában.

1.) Az utazásközvetítőkkel szembeni legfontosabb elvárások:

- Együttműködve az utazásszervezővel, végezzen aktív piaci munkát új utasok megszerzése, illetve meglévők megtartása és újabb utazási szolgáltatások igénybevételének ösztönzése érdekében.

- Az érdeklődő utasokat ösztönözze vásárlásra, a vásárlókat további termékek, fakultatív programok és más bevételnövelő elemek megrendelésére, mindezt jutalék ellenében.

- Helyezze ki jól látható helyre és rendeltetésszerűen használja az utazásszervező által rendelkezésre bocsátott katalógusokat és más információs anyagokat.

- Végezzen pontos igényfelmérést és annak alapján ajánljon megfelelő szolgáltatást az utasnak.

- Rendelkezzen idegenforgalmi földrajzi ismeretekkel és általános műveltséggel.

- Legyen ismerete, véleménye az egyes szolgáltatásokról (hotel, stb.).

- Ismerje az általa közvetített terméket, azaz az utazásszervező kínálatának tartalmát, akcióit, árkonstrukcióját, kedvezményrendszerét, háttér tájékoztatóit.

- Ezekről önállóan adjon információt az utasnak.

- Folyamatosan kövesse az aktuális információkat.

- Tudjon ajánlani terméket.

- Aktívan használja az utazásszervező által rendelkezésére bocsátott eszközöket, rendszereket.

- Törekedjen magabiztos kiszolgálásra, ismereteire alapozva legyen az utas tanácsadója.

- Nyújtson udvarias, előzékeny és proaktív kiszolgálást az utasnak.

- Kössön szabályos szerződést az utassal (az utazásszervező szerződése szerint) és ezt haladéktalanul továbbítsa az utazásszervezőnek. 

- A helyek lekérését, lefoglalását illetően tartsa be az utazásszervező szabályait, melyeket az utazásközvetítői szerződés tartalmaz.

- Megrendeléskor valamennyi szükséges adatot kérés nélkül továbbítson az utazásszervező felé.

- A szükségessé váló esetleges módosítások esetén az utazásszervező megbízottjaként, lojális partnerként járjon el az utas felé.

- Kezelje empátiával az utasok reklamációit, igyekezzen az utazásszervező jogos szempontjait elfogadtatni.

- Szigorúan tartsa magát a meghirdetett árakhoz, amelyből engedményt csak az utazásszervező előzetes engedélyével adhat. Tartózkodjon attól, hogy az utas részére saját jutaléka terhére árengedményt adjon.

- Az utas véleményét továbbítsa az utazásszervező felé, segítse az utazásszervező felméréseit.

- Időben szedje be, és az utazásközvetítői szerződésnek megfelelően továbbítsa az utazásszervezőt megillető összegeket.

- A mindenkori hatályos rendelkezések szerint állítsa ki a pénzügyi bizonylatokat.



2.) Az utazásszervezőkkel szemben támasztott legfontosabb elvárások:

- Legfontosabb igény az, hogy az árazás egységes legyen, azaz az utazásszervező által megállapított ár a teljes piacon legyen az abszolútmeghatározó. Mind az utazásszervezőnek, mind a közvetítőnek a szervező által kiadott árakon kötelező az utazások értékesítése.

- Sem az utazásszervező, sem a közvetítő nem adhat olyan ad hoc extra árengedményt, amelyet az ügyfél nem kaphatna meg bármely értékesítési ponton. Ez alapján az árakat minden esetben és kizárólag az utazás tényleges szervezője állapíthatja meg.

- Az utazásszervező garantálja, hogy bármilyen általa meghirdetett kedvezményt a vele szerződésben álló utazásközvetítőknél is igénybe lehet venni.

- Az utazásszervező vállalja, hogy az utazásközvetítő által hozott ügyfelet nem kísérli meg saját értékesítési csatornájára terelni, árengedményekkel magához csábítani.

Etikátlan, ha az utazásszervező a közvetítő által szervezett utasokat közvetlenül megkeresve küld marketing anyagot, illetve az utazásközvetítőt kihagyva köt szerződést.

