Az amerikai hatóságoktól féltik az orosz állampolgárokat

A moszkvai külügyminisztérium hétfőn óva intette az Oroszországi Föderáció állampolgárait attól, hogy olyan országokba utazzanak, amelyek kiadhatják őket az Egyesült Államok hatóságainak.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A tárca azokat figyelmezteti, akik a minisztérium honlapján elhelyezett közlemény szerint "alapos okkal feltételezhetik, hogy az amerikai hatóságoknak bármilyen kifogásuk lehet velük kapcsolatban".

Az utóbbi időkben ugyanis megszaporodtak az olyan esetek, amikor orosz állampolgárokat vettek őrizetbe az amerikai hatóságok kérésére, hogy aztán kiadják őket az Egyesült Államoknak, ahol bírósági eljárás vár rájuk - olvasható a külügyi honlapon.

Ez történt például Dmitrij Usztyinovval, akit név szerint említ az orosz külügyminisztérium, és akit Litvánia a múlt szerdán adott ki a tengerentúli hatalomnak. A férfit április közepén fogták el Vilniusban a litván hatóságok. Usztyinovot az amerikai bűnüldözési szervek haditechnikai berendezések csempészésével és pénzmosással vádolják.

A külügyi közlemény kifejti: "azok esetében, akiket gyakorlatilag elraboltak és elszállítottak az Egyesült Államokba, gyenge bizonyítékokra alapozott, elfogult bírósági eljárást folytatnak, amelyek célja, hogy elítéljék őket". Moszkva szerint ezek az eljárások általában igazságtalan ítéletekkel végződnek, hosszú ideig tartó fogva tartással járnak. Így történt Viktor But orosz fegyverkereskedővel is, akit Tajföld adott ki az Egyesült Államoknak, és tavaly New Yorkban 25 év börtönre ítéltek. Moszkva azt szeretné elérni, hogy a neves fegyvernepper visszatérhessen hazájába.

Oroszországnak több mint száz állammal van érvényes kiadatási egyezménye, közöttük Nagy-Britanniával és Lengyelországgal, de például az Egyesült Államokkal nincs. Ennek az egyezménynek a hiánya akkor vált fontossá, amikor Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt szerződéses alkalmazottja, - aki az USA titkosszolgálatainak adatgyűjtéséről információkat szivárogtatott ki, - június végén Moszkvába repült, de hetekig nem tudta elhagyni a seremetyjevói nemzetközi repülőteret.

Maga Putyin elnök közölte, hogy nem adják ki az amerikai informatikust, bár ezt Washington többször kérte. Snowden augusztus elsején ideiglenes menedékjogot kapott Oroszországban, tartózkodási helye azóta ismeretlen.

Forrás: MTI


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.