Hagyomány és turizmus konferencia

A Csabagyöngye Kulturális Központ és a Tourinform Iroda turisztikai konferenciára várta a szakembereket, a turisztikával foglalkozó szervezeteket, a vállalkozókat, a közművelődési munkatársakat és az érdeklődőket az IfiCasinoba. A konferenciát tizenegyedik alkalommal rendezték meg – a hagyományoknak megfelelően – ezúttal is a Csabai Farsanghoz kötődve.

Szente Béla, a ház igazgatója köszöntőjében elmondta, nagy örömére szolgál, hogy a konferenciának a Csabagyöngye Kulturális Központ adhat otthont. Az épületben lelt új otthonra a Tourinform Iroda is. Tizenegy éve a turisztikai konferencia mintegy véletlenül került be a Csabai Farsang programjába – mondta az igazgató – , s azóta is megmaradt, sőt az alcímét, Hagyomány és turizmust is hozta magával. Ezen belül az idén az aktív turizmus lehetőségeit kívánják bemutatni a városban. Nemcsak a konferencia résztvevőinek, hanem a hozzánk látogatóknak és a helyi lakosságnak is. A szabadidő aktív eltöltéséhez kerékpározási, gyalog- és vízitúrák, lovaglás, kulturális turizmus és egyéb programok gazdag tárháza kapcsolódik. A konferencia előadói a rekreációs lehetőségeket igyekeztek bemutatni.
A Körösök Völgye Natúrpark Egyesület és a Széchenyi ligetben található, lassan az ötödik születésnapját ünneplő Körösök Völgye Látogatóközpont jóvoltából Békéscsaba és környéke is gazdagszik. A fejlesztések nyomán számos kerékpárutat adták át, tanösvényeket alakítottak ki, GPS készülékeket és vízi járműveket – túrakajakokat, sárkányhajókat – vásároltak. Az aktív turizmus jegyében kerékpárok, kajakok is bérelhetők a Tourinform Irodában és a látogatóközpontban egyaránt.

Az országos helyzetről „Az aktív turizmus helyzete Magyarországon” címmel Magyar Zsuzsanna, a Magyar Turizmus Zrt. termékmenedzsere tartott előadást ismertetve az ország főbb turisztikai útvonalait. Megtudhattuk, hogy hazánkban mintegy tizenegyezer kilométernyi turistaút várja a bakancsosokat és a két keréken közlekedőket, a Rockenbauer Pál tévésorozatából sokak által ismert és kedvelt Kék-túra útvonal mellett népszerűek a vallási zarándokutak, az ökoturizmus, a Duna és a Tisza, valamint a Balaton és Tisza-tó kínálta vízi elfoglaltságok horgászattal, vadászattal netán golffal kiegészítve – kinek-kinek az igényei alapján.
A továbbiakban a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület aktív projektjeiről Kovács Krisztián, a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület munkaszervezet vezetője számolt be. A Békés Megyei Lovas Szövetség elnökétől, Szabó Zuzsától a békéscsabai lovas turizmusban rejlő lehetőségekről tájékozódhattunk, majd a Körösök vidékén zajló horgászturizmust Nemes Attila, a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének ügyvezetője vázolta. Még mindig a vizeknél és a Körösökön maradva a bemutatkozott a Körösök Völgye Határtalan Vándortúra – a Százlábú Egyesület vezetőjének, Zanócz Róbertnek a kalauzolásában, a Körösök Völgye Turista Egyesület elnöke Túróczy József pedig a térségben adódó lehetőségeket ismertette előadásában. A Csabai Bihargók Egyesület kínálatát Pap Attila, titkár vázolta és bemutatkozott Gyebnár Péter, a Magyar Nemzeti Vidékhálózat megyei referense is, aki elmondta, hogy legfőbb céljuk segíteni az érintetteknek a 2014 – 2020-as programozási ciklusra való felkészülésben. (Forrás:www.csabaimerleg.hu)


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.