A magyar turizmus túljutott a válságon

Varga Mihály szerint a magyar turizmus túljutott a válságon, minden lényeges mutatója javult, az ágazatnak jobb a teljesítménye, mint a válságot megelőző években. Az eredményekről a nemzetgazdasági miniszter a XXII. turisztikai díjátadó gála és évadnyitó rendezvényen beszélt szombaton este Budapesten. Az MTI közleménye a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a tavalyi év vendégforgalmi adatai joggal adnak okot az örömre: a vendég- és a vendégéjszakák száma csaknem 6 százalékkal, míg a szállásdíj-bevételek közel 10 százalékkal nőttek 2013 első 11 hónapjában az egy évvel korábbihoz képest. Ezzel 11 hónap alatt a vendégforgalom majdnem elérte, a bevétel pedig meg is haladta a 2012-es teljes éves értékeket, úgy, hogy már 2012 is rekordév volt, tehát egy magas bázisév adatait sikerült jelentősen meghaladni - tette hozzá.

A növekedés így már 2010 óta tart, ami egyrészt annak köszönhető, hogy a növekedést tavaly már nemcsak a beutazó turizmus generálta, hanem a belföldi forgalom is érezhetően nőtt. Ebben a SZÉP-kártyának jelentős szerepe van - mondta. A másik figyelemreméltó változásnak a bevételek dinamikus, a vendégéjszaka-szám emelkedését közel kétszeresen meghaladó növekedését nevezte, amely azt jelenti, hogy a szolgáltatók érdemben tudták emelni áraikat. Hangsúlyozta, hogy az egy kiadható szobára jutó árbevétel (RevPAR) tavaly először haladta meg a válság előtti, 2007-es szintet.

A hazai vállalkozások munkája mellett a 2013-as év sikeréhez a modernizációt segítő sok százmilliárd forint uniós fejlesztési forrás, a belföldi turizmus növekedését megalapozó SZÉP-kártya, valamint a Magyar Turizmus Zrt. piaci folyamatokat figyelő és azokra reagáló tevékenysége is kellett - összegezte. Közölte, hogy 2014-ben ismét elkészítik a turizmus szatellit számlát, amely reális képet ad a turizmus nemzetgazdaságban elfoglalt jelentőségéről, multiplikátor hatásairól.

Bejelentette, hogy a hajós turizmus egyik legtekintélyesebb magazinjának szavazása alapján a folyami hajózás legjobb kikötővárosa címet Budapest nyerte. Reményét fejezte ki, hogy a Mahart Passnave állami tulajdonba vételével megkezdődhetnek a Duna-parti fejlesztések.

Kitért arra: a tárca elkészítette a következő 10 év turizmuspolitikai céljait meghatározó új Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepciót, amely a véglegesítést követően hamarosan a kormány elé kerülhet.

Ismertetése szerint 2007 és 2013 között az 1132 turisztikai projekt mintegy 292 milliárd forint uniós támogatást nyert el. 2014 és 2020 között legalább ennyi támogatást szeretnénk adni az ágazatnak.

Kitért arra: idén január elsejével megszűnt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, a turisztikai fejlesztéseket is menedzselő regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkárság az NGM-ben folytatja munkáját. Vagyis mind a 2007-2013-as turisztikai programok  kifuttatása”, mind a 2014-2020-as időszak tervezése és menedzsmentje a tárcánál fut össze.

Elmondta, hogy több évtized elmaradt beruházásait pótolva az állam és a főváros nekilátott Budapest turisztikailag legfrekventáltabb helyszíneinek a rendbetételéhez, az idei főszezonra megújuló közterek, az újjászülető Várkert Bazár birtokba vétele új vonzerőkkel gazdagítja Budapestet.

"Bízunk abban is, hogy hamarosan újabb, nagy jelentőségű beruházás kezdődhet el a fővárosban, és megépül a régóta várt, új kongresszusi központ" - fogalmazott. Közölte: Fürjes Balázs kormánybiztosnak február 15-ig előterjesztést kell készítenie a kormány részére a megfelelő ingatlan és a beruházás részletes jogi és pénzügyi konstrukciójának bemutatásáról.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.