Belföldi szállásfoglalás – egy éjszakás kaland?

Jelentősen csökkent a szállodák népszerűsége a belföldi szállástípusok körében, míg az olcsóbb szolgáltatásokat kínáló apartmanok és vendégházak a tavalyinál több vendéget fogadtak – derült ki a Szallas.hu szezonzáró adataiból. A legnépszerűbb belföldi utazási célok idén is a fürdővárosok voltak, azonban a többség már csak egy éjszakát nyaral.

Míg tavaly az összes belföldi szállásfoglalás mintegy felét a hotelekben regisztrálták, idén már csak a pihenni vágyók alig több mint harmada akart szállodába menni a Szallas.hu adatai szerint. Tavaly a foglalások 28 százaléka háromcsillagos szállodába szólt, idén azonban már csak a portál felhasználóinak 21 százaléka választotta ezt a szállástípust, így a harmadik helyre esett vissza a népszerűségi sorrendben. A vezetést az apartmanok és a panziók vették át. 

A bevételeket tekintve azonban továbbra is a szállodatulajdonosok vezetnek: míg az apartmanokban átlagosan40 000, apanziókban pedig 33 000 forint értékű volt egy-egy szállásfoglalás, addig a háromcsillagos szállodákban átlagosan 58 000 forintot költöttünk el. Így az összes bevételt tekintve csaknem 30 százalékkal többet könyvelhettek el a háromcsillagos szállók tulajdonosai, mint az apartmanok üzemeltetői.

Nőtt Budapest népszerűsége

A Szallas.hu adatai szerint tavaly a foglalások többsége (34 százaléka) még két éjszakára szólt, az idei megrendeléseket tekintve azonban már az egyéjszakás vakációk kerültek többségbe: az oldalon leadott szállásfoglalások 36,45 százaléka szólt egyetlen estére, míg hét éjszakát mindössze a felhasználók 1,52 százaléka szánt belföldi pihenésre.

„A magyarok közül egyre többen töltik a szabadságukat külföldön – elég csak Horvátország példáját említeni, ahol az év első hónapjában 9 százalékkal nőtt a magyar turisták száma. Ezért egyre erősebb az a tendencia, hogy a külföldi nyaralás mellett csak egy-egy hosszú hétvégét pihenünk belföldön” – mondta Varga Zoltán, a Szallas.hu ügyvezetője. 

A portál statisztikái szerint idén is a fürdővárosok és a Balaton-parti települések voltak a legnépszerűbb célpontok, ezek közül is Hajdúszoboszló és Siófok szállásait foglalták leggyakrabban a portál felhasználói. A szállásfoglalások számát tekintve Budapest a harmadik helyre kapaszkodott fel, pedig tavaly a szeptember 30-ig tartó időszakban nem kapott helyet a tíz legnépszerűbb desztináció között. 

A Szallas.hu  statisztikái mintegy 50 000, 2010-ben és 2011-ben január 1. és szeptember 30. között rögzített foglalás alapján készültek. 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.