Mi lesz a karácsonyi vásárral, ha már nem a fővárosé a Vörösmarty tér?

Mi lesz a karácsonyi vásárral, ha már nem a fővárosé a Vörösmarty tér?

Az elmúlt hetekben sajtóhírek szóltak arról, hogy előbb ellentételezés nélkül államosítaná, majd az V. kerület vagyonekezelésébe adná a kormány a főváros több ikonikus terét is. Végül a kabinet valóban benyújtotta  költségvetési törvény mellékleteként az Országgyűlés elé egy javaslat, ami a Podmaniczky-, a Széchenyi- és a Vörösmarty teret előbb az állam, majd az V. kerületnek adná az eddigi tulajdonos főváros helyett. Faix Csaba, a Budapest Brand vezérigazgatója közösségi médiabejegyzésben felidézte, hogy Vörösmarty téri karácsonyi vásárt az elmúlt évtizedekben a főváros nonprofit cége, (mai nevén Budapest Brand nZrt.) szervezte és tette Budapest egyik legismertebb turisztikai attrakciójává.

Részletezte azt is, hogy eddig sem az öncélú profitszerzés volt a vásárszervezés célja, erre példaként a tavalyi évet említette, amikor is a vásárt csak veszteséggel lehetett megszervezni, akkor is megtartották, hogy így is segítsék a turizmus újraéledését, illetve azt a közel 100 hagyományőrző kézművest és vendéglátóst, aki ott volt a téren. Odafigyeltek arra is, hogy a téren lennie kell 1500 forintért egytálételnek, hogy a vásár valóban mindenkinek elérhető legyen. A Vörösmarty téri karácsony ugyanis elsősorban nem üzlet, hanem a város egyik legfontosabb téli - turisztikai - attrakciója - hangsúlyozta a vezérigazgató. 

"Amikor pedig mégis üzlet és nyereséget termel, azt a pénzt mi fővárosi kulturális programokra fordítjuk. Ebből finanszírozzuk többek között a Budapesti Tavaszi Fesztivált vagy a nemrég lezárult Budapest Tuning pályázatot" - említette meg Faix Csaba. Hozzátéve, hogy ezt a missziójukat a jövőben is folytatják, és mivel eddig is az V. kerület legnagyobb megelégedésére szervezték a vásárt. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy például idén januárban, amikor levonultak a térről, a kerületi önkormányzattól egyetlen kifogás vagy megjegyzés sem érkezett a tér állapotával kapcsolatban.

"Ezért a Budapest Brand idén is be fogja adni a szükséges kérelmeket a vásár megszervezéséhez. Mert fontos, hogy a fővárosi események esetleges profitja ne üzletemberekhez, hanem az emberekhez kerüljön. Ezt az V. kerülettel közösen kell megőriznünk.” - tette hozzá.


Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.
Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban

Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban 

Izgalmas kalanddal várja a DinoPark KÖKI látogatóit a húsvéti ünnepek alatt.
Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok

Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok 

Két hétvége, négy rendezvény: tavaszi pezsgés Esztergomban.
Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba

Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba 

Húsvét a Madame Tussauds Budapestben: programok és új figurák várják a látogatókat.
Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Három nap – nyolc világsztár Paloznakon 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.
Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást

Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást 

A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása,
Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben

Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben 

Májusban újra a szabadtéri élményeké a főszerep a Zsolnay Negyedben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.