Megújult turistaszállásokból nézhetjük a csodás panorámát a Dunakanyarban

A Dunakanyar hazánk és Közép-Európa egyik kiemelkedő turisztikai célpontja: itt került sor pénteken két, teljes felújításon, korszerűsítésen és bővítésen átesett turistaszálláshely átadására. A Kesztölc és Pilisszentlélek között található Fekete-hegyi Kulcsosház felújítása a Pilisi Parkerdő Zrt., a Börzsönyben található Kisirtáspusztai hegyi menedékházé pedig az Ipoly Erdő Zrt. turisztikai beruházási programjának keretében valósult meg. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A 2013-ban és 2014-ben elvégzett fejlesztések eredményeként mintegy 300 millió forintos beruházással összesen 150 férőhellyel gyarapodott a Pilisi Parkerdő Zrt. és az Ipoly Erdő Zrt. területein elérhető klasszikus bakancsos turisztikai szálláshely kapacitás. Május 30-án, pénteken a két erdőgazdaságnál két, minden szempontból különleges turistaszálláshely átadására került sor.

Fekete-hegyi Kulcsosház

A Kesztölc és Pilisszentlélek között található Fekete-hegyi Kulcsosház Magyarország egyik legszebb panorámájával hívogatja a turistákat: ablakaiból, teraszáról belátni majdnem a teljes Dunakanyart.



A Pilisi Parkerdő Zrt. turistaház-felújítási programja keretében tavaly és idén négy turista- és menedékházat újított fel, 200 millió forintos összköltséggel. A Som-hegyi Turistaház, a Mogyoró-hegyi Tábor és Jurta kemping, valamint a Kőhegyi Menedékház után most már a Fekete-hegyi Kulcsosház is újra várja a turistákat, kirándulókat.

Kisirtáspusztai hegyi menedékház

A Kisirtáspusztai szálláshelyek felújítása is része annak a tervszerű közjóléti fejlesztési koncepciónak, amelyben egyszerre készülnek vonzó turisztikai attrakciók és korszerű, elérhető árú erdei szálláshelyek. A mostani beruházás keretében az eredeti régi kőépületek teljesen megújultak, elkészült a víz-, fűtés- (télen a szállás melegét egyedi fafűtés biztosítja), és szennyvízrendszer, az áramellátás, vagyis az ide érkezők pihenését teljes komfortot adó helyiségek teszik teljessé. Teljesen új lett a teljes bútorzat, a hőszigetelt nyílászárók, a vizes blokkok. A természetjárók kényelmét közös büfé helyiség és melegítőkonyha is szolgálja. Jó időben sátorozhatunk is, itt akár 70 főre is lehet bérelni a kiváló minőségű hatszemélyes sátrakat.

A házak a Nagybörzsönyi Erdei Vasút megállóhelyén, a Tolmács-hegyi csúcsfordító (ipartörténeti ritkaság) tőszomszédságában találhatóak. Az 1900-as évek elején megépített erdei vasút az esztergomi Primácia tulajdona volt, csakúgy mint ezek a most felújított épületek, melyek szolgálati, erdőőri lakásként, raktárként, istállóként működtek. Mivel a vasút szerepe is fokozatosan csökkent 1960-tól, az épületek is magukra maradtak, s bár működött kulcsosházként is a BKV Előre Sc. természetjáróinak üzemeltetésében, komoly szerep mégsem jutott a túrázók elszállásolásában. A 2013-ban elkezdett és most befejezett felújítási munkákra méltán lehetnek büszkék az erdészek, a tervezők és a kivitelezők egyaránt, s reméljük a turisták is nagy becsben tartják majd a gondosan felújított épületeket. A beruházás nyomán létrejött újabb 38 szálláshely a kormány által meghirdetett „Bejárható Magyarország” program céljait fogja szolgálni, és a remények szerint minél több turistával megszeretteti a gyalogos természetjárást.

A szálláshelyek ünnepélyes átadásán köszöntőt mondott Harrach Péter országgyűlési képviselő, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt., a Magyar Természetjáró Szövetség képviselői, Antal Gyuláné, Nagybörzsöny polgármestere és Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója.

Az Ipoly Erdő Zrt. idén felújította és kibővítette a Pénzásási Erdei Turistaházat és a zebegényi Erdei Sátortábort, ezeknek a munkálatoknak az összköltsége elérte a 90 millió forintot, most pedig a Kisirtáspusztai épületeket hozta rendbe, így a Börzsönyben is modern, turistabarát szállás várja a kirándulókat.

Állami erdőgazdaságok a hazai turizmusért

Az állami erdőgazdaságok 2013-14-ben mintegy négymilliárd forintot fordítanak közjóléti, turisztikai beruházásokra. A program keretében a Pilisi Parkerdő Zrt. az elmúlt időszakban összesen négy turista- és menedékházat újított fel, a Rám-szakadékban új tanösvényt alakított ki, és megújította az Országos Kéktúra területén áthaladó mintegy 110 kilométeres szakaszát, melynek során 2013 őszén megszépült a II. kerületi Látó-hegyen található Árpád-kilátó. Az Ipoly Erdő Zrt-nél négy helyszínen újulnak meg a turistaházak és erdei táborok, ugyanakkor a Nógrád-Novohrad Geopark két bemutatóhelye is kiépült, felújították a Julianus-kilátót, és ez évben a Csóványosi kilátót is át fogják adni a nagyközönségnek.

2014 tavaszán az állami erdőgazdaságok elindították közös honlapjukat, a www.erdeiszallas.hu oldalt, melyen keresztül az ország bármely pontján lehet az erdőgazdaságok kezelésében lévő szálláshelyekről információt kapni.


Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén

Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén 

Európa első party-padel klubja érkezik a Szigetre.
Már tart a Hévíz Álommeló

Már tart a Hévíz Álommeló 

Javában zajlik a nyár egyik legizgalmasabb turisztikai kampánya.
A Duna újabb fővárosi partszakaszán lehet fürdeni

A Duna újabb fővárosi partszakaszán lehet fürdeni 

Nyitva az Árasztó-parti szabadstrand.
    Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján

Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján 

Július 11. és augusztus 23. között a lovasi Nagy Gyula Galéria ad otthont a Heart & Cherry Galéria pop-up kiállításnak, amely közel húsz kortárs magyar alkotó több mint ötven művét mutatja be.
Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
A napi kontaktlencse nyáron még jobb választásnak bizonyul!

A napi kontaktlencse nyáron még jobb választásnak bizonyul! 

A nyári időszak a szabadságról, az utazásról, a vízparti élményekről és a felhőtlen kikapcsolódásról szól. Ilyenkor mindannyian arra vágyunk, hogy a mindennapi rutinunk a lehető legegyszerűbbé váljon, és semmilyen technikai akadály ne gátolja a mozgási szabadságunkat.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.