16 milliárd a Tisza-tó fejlesztésére

Akár 16 milliárd forint is juthat a Tisza-tó és térsége fejlesztésére 2013-ig - derült ki azon a kétnapos konferencián, melyet csütörtökön és pénteken Tiszafüreden a tó és környezete fejlesztési lehetőségeiről tartottak. Munkatársunktól 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A sajtó számára a konferencia első napján tartottak tájékoztatót, amelyen Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára jelentette be, hogy a Tisza-tó fejlesztési programja már része az Új Széchenyi Tervnek (ÚSZT).  A fejlesztési program az államtitkár véleménye szerint az első olyan programja a megújuló fejlesztéspolitikának, amely a kormány elvárásait foglalta bele a programtervbe. A cél az volt, hogy a források kihelyezése ne egyéni ötleteken alapuljon, és olyan fejlesztésekre jusson csak pénz, amelyek „összetett tervezési és értékelési rendszeren alapulnak” - mondta az államtitkár. 

A Heves megyei közgyűlés elnöke elmondta, hogy a területfejlesztési program 2011-től 2013-ig terjedő időszakra konkrét intézkedéseket tartalmaz 15,8 milliárd forintos tervezett összköltséggel. Szabó Róbert szerint a fejlesztési elképzelés célja, hogy az ökológiai egyensúly megtartásával természetközeli turizmus központként ismert, kiemelt üdülőkörzetként működő térség legyen a Tisza-tavi régió. 

A kétnapos konferencián értékelik a tározótó és környéke jelentőségét gazdasági, infrastrukturális, vízgazdálkodási, természet- és környezetvédelmi, valamint turisztikai szempontok alapján. 

Kiemelkedő helyet kap az előadások között az üdülőfejlesztési program, valamint a pályázatok rendszerének megismertetése is. Szó lesz a térség közlekedési kapcsolatairól, és a lehetséges fejlesztésekről. Többek között előadás hangzik el a záró napon a turistafogadás feltételeinek fejlesztéséről a Tisza-tavi régióban. 

A Tisza-tavi Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Programját legutóbbi ülésén fogadta el a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács (TFT). A program harmonizál azokkal a korábban készült országos és térségi tervekkel, amelyek a Tisza-tó térségét részben vagy egészben érintik. Ugyanakkor elvárás volt, hogy a Tisza-tavi Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Programja igazodjon az Új Széchenyi Tervhez.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.