A rendezvény résztvevői – 164 nemzeti turisztikai képviselet, légitársaságok, 50 touroperátor és közel 70 új kiállító – 27.000 m2 területen, 315 standon vonultatták fel turisztikai kínálatukat. Az idei kiállítás a szabadidős és a hivatásturisztikai kínálatot helyezte a középpontba.
A vásáron az MT Zrt. párizsi külképviselete társkiállítókkal – Dynamic Tours, Budatours, Continental Tours, Quality Tours, DZK, Pont Tours, Buddha Bar, OTP Travel – közösen képviselte a magyarországi ajánlatokat. A szolgáltatók nagyra értékelték, hogy Pritz Helga, a párizsi magyar nagykövetség első beosztottja, a vásár nyitó napján felkereste a magyar standot. Vele egy időben Nelson Monfort francia sportújságíró is látogatást tett a standon, aki megerősítette szándékát, hogy egyfajta „sportnagykövetként” segíti majd a képviseletet néhány, 2013. évi marketingakciójának megvalósításában.
A vásárra végül közel 28.800 szakmai látogatót regisztráltak, ami 3,7%-kal meghaladta a tavalyi látogatottságot. A rendezvény a szervezők tájékoztatása szerint felkerült a Reed Travel Exhibitions védjeggyel ellátott szakmai kiállítások listájára, melyhez olyan nagy nemzetközi vásárok is tartoznak, mint a barcelonai EIBTM vagy a Baltimore-i AIBTM.