- Az utazásszervező köteles minden lehetséges információt megosztani a közvetítővel, amit az utazásközvetítő továbbadhat az utasok felé, elkerülve ezzel annak lehetőségét, hogy az ügyfél közvetlenül keresse meg az utazásszervezőt bármilyen kérdéssel.

- Az utazásszervező vállalja, hogy teljes adatbázisát – azaz az általa kiadott, katalógusaiban és/vagy weboldalán publikált termékeket – a publikálás dátumával egyidejűleg az utazásközvetítő részére is rendelkezésre bocsátja XML, CSV, vagy más formátumban.

Utazásszervező felelősséggel tartozik az átadott adatok megfelelő frissítéséért, pontos megjelenítéséért, illetve az átvett adatokon nem módosít.

- Utazásszervező vállalja, hogy minden szerződött közvetítő partnerének azonos tartalmú adatokat ad át, különös tekintettel az azonos árakra.

Utazásszervező teljes anyagi felelősséggel tartozik az adatbázisában szereplő árakért.

Az utazásszervező a mindenkori áfa-törvény előírásai szerint állítja ki számláját, a számlázás módját a felek az utazásközvetítő szerződésben rögzítik.

- Az utazásközvetítői szerződésben egyebek mellett célszerű részletesen és egyértelműen szabályozni az együttműködés feltételeit, így például mely tevékenység után jár és milyen mértékű közvetítői jutalék, az utazásszervező esetleges csődje, fizetésképtelensége, illetve egy-egy út meghiúsulása esetén jár-e a közvetítői jutalék.

- Az utazásszervező törekedik a fakultatív programokból is ösztönző jutalékot biztosítani az utazásközvetítő részére.

A MUISZ felhívja a figyelmet az érvényes utazási szerződésről szóló kormányrendelet maradéktalan betartására és szorgalmazza a bruttó árazás előírását.

Jelen etikai elvárások figyelembevételét és szigorú betartását a MUISZ az utazási piac valamennyi szereplőjének ajánlja.

A MUISZ javasolja tagjainak, hogy csak olyan partnerekkel kössenek együttműködési megállapodást, akik vállalják jelen ajánlások maradéktalan betartását.

Forrás: MUISZ


Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény

Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény 

Új, az eddiginél nagyobb helyszínen, több, mint hetven kiállítóval április 20-21-én rendezik a Csak a Mentes Tavaszi Fesztivált.
Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik 

Szigetcsépen mindig van program, májusban például egy lovasverseny színesíti a mindennapokat.
Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre

Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre 

Száz különleges Mercedes, száz izgalmas történet .
Biztató eredmények a hazai turizmusban

Biztató eredmények a hazai turizmusban 

Az utazási kedv élénkülését elsősorban az idei több hosszú hétvégével magyarázzák a szakértők.
Április végén rendezik Esztergom kedvelt programsorozatát

Április végén rendezik Esztergom kedvelt programsorozatát 

A programsorozatnak most is része lesz az Akkor és Most Jármű Expo, a Zenei Fesztivál és a Lampionos Hajós Felvonulás.
Turisztikai Konjuktúra Index - március

Turisztikai Konjuktúra Index - március 

Ebben megállapítják, hogy a tavasz első hónapjában a turisztikai cégek kedvezőbb helyzetben vannak a többi szektornál.
Négy nap varázslat a Dunakanyarban

Négy nap varázslat a Dunakanyarban 

2024. június 20-23. között kerül megrendezésre a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó.
Megnéztük a Szentendrei Skanzen új tájegységét

Megnéztük a Szentendrei Skanzen új tájegységét  

Bejártuk a Szentendrei Skanzen legújabb régióját és csodákat láttunk.
Befektetők helyett most a diákok álmodhatnak újra elhagyott területeket

Befektetők helyett most a diákok álmodhatnak újra elhagyott területeket 

Felsőoktatásban tanuló diákok ötleteire kíváncsi a CheckINN Turisztikai Innovációmenedzsment Kft. és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME).
Szentendrén gyűlt össze a hazai utazási irodások színe-java

Szentendrén gyűlt össze a hazai utazási irodások színe-java  

A Szentendrei Skanzen területén tartotta idei közgyűlését április 9-én, egy nyarat idéző tavaszi napon a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ).

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.