Közösségi étkeztetők: áfa-csökkentés nélkül nincs tovább

A korábbi kormány 2009-es áfa-emelése a szakadék szélére szorította a közösségi étkeztetési ágazatot, egy újabb emelés esetén pedig már elkerülhetetlen lenne a zuhanás – mondta Dr. Várnai Zsuzsanna társelnök a Turizmus-Vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottság hétfői sajtótájékoztatóján. A szervezet bemutatta a „Zöld könyv a közösségi étkeztetésről” c. dokumentumot, ami a szektor helyzetének leírásán túl javaslatokat is megfogalmaz az ágazat megmentése érdekében.

A Turizmus-Vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottság hétfői sajtótájékoztatóján mutatta be a közösségi étkeztetési ágazat helyzetét bemutató Zöld könyvét, melyet a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségével (VIMOSZ) és a Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakszervezettel (VISZ) közösen dolgozott ki. Az ágazat jövőképe azonnali beavatkozás nélkül igen komor, a szektor szereplőit gazdasági ellehetetlenülés fenyegeti a növekvő működési költségek és a vendégszám drasztikus visszaesése miatt. Több millió ember napi ellátása és több ezer munkahely forog veszélyben.

A Bizottság meggyőződése, hogy egy újabb áfa-elemelést, amit a jövő évre tervezett 27%-os áfa jelent, az ágazat szereplői már nem bírnának el, de ha a közösségi étkeztetési tevékenységre 18%-os áfa-kulcsot vezetnének be, az fenntartaná a szektor működőképességét. „Bár ez az intézkedés a költségvetés bevételeit egyik oldalon visszafogná, ez még mindig kisebb hiányt eredményezne, mint ha a magas áfa tovább csökkentené a már jelenleg is alacsony fogyasztást. Javaslatunk tényleges költségvetési hatása – tekintettel arra, hogy a regisztrált forgalom több mint felében az állam és az önkormányzatok a megrendelők – minimális, nem éri el a 3 milliárd forintot” – mondta Román Péter, a VIMOSZ alelnöke.

Az áfa-csökkentésen túl a Zöld könyv javaslatai között szerepel a közbeszerzési szabályozás átalakítása is olyan módon, hogy a tendereken a legalacsonyabb ár helyett a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat legyen a preferált kiválasztási szempont.

„A Zöld könyv megállapításai és javaslatai mögött kérlelhetetlen számok állnak, és ezek azt mutatják, hogy ez egy végső visszaszámlálásban lévő ágazat. Mindent megteszünk, hogy ez az üzenet eljusson a megfelelő helyekre, ezért a dokumentumot megküldtük valamennyi országgyűlési képviselőnek és az érdekelt szakmai és civil szervezeteknek is” – tájékoztatott Dr. Böröcz Lajos, a VIMOSZ főtitkára.

A sajtótájékoztatóra az Európai Ágazati Társadalmi Párbeszéd Mozgalom magyar nyelven is ingyenesen hozzáférhető, online Higiéniai Tréning Kézikönyvének közép-európai bemutatója alkalmából került sor.

A VIMOSZ és a VISZ által közösen kidolgozott Zöld Könyv ide kattintva letölthető


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.