A város egy 425 méter magas szikla körül foglal el alig 6,5 km2-es területet. A szikla nyugati tövében rendkívül sűrűn lakott kisváros alakult ki. Gibraltár Nagy-Britannia gyarmata, de azon belül némi autonómiát élvez. Ezt a rendkívül fontos stratégiai pontot az 1713. évi utrechti béke sorolta angol fennhatóság alá, és a britek a mai napig nem hajlandóak a területről lemondani. Ez az akaratot 1967-ben a gibraltáriak is jóváhagyták, amikor egy népszavazás keretében elsöprő többséggel a brit állampolgárság mellett döntöttek. Gibraltárt két irányból lehet megközelíteni: a szárazföld (Algeciras város) irányából egy keskeny földnyelven keresztül vagy a tengerről hajóval. A legtöbben Spanyolország felől érkeznek, ahol az utazó azonnal szembesül a brit adminisztrációval, mivel zord brit bevándorlási tiszt ellenőrzi az okmányokat. Az Európai Unió állampolgárai természetesen nem kapnak pecsétet útleveleikbe, de külön kérésre be lehet szerezni ezt a ritka stemplit. A tiszt ilyenkor kézzel odaírja az „own request” (saját kérésre) megjegyzést, hogy semmi félreértés ne legyen a kirívó esetből. A határállomást elhagyva jellegzetes brit, piros telefonfülkét láthatunk, majd 30 méter megtétele után (ha van egy kis szerencsénk) a közlekedési lámpa pirosra vált, és a sorompót leengedik. Nem, nem vonat halad el az orrunk előtt, hanem egy éppen érkező vagy induló repülőgép kap elsőbbséget. A fő közlekedési út itt keresztezi a gibraltári repülőtér kifutópályáját, és ilyenkor a lehető legközelebbről lehet megtekinteni a fel- vagy leszállást.
A közlekedésben a kontinens szabályait követik a felerészben bal-, felerészben jobbkormányos kocsik. A boltokban angol fontban határozzák meg az árakat, de lépten- nyomon gibraltári font akad a kezünkbe. Ez a valuta lényegében csak itt használható, mert mind Nagy-Britanniában, mind Spanyolországban némi diszkonttal váltják. Természetesen fizethetünk euróval is. Érdekes a helyiek nyelve, az utca embere felváltva beszél spanyolul és angolul, de létezik egy köztes, kevert nyelv, a Llantino. Persze könnyen találhatunk arabul beszélő marokkóit is. Ez a sokszínűség csak fokozódik, amikor az ékszerboltok közelébe sodródunk. Ezek nagy része zsidó kézben van, akik egymás között héberül beszélnek. Ugyanezt a sokszínűséget találjuk az étlapokon is.
A lankásabb nyugati oldalon található a város központja és legnagyobb kiterjedésű lakóövezete. A 28 ezer gibraltári állampolgár mellett egyre több a betelepülő, ideiglenesen munkát vállaló. A lakásigényeket új, magas építésű házakkal próbálják kielégíteni, de mivel szabad szárazföldi telek már nemigen akad, feltöltik a part menti öblöt, a tengertől hódítanak el újabb területeket. A helyhiány miatt a lakásbérleti és -eladási árak megközelítik a londoni szintet, ezért sokan Spanyolországban bérelnek lakást, és naponta ingáznak.
Gibraltár legnagyobb értéke mindig is a stratégiai fekvésű kikötő volt. Ma is meglehetősen aktív a katonai jelenlét, megfordulnak itt nemcsak a királyi, de az amerikai haditengerészet hajói, tengeralattjárói is. Egy-egy ilyen kikötésnél a tengerészek elözönlik a várost, nem kis munkát adva a helyi katonai rendőrségnek. A kereskedelmi hajók mozgása is jelentős, hiszen ez a szoros Európa legfőbb kijárata a világtengerek felé. Gibraltár gazdaságának alapját továbbra is a kikötő adja, de újabban egyre jelentősebb a turizmus és a pénzügyi szolgáltatók megtelepedése, valamint az on-line kaszinók közül is sokan Gibraltárra teszik székhelyüket a kedvező vállalkozási adó miatt. A turizmus vonzereje pedig Gibraltár forgalmiadó-mentességében rejlik. Az alkohol, a cigaretta és az ékszerek jóval olcsóbbak itt, mint a brit vagy a spanyol boltokban.
Meglepő módon Gibraltár nemcsak urbánus látnivalókat kínál, hanem természeti ritkaságot is rejt: Európában csak itt élnek vadon majmok. A gibraltári majmok a Szikla bozótos, felsőbb részein telepedtek meg. Az öt csoport összesen nagyjából 230 egyedet számlál, és a csoportok harcban állnak egymással. Eredetük homályba vész. Egyes elképzelések szerint a mórok hozták őket magukkal, mások úgy vélik, hogy ezek a megmaradt példányai a több millió évvel ezelőtt Dél- Európát benépesítő populációnak. Az biztos, hogy a brit területszerzés előtt már itt voltak a szikla majmai. Ugyan vadon élő állatokról beszélünk, de Gibraltár majmai már régóta az embertől függnek. A helyi állatkert látja el őket élelemmel, és ha ez nekik nem elég, fosztogatásba kezdenek. A turistákat rendszeresen meglopják, főleg, ha élelmiszer vagy annak látszatát keltő zacskó van a szerencsétlen látogatónál. Akár a fényképezőgépet is kitépik az ember kezéből, és ellenállás esetén még harapnak is. A majmokat évente egyszer befogják, és orvosi vizsgálatban részesülnek. Mindegyik egyedet microchippel látják el, és külön nevük van.
A közkeletű vélekedés szerint addig maradnak a britek Gibraltáron, amíg a majmok ott vannak. Talán éppen e mítosz miatt Churchill a II. világháború alatt utasításba adta, hogy a hét egyedre zsugorodó állományt Marokkóból és Algériából frissítsék fel. Egy másik legenda szerint a majmok a szikla és a szoros alatt húzódó titkos alagúton keresztül Marokkóból jöttek át. Akár igazak a legendák, akár nem, Gibraltár tényleg elképzelhetetlen a Szikla majmai nélkül.
