Turizmus Világnapja: itt van a budapesti programok listája

A hatalmas érdeklődésnek köszönhetően több, már korábban meghirdetett program esetében is további időpontokkal, illetve új programokkal is várja az érdeklődőket a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK).

Idén első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal turisztikai nyílt napot szervez a BFTK 2016. szeptember 27-én, amelyhez összesen 20 programmal csatlakoztak a budapesti turisztikai szolgáltatók. A hatalmas érdeklődésnek köszönhetően néhány programra már minden hely betelt, azonban egyes népszerű program esetében, mint például a Budapest TukTuk vagy a segway, új időpontokat is meghirdettek a szervezők. A TukTuk esetében új időpontként 2016. szeptember 27-én 14.00-17.00 óra között a Budai Várban a Budapestinfo Pont iroda (1014 Budapest, Tárnok u. 15. - Szentháromság téri pavilon) elől ingyenes várnéző túrák indulnak. A túrákra előzetes regisztráció nem lehetséges, a részvétel érkezési sorrendben történik. A Best Way Segway is bővítette a túrák időpontjának listáját, 2016. szeptember 30-án 10 órától egy újabb csoport próbálhatja ki a városnézés ezen újszerű módját. A résztvevőket a www.budapestinfo.hu oldalon regisztráltak közül fogja kisorsolni a BFTK.

Új elemekkel is bővült a programok listája. Az Aquaworld Resort Tour keretében bárki bepillantást nyerhet a szálloda, a wellnessvilág és az Aquaworld élményfürdő mindennapjaiba. A regisztráltak a túrát követően féláron válthatnak belépőjegyet a fürdőbe is. Szintén újonnan csatlakozott a kezdeményezéshez a Belvárosi Nagyboldogasszony Plébániatemplom a Március 15. téren. A kétéves rekonstrukciót követően 2016. szeptember 27-én 10-13 óra között minden előzetesen regisztrált érdeklődő megcsodálhatja a templom páratlan kulturális és egyházi örökségét.

A programok nagy része ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött, jelentkezni ide kattintva lehet.

A szervezett programok mellett egy közös ünneplésre is szeretettel várja a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ a budapestieket és az ide látogatókat. A belvárosban, a Deák Ferenc téren este 6-tól zenei műsorral és a Molnár’s Kürtőskalács jóvoltából kóstoltatással várnak minden érdeklődőt.

A Turizmus Világnapja alkalmából szervezett programok listája:

- Aquaworld Resort – Tour kedvezményes élményfürdőzéssel
- A megújult Belvárosi Plébániatemplom megtekintése
- Ingyenes TukTukozás Budapesten
- Ingyenes segway túra a Best Way Segway szervezésében
- Idegenvezetés a Pesti Vigadóban
- CITYRAMA kerékpáros városnézés féláron
- Mesél a Gellért fürdő
- Mesél a Széchenyi fürdő
- Mesél a Király Gyógyfürdő
- Mesél a Szt. Lukács Gyógyfürdő
- Ágak | Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor | Két szobrász, két nemzedék | Rockenbauer Zoltán kurátor tárlatvezetése a Műcsarnokban
- Ágak | Természetművészet – Változatok: Kis Gesztusok | Természetszövetség | Öko-avantgárd | Bán András vezető kurátor tárlatvezetése a Műcsarnokban
- „Láthatatlan Capa” – Robert Capa – A háború és béke képei a Mai Manó Házban
- Ingyenes ékszertisztítás és ékszertörténeti kiállítás a Dorottya Diamond Palotában
- Szabadulj féláron! Vár az Időcsapda Exit Game!
- Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum - Vendéget látni, vendégnek lenni c. kiállítás ingyenes megtekintése
- A Gödöllői Királyi Kastély Pálmaházának bemutatása - ahol a múlt és a jelen találkozik
- Ingyenes tárlatvezetés a Total Records: Fotográfia és Zene c. kiállításon a Capa Központban
- Breznay József festőművész kiállításának ingyenes megtekintése a Pesti Vigadóban
- CITY TOUR - Budapesti városnézés

További információkért kattintson ide!


Ismét látogathatók a Hortobágy turisztikai látványosságai

Ismét látogathatók a Hortobágy turisztikai látványosságai 

A ragadós száj-, és körömfájás járvány miatt korábban elrendelt korlátozásokat enyhítették.
Búcsú a napközis Erzsébet-táboroktól

Búcsú a napközis Erzsébet-táboroktól 

A döntés hátterében a kormányzati finanszírozás leállása állhat.
Egészségőrzés, sportaktivitás figyelése és egy ellenőrzött asszó

Egészségőrzés, sportaktivitás figyelése és egy ellenőrzött asszó 

Beszámoló a Huawei új okosóra termékeit előzetesen bemutató magyarországi sajtóeseményről.
Újabb Festetics-kincsek a keszthelyi Kastélymúzeumban

Újabb Festetics-kincsek a keszthelyi Kastélymúzeumban 

A látogatói élmény fokozása és a szolgáltatások minőségének javítása érdekében további fejlesztéseket terveznek a következő egy évben.
Életre kel Gustav Klimt arany világa

Életre kel Gustav Klimt arany világa 

A Gustav Klimt: The Immersive Experience című interaktív produkció a legmodernebb technika segítségével vezeti be a látogatókat Klimt csodálatos világába, amely több mint száz évvel a művész halála után is lenyűgözi a közönséget.
Továbbra is nyitva az ablak az ország környezetszépítő versenyén

Továbbra is nyitva az ablak az ország környezetszépítő versenyén 

A szervezők meghosszabbították a pályázati határidőt két héttel.
Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió

Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió 

A pályázat előkészítése befejeződött, célja, hogy a rendszeres mozgást minden korosztály számára a mindennapok részévé tegye.
Íme, a 2025. évi Flash Award díjazottjai

Íme, a 2025. évi Flash Award díjazottjai 

Inspiráló helyszínen különleges díjátadó gála zajlott május 13-án este.
Virágzó hagyomány Fehérvárcsurgón

Virágzó hagyomány Fehérvárcsurgón 

2025. május 30-án nyílik a 21. Európai Dísznövény és Kertművészeti Kiállítás és Vásár.
Tudomány, művészet és szenvedély az idei Műtárgyak Éjszakáján

Tudomány, művészet és szenvedély az idei Műtárgyak Éjszakáján 

Idén a tudomány és a művészet kapcsolata a rendezvény kiemelt témája.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.