Uniós források turisztikai marketingre

Most első alkalommal európai uniós forrásokat is felhasználhat Magyarország a turisztikai marketingben – tájékoztatta a szakmai érdeklődőket Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója az UTAZÁS kiállítás első napján, az UNWTO hivatalos konferenciáján, az Utazás Fórum keretében.

Faragó Péter előadásában kiemelte, a hároméves stratégiában kiemelkedő jelentősége van a turisztikai termékek mellett az agrártermékek promóciójának is, hiszen a kiváló minőségű magyar agrártermékek kulcsszerepet játszhatnak a turizmus élénkítésében.

Nő a gasztronómia szerepe

A Magyar Turizmus Zrt. álláspontja szerint Magyarország versenyképessége mind a turizmusban, mind az agráriumban a magas minőségű, ezáltal jó áron értékesíthető szolgáltatásokban rejlik. Ezért céljaik között szerepel elsősorban olyan akciók, kampányok, kiállítások megvalósítása, ahol a gasztronómiai eseményeket, eladáshelyi akciókat turisztikai akciókkal egészíthetik ki és fordítva. A Magyar Turizmus Zrt. 2012 óta agrármarketing és bormarketing feladatokat is ellát, a társaságon belül működő Agrármarketing Centrummal együttműködve.

Kereslet-kínálat gondok

Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese részletesen ismertette a következő évek turisztikai marketingtevékenységét. A társaság célja továbbra is a belföldi utazások ösztönzése, azonban a stratégiájának fókuszában a következő években az ország külföldi népszerűsítése áll. Az MT Zrt. egyik legfőbb elképzelése, hogy a marketingtevékenységet, az értékesítés-ösztönző és regionális kampányokat a szakmai szereplőkkel minden eddiginél szorosabban együttműködve végezze.

A vezérigazgató-helyettes a kihívások között említette, hogy a számok ugyan dinamikusan növekednek, viszont a külföldi promócióban még lemaradásban van a magyar turizmus. Különféle hatások érik a turizmust, úgy mint a versenyhelyzet fokozódása vagy a magasabb elvárt szolgáltatási szint a jelenleginél. Jelenleg ugyan sok minőségi szolgáltatás van a piacon, de a kereslet és a kínálat nincs mindig egyensúlyban. A hatások és a kihívások azonban sok lehetőséget teremtenek a magyar turizmus és a turisztikai marketingszervezet számára. Horváth Gergely ismertette, hogy az elkövetkezendő évek legfontosabb feladatai a turisztikai márka erősítése, az innovatív marketingtevékenység, a hatékony tudásmegosztás, a komplex termékfejlesztés, a nemzetközi együttműködések és a KKV szektor támogatása.

Jól sikerült imázsfilm. Lesz folytatás

A márkakommunikáció fő üzenete, a „Think Hungary – More than expected” vagyis „Magyarország – felülmúlja a várakozásokat” egyszerre utal a hagyományok, értékek újszerű bemutatására, az innovációra és a gyorsan fejlődő, megújuló kínálatra. Erre az ideológiára épült Magyarország új, eddig már többször díjazott imázsfilmje is, melyből szeretnének még hasonlókat készíteni. Egy olyan országimázs kialakítása a cél, melynek központi eleme az egyediség, a más úti céloktól megkülönböztető élményelemek valamint a minőséget kifejező arculat alkalmazása.

A külpiaci munkában a társaság a jövőben minden eddignél fontosabbnak tartja a szolgáltatók bevonását és a külpiacon nem az önálló megjelenést, hanem a térség és az ország egységes piacra vitelét támogatják. Ezért kiemelt jelentőségűek lesznek a külképviseleti akciók, és olyan szakmai partneri összefogások, mint például a Budapest Winter Invitation. Horváth Gergely hangsúlyozta, fő kommunikációs elvük a „támogató szakmai tevékenység”, mely a mindennapi tevékenységben is segítséget nyújt a szolgáltatóknak.

Budapest és Balaton - kiemelt termék

Ösztönözni kívánják az olyan alulról jövő kezdeményezéseket is, mint pl. a Nyugat- Magyarországi termálút. Három fő termékre, az egészség- és ezen belül is a gyógyturizmusra, az üzleti és a kulturális turizmusra kívánnak fókuszálni az elkövetkezendő stratégiai időszakban és továbbra is kiemelt termék marad Budapest és a Balaton.

