Szakmai szervezetek állásfoglalása: rengeteg a tennivaló a magyar turizmusban

Közös állásfoglalásban reagált a magyarországi turizmus tavalyi eredményeit bemutató sajtótájékoztatókon elhangzottakra az MSZÉSZ, a MUISZ, a MABEUSZ és a MARESZ. Azt írják, a kedvező eredmények mellett sem feledkezhetünk meg az ágazat problémáiról. 

Az idei berlini turisztikai szakvásáron, az ITB-n tartott magyar sajtótájékoztatón hangzott el: világszerte tapasztalható, hogy a turisták némileg rövidebb ideig maradnak egy-egy helyen, de igyekeznek minél intenzívebben eltölteni az időt, és a minőségi szolgáltatások felé fordulnak. Ebben Magyarország az utóbbi évek fejlesztései révén egyre versenyképesebb, így az egy kiadható szállodai szobára jutó bruttó napi árbevétel (RevPAR) 11,6 százalékkal, 26,8 euróra emelkedett tavaly - mondta Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára Berlinben.

Az ITB megnyitója alkalmából tartott tájékoztatón kiemelték, hogy Németország továbbra is a legfontosabb piac a magyar turizmus számára. A német vendégek száma 2014-ben 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az általuk a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma pedig továbbra is meghaladja a 2 milliót. Erről szóló cikkünket ide kattintva olvashatják el.

Kedvező trendek, meglevő problémák

A fent említett ITB-s sajtótájékoztatón elhangzottakra reagált mostani közleményével a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ), a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ), a Magyar Beutaztatók Szövetsége (MABEUSZ) és a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MARESZ):

Az MSZÉSZ, a MUISZ, a MABEUSZ és a MARESZ jónak tartja a magyar turizmus 2014. évi eredményeit. Szállodáinkban korábban még nem volt ennyi vendég, nem volt ilyen magas foglaltság, mint 2014-ben. A magyarországi szállodák forgalma több mint 10%-kal nőtt 2013-hoz képest.

Ilyen kedvező eredmények mellett sem feledkezhetünk meg azonban turizmusunk, szállodaiparunk problémáiról, így a következőkről:

- Szolgáltatásaink, s így a szállodai szobák ára nemzetközi összehasonlításban rendkívül alacsony. A 4 és 5*-os szállodák bruttó átlag szobaára 2014-ben is a 7 évvel korábbi szinten volt, az 5*-osok esetében 4,5%-kal még mindig elmaradt a 2000-ben elérttől.

- Az inflációval korrigált nettó – ÁFA-mentes – 2014. évi átlag szobaárak a 4*és 5*-os kategóriában egyaránt a 14 évvel korábbi, azaz a 2000. évinek csupán mintegy 50%-át tették ki.

- Mindezek következtében a szállodák foglaltságának emelkedése ellenére a nettó REVPAR mutató alig haladta meg az ezredfordulón elért REVPAR 50%-át.

- Ezek következtében nagymértékben visszaesett a szállodák jövedelmezősége, ami a szolgáltatások színvonalának, turizmusunk versenyképességének romlását okozza.

Folyamatos esik a német vendégéjszakák száma

Fentiek megállapítása mellett az állásfoglalást megfogalmazó szakmai szervezetek arra is felhívják a figyelmet, hogy

- Az ITB-n tartott sajtótájékoztatón elhangzottaktól eltérően legnagyobb piacunkról, Németországból évek óta folyamatosan csökkennek a szállodai vendégéjszakák. Ez annak ellenére így van, hogy a német vendégek száma 2014-ben több volt a kereskedelmi szálláshelyeken, mint 2013-ban, ugyanis egyes beutazó piacok teljesítményét valójában a vendégéjszakák száma fejezi ki. A KSH adatai szerint 2014-ben országos szinten összesen 1.484.000 német szállodai vendégéjszaka realizálódott, miközben 2000-ben ez még 2.748.000 volt. Ezek szerint 14 év alatt majdnem a felére, 46%-kal csökkent a német vendégéjszakák száma.

Ugyanannyi külföldi vendégéjszaka vidéken, mint 14 éve

-Vidéki – Budapesten kívüli – szállodákban 2014-ben csupán 3.532.000 külföldi vendégéjszaka realizálódott, ami gyakorlatilag azonos a 14 évvel korábban, a 2000-ben elért 3.519.000 vendégéjszakával. Ez annak ellenére történt, hogy 2000-2014 között a vidéki szállodai kapacitás közel 40%-kal nőtt. Itt az okok alapos elemzésére, a növekedési stratégia minden érdekelt bevonásával történő kidolgozására van szükség.

Erősebb marketinget, több szakmai egyeztetést sürgetnek

Mindezek alapján a jelen közös állásfoglalást megfogalmazó szövetségek különösen fontosnak tartják a marketing erősítését bel- és külföldön, legjelentősebb beutazó piacainkon. Így különösen Németországban, ahol az elmúlt években gyengült a marketingaktivitás, az MT Zrt. frankfurti irodája mellett szállodavállalatok képviseletei is megszűntek, folyamatosan csökkent a legnagyobb piacunkon felhasznált marketing ráfordítás.

Turizmusunk jövőbeni sikere érdekében az ágazat által támogatott brandépítésen túlmenően – a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan – javasoljuk a német és más piacokra tervezett konkrét akciók és keretek bemutatását és egyeztetését a turisztikai vállalkozásokat képviselő szakmai szervezetekkel.

A romkocsmákba, a budapesti szórakoztatónegyedbe látogató vendégkör megtartása mellett Budapest újrapozicionálásával magasabb költőképességű, kulturális, fürdő- és gasztronómiai attrakcióinkat is értékelő szegmensek megszólítását tartjuk szükségesnek.

Hangsúlyozottan fontosnak tartjuk a MICE szegmensre irányuló promóció erősítését, mert az incentive, kongresszusi, konferenciaturizmus növekedése segítheti elő a nagyobb költőképességű vendégek részarányának, s ennek eredményeként turizmusunk bevételeinek gyorsabb ütemű emelkedését. Mindehhez elengedhetetlen a nagy kapacitású, 2018-as megnyitással Budapestre tervezett kongresszusi központ mielőbbi megépítése és promóciójának beindítása.


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.