Kultúra minden mennyiségben a Dunakanyarban

A Dunakanyar sokszínű kínálatát és újdonságait május 12-én szezonnyitó sajtótájékoztatón mutatták be Visegrádon. A térség kerékpáros turizmusának fejlesztése a rendezvény visszatérő gondolata volt, amelynek megvalósulása az idegenforgalom és a helyi lakosok számára is sokat jelentene. Aktualitást adott az újságírók meghívásának, hogy tanúi lehettek a visegrádi hajóállomás ünnepélyes átadásának is.

Félegyházi András, Visegrád polgármestere felsorolta az utóbbi egy év beruházásait. Szerinte városa az élő jelenkor városa is, nemcsak az élő középkor városa.

Cseke László, a Visegrád és környéke TDM vezetője városát, mint a főváros játszóterét emlegette, hiszen a fővárostól nem messze lévő Visegrád számtalan kikapcsolódást, játékos szórakozást kínál. Többek között van kalandparkjuk, füvészkertjük, lovardájuk, kerékpáros túraútvonaluk és vadasparkjuk is. A látogatók sűrűn találkoznak a városban egy-két lovaggal, solymásszal, középkori táncossal, akik éppen egy bemutatóra vagy a Palotajátékokra sietnek, mely a legnevesebb európai középkori fesztivállá vált.

Szentendre turisztikai ismertetőjét Gyürk Dorottya kulturális ügyekért felelős alpolgármester tartotta meg. A város látványos esztétikai-infrastrukturális fejlődésen ment keresztül. A Szentendrei Nyár a város több évtizedes múltra visszatekintő, legnagyobb kulturális rendezvénye, amely június végétől augusztus végéig a művészet valamennyi műfajában változatos programot kínál a városba érkezőknek és a helybelieknek. Kiemelkedik a programok közül a Szentendre éjjel-nappal, újdonságnak számítanak a lakásszínházi estek, és a kortársművészet nemzetközi élvonalába tartozó japán Chiharu Sihota Emlékeső című kiállítása is, amelyet a nyitás előtt a Ferenczy Múzeumi Centrumban az újságíróknak Gulyás Gábor múzeumigazgató mutatott be.

Vác turisztikai kínálatáról Papp Ildikó, a Vác és környéke TDM vezetője számolt be, többek közt megemlítve, hogy a Dunakanyar bal partján elhelyezkedő barokk kisváros, annak épületei, kis utcácskái, meseszép Duna parti korzója sok látogatót vonz, és ők programkínálatukkal arra törekednek, hogy ne csak egy napot töltsenek náluk a turisták. Híresek piacaik, kiállításaik, könyvbemutatóik, a Fő téren például 10 kiállítótér található. Bejelentette, hogy május 21-én adják át a Főteret ábrázoló bronz makettet, rajta a Március 15. tér és a környező épületek láthatók, amelyen a vakok és gyengén látók számára Braille-írással készített hasznos információk is elérhetők.

Pócsik György turisztikai szakértő, TDM menedzser Esztergom sokrétű, így például kulturális, vízi, kerékpáros és vallási turizmusban betöltött szerepét, illetve ezek lehetőségét méltatta, a programok között megemlítve, hogy Babits emlékvére készülnek. Sok vendégre számítanak a híres Esztergomi várjátékok során, és a sétányon rendezett programok is várhatóan sok érdeklődőt vonzanak majd.

A Szentendrei Teátrum és Nyár fesztivál programkínálatát a Szentendrei Kulturális Központ előadóművészeti igazgatója, Vasvári Csaba sorolta fel. Kiemelkedő eseménynek számít a július 8-án bemutatandó Daniel Glattauer: Párterápia című színdarabja, amelyről Orlai Tíbor producer és Balla Eszter, a darab főszereplője szólt. Joao Bethencourt: Telitalálat! című, háromszereplős vígjátékának ősbemutatójáról Sipos Imre rendező beszélt.

A tájékoztatón mindenki egyetértett abban, hogy a Duna két partján lévő települések csak összefogással tudnak javítani a térség turizmusán, és ezért mindent meg is tesznek, ennek eredményeként köszönhetik a turisták a számtalan vonzó programot a térségben.


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.