A nagy befogadóképességű, új budapesti kongresszusi központ 2018-ra tervezett megnyitása kedvező változást hozhat a nemzetközi helyezésekben, ahol a nemzetközi rendezvények száma alapján Budapest jelenleg a 17. a világranglistán (ICCA – International Congress&Convention Association szerint). A Magyar Kongresszusi Igazgatóságnak ezért kiemelt feladata lesz az elkövetkezendő időszakban az új kongresszusi központ piaci bevezetésének támogatása továbbá a nemzetközi konferenciák, sportesemények számának növelése valamint a vidéki konferenciahelyszínek piacra segítése.

Új terület: akadálymentes turizmus

A belföldi stratégiával kapcsolatban Horváth Gergely fontosnak tartotta kiemelni, hogy a turisztikai kereslet belföldön tartásával a magyar lakosság utazásra szánt kiadásai belföldön maradnak. A marketingszervezet belföldi tevékenységének fókuszában alapvetően a belföldi kereslet ösztönzése áll, emellett fontos szerepet szánnak a koordinációs és támogató feladatoknak is.

A belföldi forgalomra igen kedvező hatással van a SZÉP-kártya felhasználása, hiszen segít kiegyensúlyozni a vendégforgalom Budapest centrikusságát és szezonalitását, mivel felhasználása jelentősebb az elő- és utószezoni hónapokban. Jelenleg már 1 millió kártya van forgalomban és a belföldi turizmus bevételeiben minden negyedik forint a Széchenyi Pihenőkártyából származik. Ezen kívül a szakember lényegesnek tartotta megemlíteni, hogy az eddig szűk szegmensekben is igyekeznek élen járni, példaként említette az akadálymentes turizmust, mely hatalmas piaci potenciállal rendelkezik.

A Magyar Turizmus Zrt. startégiájában kiemelt szerepet tulajdonít még a tudás alapú fejlesztésnek is, melyre egy új programot is indítanak, a Tudásakadémiát. A Tudásakadémia, melynek központjában a jövő és az üzletszerzés áll, lehetőséget teremt arra, hogy bárhol az országban felvessenek vagy megosszanak különféle új témákat vagy hozzáadják meglévő tudásukat, tapasztalataikat.

A turizmusmarketing stratégia teljes anyaga regisztráció után a következő linkre kattintva megtekinthető: http://szakmai.itthon.hu/turizmusmarketing-es-agrarmarketing-strategia-igenylese

Forrás: Vendég&Hotel Online


Komolyzenei fesztivál Szegeden

Komolyzenei fesztivál Szegeden 

Az április 1-jéig tartó eseménysorozat idén Bartók Béla halálának nyolcvanadik évfordulója köré szerveződik.
André Kertész kiállítás a Capa Központban

André Kertész kiállítás a Capa Központban 

Válogatás André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből.
Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten

Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten 

A Nemzetközi Termálturisztikai Konferenciát június 4-6. között tartják a magyar fővárosban.
Hazai kutatás a bolygónk sorsáról

Hazai kutatás a bolygónk sorsáról 

A friss kutatás szerint környezetbarát termékek vásárlásával nyugtatja a lelkiismeretét bárki, mintsem csökkentené a fogyasztását
Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában

Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában 

Különleges látványban lehet részük azoknak, akik a belvárosi Falk Miksa utcába látogatnak: egy 400 kilós műalkotás tűnt fel a Virág Judit Galéria előtt.
A Fürdőszövetség  az idei tervekről

A Fürdőszövetség az idei tervekről 

2023-ban 33 millió vendég járt a magyarországi fürdőkben, tavaly ennél 5 százalékkal több, de ez még mindig elmaradt mintegy 10 százalékkal a 2019-estől.
Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban

Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban 

A fényképezés nem csupán dokumentáció, hanem felfedezés is – a valóság rétegeinek feltárása, a láthatatlan láthatóvá tétele.
Ilyen lesz az idei évad Szigligeten

Ilyen lesz az idei évad Szigligeten 

Május 1-jén a 35. Mediawave Fesztivállal indítja útjára a 2025-ös tavaszi-nyári évadot a Szigliget Várudvar.
Hétvégén még síelhet a Mátrában

Hétvégén még síelhet a Mátrában 

Kiváló, havas pályák, tavaszi síélmény vár mindenkit – üzenik a szervezők.
Így gondoljunk a kerékpár szállításra autóval!

Így gondoljunk a kerékpár szállításra autóval! 

A családi kirándulások alkalmával nagy fejtörést tud okozni, ha négy bringát kell betenni a kocsiba. Persze jó megoldás a tetőcsomagtartó is, de sokkal egyszerűbb és biztonságosabb, ha a vonóhorgon kapnak helyet a kerékpárok.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.