Spanyol és szlovén utazásszervező kapott MKEH-engedélyt

Az idei Utazás kiállításon két olyan, külföldi utazási iroda is megjelent, melyek ügyében vizsgálódott a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal, azóta mindekét tour-operátor megszerezte utazásszervezői engedélyt.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az Utazás kiállítást követően beszámoltunk arról, hogy annak nyitónapján a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) is jelen volt. Békési Tamástól, a hivatal főosztályvezető-helyettesétől akkor megtudtuk, hogy két külföldi utazási vállalkozó esetében merült fel a promotált tevékenység vonatkozásában jogszerűségi kérdés. Az egyik egy szlovén, a másik pedig egy spanyol cég.

Még március elején mindkét esetben megtörtént a kapcsolatfelvétel írásban az érintett szolgáltatókkal annak érdekében, hogy ha tényleges szolgáltatásnyújtásra kerülne sor, úgy a jogszerű állapot fennálljon. Békési Tamás akkor hozzátette, hogy a promóciós tevékenység önmagában nem egyenlő a szolgáltatás nyújtásával, csupán út annak eléréséhez.

Szerkesztőségünk ma kapta a hírt a fent említett szlovén utazási irodától, az Intelektától, hogy az utazásszervezésre vonatkozó engedélyt azóta megkapta a cég az MKEH-tól.

Az Intelekta idén jött ki magyar nyelvű katalógussal a piacra, és az Utazás kiállításon is megjelent az 1989 óta működő szlovén tour-operátor, hogy elsősorban a délnyugat-magyarországi megyék lakói számára új charteres üdüléseket ajánljon főként maribori indulással. A cég már 25 éve dolgozik a szlovén mellett az olasz, az osztrák és a horvát piacon – tudtuk meg korábban az iroda munkatársától, Zoran Galtól.

Békési Tamás kérdésünkre elmondta, hogy a spanyol, pontosabban tenerifei Viasale Travel nevű utazási iroda is megkapta az utazásszervezői engedélyt rövidesen az Utazás kiállítás után. A ViaSale Travel magyaroknak szervez utazásokat Tenerifére és a Kanári-szigetekre, az egyéni utazási ajánlatokon kívül esküvőszervezés, nászutak bonyolítása, golftúrák, edzőtábor- és konferenciaszervezés, valamint nyelviskolai utazásszervezés is a kínálatuk részét képezi, magyar nyelvű telepített képviselettel.


Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.