Rekordokat döntött az Adventi Ünnep a Bazilikánál

34 napon át, közel 20 rendezvényen és 82 kiállítóval rekord számú, 600.000 látogatót fogadtak decemberben az Adventi Ünnepen a Bazilikánál. A külföldi vendégek arányának növekedése pozitív visszajelzés a vásár nemzetközi sztenderdjeire, Budapest legtöbbet fotózott nevezetességéről, a Bazilikáról még több kép készült. A vásár a Belváros és az MVM Csoport jótékonysági napja mellett helyszínt biztosított a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet adománygyűjtésének, amely szintén rekord eredménnyel zárult.

A legtöbben a karácsonyi hangulat, mesés dekoráció és fényfestés miatt érkeztek a térre, a gyermekek körében idén is népszerű volt a korcsolyapálya. Az esténként a Bazilika homlokzatára vetített, 3D-hatású vetítéseket hétvégenként több tízezren nézték végig, tömeg tapsolta meg a produkciókat. „A korábbi években még csendesebb hétköznapokon, az első decemberi hétvégéken is érezhető volt a forgalomnövekedés. Valódi találkozóponttá vált a vásár, becsléseink szerint legalább 600 ezren érkeztek idén” – értékelte a negyedik évet Peller Ágnes projektvezető.

Az Adventi Ünnep a Bazilikánál a Zrínyi utca felé bővítve, idén már 82 kiállítói ponttal nyitott meg. Az előzetesen zsűrizett árusok és vendéglátósok kb. 60 százaléka visszatérő partner, így idén minden eddiginél korábban befoglalták a standokat. A vásár népszerűségét a kiállítók is tapasztalták – nem egy olyan iparművész volt, akinek a forgalom növekedése miatt nehézséget okozott, hogy kézműves áruit folyamatosan utántöltse.

A rendezvénysorozat keretében, köztük a melegedőként is működő hangulatos téli hüttében összesen 19 vállalati és közösségi eseményre került sor. A legjelentősebbek az adventi gyertyagyújtás és a jótékony célú élménynapok voltak, de a táncházzal, korisulival és kézműves programokkal szinte folyamatos volt a programkínálat. A negyedik év sikeréhez a főtámogatók, az MVM Zrt. és Belváros önkormányzata mellett a további partnerek; a Citibank, a Mercedes-Benz Magyarország, a NKA és az Douwe Egberts Omnia járultak hozzá.

Nemzetközi színvonal, a belváros legtöbbet fotózott helyszíne várta a vendégeket

A szervezők célja, hogy nemzetközi színvonalon, Európa legjelentősebb vásáraihoz méltó módon várják a külföldieket is, akik a becsült 600.000 fős látogatószám körülbelül harmadát teszik ki. Ezért a korábbi éveknek megfelelően idegen nyelvet beszélő személyzettel, árusokkal és a tájékoztatást segítő „angyalokkal” készültek fel fogadásukra.

A turisták száma nemcsak az adventi időszak, de az ünnepek között is magas, ehhez hozzájárult a Magyar Turizmus Zrt. Budapest Winter Invitation programja is, amely 1+1 forralt bor kuponnal hívta meg őket a Bazilikához. A márciusban záruló, téli fővárosi turizmust erősítő kampány tavaly télen 25 ezer érkezéssel és 93 ezer vendégéjszakával növelte Budapest forgalmát.

A Szent István Bazilika idén tavasszal a CNN listáján felkerült a világ 10 legtöbbet fényképezett helyszíne közé, ehhez az eredményhez most az Adventi Ünnep a Bazilikánál vendégei is hozzátették több ezer képet. A fényfestés mellett a legtöbben a Zrínyi utca felőli fénykapunál készítettek fotót, hogy megosszák ismerőseikkel a látványt. Decemberben a Bazilika, mint Budapest egyik legfontosabb nevezetessége is még több látogatót és zarándokot fogadott.

A rászorulókért fogtak össze a partnerek, rekord eredménnyel zárt az adománygyűjtés

Belváros-Lipótváros önkormányzata, valamint a rendezvény főtámogatója, az MVM Csoport is részt vállalt abban, hogy az advent jegyében a segítő szándék, a jótékony célok több figyelmet kapjanak. Mindkét jótékonysági napon élményprogramokkal fogadták a résztvevő gyermekcsoportokat, az MVM Csoport vezetői és önkéntesei közel 500 csomagot adtak át négy szervezet részére.

Az Adventi Ünnep a Bazilikánál a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet adománygyűjtésének kiemelt helyszíneként folyamatosan várta a segítő szándékúakat. Idén az önkéntesek és az önkéntes órák száma is meghaladta tavalyi regisztrált adatokat; az adományponton több mint 220 önkéntes, mintegy 770 órán át kapcsolódott be a „szeretet.éhség.” Országos Adventi Pénzadománygyűjtésbe, a mézeskalács sütödében pedig 15 000 db mézeskalácsszív készült. A helyszínen adakozók, illetve a „szeretet.éhség.” termékek megvásárlásával segítők adományainak összege meghaladta a 3 millió forintot – összegezte az előzetes eredményeket a szervezet. A gyönyörű helyszín adott otthont a rászoruló gyermekeknek rendezett élménydélutánnak, a „Jónak lenni jó!” kampány tudósításainak és az önkéntesek világnapjának is. Ezen többek között a 10. éve jószolgálati nagykövetként önkénteskedő Kovács Koko Istvánnak köszönték meg a példaértékű szerepvállalást.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.