Amikor elmentél szülési szabadságra a Kreatívtól, akkor már tudtad, hogy nem fogsz visszatérni? Esetleg azt is, hogy valami teljesen újba fogsz bele?
Azt éreztem, hogy a Kreatívnál számomra véget ért egy időszak. Nem tudtam, hogy mi lesz velem, de nem is nagyon érdekelt, csak babázni akartam. A cukrászat akkor még nem volt a képben.

Akkor az otthonléttel együtt jött a blog [edesem.blog.hu – a Szerk.] és a cukrászat?
Az, hogy legyen saját cukrászdám, régi vágyam volt, de eleinte nem tartottam reálisnak. Az Édesem blogot először csak magamnak kezdtem el írni, hogy a recepteket dokumentáljam. A blog velem együtt fejlődött, ha megnézed a legrégebbi bejegyzéseket és a fotókat, azt mondod rá legfeljebb, hogy aranyos. Úgy gondoltam, hogy ha tényleg komolyan akarom csinálni a cukrászatot, akkor ahhoz kell egy papír, és mivel éppen otthon voltam, jutott időm arra, hogy elvégezzem a cukrásziskolát.

Láttam egyszer, hogy a cukrászok tankönyvében azt írják, hogy a muffin hozzávalója a muffinpor. Milyennek találtad a képzést?
A cukrászképzés valóban nem túl szofisztikált, és emiatt a cukrászok nagy része sem az. Látom, hogy miket visznek el a nagykerekből, ilyenkor nyáron például nagy mennyiségben a fagylaltporokat és stabilizátorokat. A fagyi sok helyen porból és vízből készül, azon van a legnagyobb árrés. Mi is szoktunk fagyikat készíteni, de csak tojásból, tejből, tejszínből, cukorból, és ezt ízesítjük.

Melyik ország cukrászata hat rád leginkább?
Az olasz, a francia, de nagyon bírom az angolokat és az amerikaiakat. A franciáknál minden csupa mousse, nagyon szabályos és vonalzóval húzott. Ennél sokkal közelebb áll hozzám a rusztikus vonal, a készítés és a forma. Ezeken a sütiken látszik, hogy szívvellélekkel készültek.

Ma már nem számít kirívónak az eseted, hogy bölcsészdiplomával kitanultad a cukrász szakmát. Te is látod ezt a trendet?
Abszolút. A környezetemben minden ötödik lány cukrász, igaz, most ezzel nem egy komoly kutatást eredményét mondtam el, lehet, hogy minden második. Ahogy a kulináris dolgok divatba jöttek, úgy alakult ki, hogy ma a lányok sütikéznek, a fiúk meg szakácskodnak.

Mi lett az álmoddal, hogy saját cukrászdát nyitsz?
Egy évig jártam körbe, hogy nyissak vagy se, de nagynak láttam a rizikót, meg különben sem vagyok egy vállalkozó típus. Mert lehet persze szerencséje az embernek, és ha felkapott lesz a hely, akkor eltartja magát. De az sem feltétlenül igaz, hogy ha jót csinálsz, akkor az felkapott lesz. Én olyan kis helyet álmodtam meg, amiben házias sütik vannak, de nincs oroszkrém meg dobostorta. Aztán lehet, hogy fel kellett volna adnom az eredeti elképzeléseimet, és az igényekhez igazodom, ha azt látom, hogy az emberek, akik a Cukrászda felirat miatt bejönnek, meg éppen ezeket keresik. És nem akartam azt sem, hogy hét napból hetet töltsek egy kis műhelyben, és a családomra ne maradjon időm. Bő fél éve kerültem a Pastramiba, és itt az a jó, hogy egy nagy látványkonyhában dolgozom, és látom a vendégeket, amint a süteményeimet eszik.

Ez nagyobb öröm, mint amikor korábban egy-egy cikkedet olvasták, dicsérték?
Az is nagyon jó volt, de újságíróként sokszor éreztem azt, hogy „úristen, meg kell írnom a cikket”, még akkor is, ha nagyon érdekelt a téma. A sütésnél ilyen nincs, és lehet, hogy azért, mert nem lehet mellébeszélni, sokkal kézzelfoghatóbbat alkotok, a pár hozzávalóból egyszer csak lesz egy szép és finom sütemény.

Csak cukrot vagy édesítőszert is használsz?
Nem használok édesítőket, egyrészt mert a cukrot szeretem, másrészt pedig eddig még mindegyikről kiderült, hogy nem stimmel velük valami. Egy egészséges ember ehet édességet, de nem kell kétpofára zabálni a nagy tortaszeleteket.

Ha jó sütit akarsz enni, hová mész?
Szeretem a váci Desszert Szalont, igaz, oda azért nem megyek el csak úgy sütizni, mint ahogy a Greshambe sem, ahol cukrásztanuló voltam. A Gerbaud cukrászdáját szeretem, a szülinapomra pedig a tortát a Zazziból kaptam.