Versenyfelügyeleti eljárás indulhat az online szálláshely-közvetítők ellen

A Magyarországról is elérhető nemzetközi online szálláshely-közvetítők generálják a piaci versenyt, de ez nem érezhető a magyar tulajdonú társaságoknál, ezért versenyfelügyeleti eljárás indulhat ellenük a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálati jelentésének összefoglalója szerint, amely kedden került fel a versenyhatóság honlapjára.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A 2010-től napjainkig terjedő időszakot felölelő jelentés megállapítja: az online szálláshely-közvetítők összekötik a szálláshelyeket a fogyasztókkal, a kínálatot a kereslettel. A piacot transzparenssé teszik azzal, hogy a kínálat általuk összehasonlíthatóvá válik. Mégis felvetődik a jogsértés lehetősége, mivel Magyarországon az egyes közvetítők között nem alakult ki árverseny, továbbá a szálláshelyek árai minden csatornán azonosak voltak - áll az összefoglalóban.

A GVH a problémát az úgynevezett árparitási klauzulákban látja. Ezek lényege az, hogy a szálláshely - az online szállásközvetítővel kötött megállapodásában - vállalja, hogy más értékesítési csatornán keresztül sem értékesíti szobáit az online szállásközvetítőnek megadott áraknál alacsonyabb áron. Ennek a kikötésnek egy szálláshely úgy tud megfelelni, hogy szobáinak árát - az adott időszakban - minden értékesítési csatornán egységessé teszi.

A jelentés szerint az árparitás kikötése nemcsak a nemzetközi, de a nagyobb hazai szállásközvetítők szerződéseiben is megtalálható volt a vizsgálati idő kezdetén. Az árparitás a magyar szállásközvetítői piacon a nemzetközi szereplők révén terjedt el és a magyar piaci szereplők többsége is megalakulásától kezdve követte azt.

Az ágazati vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy egyetlen árparitást tartalmazó, jelentős szállásközvetítővel kötött szerződés is ahhoz vezethet, hogy az egész piacon, minden értékesítési csatornán egységessé válnak a szálláshelyek árai.

Európa számos országában versenyjogi szempontból vizsgálták a paritásos kikötéseket, s kiderült: a joggyakorlat jellemzően arra irányul, hogy a szállásközvetítők úgynevezett szűkített paritást vezessenek be. A paritásos kikötéseket csak a német versenyhatóság és a francia jogalkotó utasította el teljes egészében. A szűkített paritás lényege: a szállásközvetítők azt írják elő, hogy a szálláshelyek a saját honlapjukon megjelenített feltételeknél ne adjanak kedvezőtlenebb feltételeket a szállásközvetítőknek. A többi foglalási csatornára nem terjed ki a paritási kötelezettség.

A GVH álláspontja illeszkedik a nemzetközi eljárások megállapításaihoz: a paritásos kikötések teljeskörű használata - az árak standardizálásával - korlátozhatja a piaci versenyt. Ezért a magyar versenyhatóság is a szűkített paritást támogatja. A cél az, hogy az egyes értékesítési csatornákon eltérők legyenek az árazási stratégiák. Ennek eredménye az, hogy a szálláshely-közvetítők - a jutalékuk terhére - akciókat hirdetnek és az árakban is versenyeznek egymással.

A GVH-vizsgálat megállapította, hogy a magyar online közvetítők nem szűkítették a paritást úgy, mint a piac nemzetközi szereplői tették. Amennyiben ez a magatartásuk nem változik - a versenytorzító piaci gyakorlat miatt - versenyfelügyeleti eljárás indulhat ellenük.

A jelentés tervezete ide kattintva letölthető PDF formátumban.

Forrás: MTI


Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.