Kolbásztöltés és időutazás a világörökségi napon

A Fertő-táj világörökség 10 településén, 25 helyszínen lesznek kulturális, gasztronómiai és szabadidős programok szombaton, a világörökségi napon. A rendezvény idei újdonsága, hogy bemutatkoznak Magyarország más világörökségei, illetve hungarikumai is – tájékoztatta Ivanics Ferenc, a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület elnöke az MTI-t.

2001 decemberében a Fertő-táj világörökségi címet kapott, képviselői pedig 2003. május 18-án vehették át az ezt elismerő diplomát az UNESCO-tól. Ennek emlékére a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa és a Civilek a Fertő-tájért Egyesület minden évben megrendezi a világörökségi napot – utalt az előzményekre Ivanics Ferenc.

A programok ötletgazdája kitért arra is, hogy tetszett neki a Művészetek völgye indulásakor a résztvevő települések összefogása, megmozdulása, és azt gondolta, a Fertő-táj világörökség helyszínein is lehetne ilyen fesztivált szervezni. Azóta hagyomány, hogy a 10 település civil munkájából áll össze a világörökségi nap eseménysorozata.



Ivanics Ferenc elmondta: idén a Fertő-táj települései egyrészt bemutatják saját értékeiket, másrészt "vendégül látnak" más világörökségi helyszíneket, illetve szellemi kulturális örökségeket is. Balfon például a nemrég berendezett Horváth Teri emlékszoba mellett a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kínálatával találkozhat majd a közönség. Fertőhomokon a helyi kézműves értékeken túl a matyó kultúrából kaphat ízelítőt a világörökségi napra látogató.

Fertőszéplakon meg lehet nézni többek között a Vasútilámpa múzeumot, amelynek gyűjteménye nemrég bővült szalonkocsikba való lámpákkal. De itt jelenik meg Hollókő delegációja is, gasztronómiai és szellemi hagyományaival. Sarródon lehet majd lovagolni, illetve a tájházban csabai kolbászt tölteni, kóstolni. Itt Hortobágy kulturális öröksége jelenik még meg. Hidegségen például egy helyreállított 17. századi csőszkunyhóban, valamint az Árpád-kori templom 13. századi körkápolnájában lehet időutazást tenni, továbbá Pécs világöröksége jut még szerephez.

A világörökségi nap nyitórendezvénye Nagycenken lesz, megünnepelve így is Széchenyi szellemi hagyatékának hungarikummá válását. A programok aztán Fertőboz új színpadán zárulnak, amelyre a világörökségi egyesület mintegy 8 millió forint pályázati támogatást is nyert. Akik pedig legalább három település valamelyik eseményén részt vesznek, azok között nyereményeket sorsolnak ki. A május 17-i világörökségi nap egyúttal az idegenforgalmi szezon kezdetét is jelenti a térségben.

Forrás: MTI


Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.