Nagyszabású tanulmányút a Páneurópai Piknik 20 éves évfordulójára

A határnyitás és a Páneurópai Piknik 20 éves évfordulója kapcsán a vezető német média képviselői látogatnak hazánkba május 12-14. között a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma és a Magyar Turizmus Zrt. által szervezett sajtóút keretében.

A határnyitás és a Páneurópai Piknik 20 éves évfordulója kapcsán megrendezésre kerülő tanulmányút keretében olyan neves médiumok képviselői érkeznek hazánkba, mint a ZDF, a Focus Magazin Verlag GmbH, a Spiegel, a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung, a Die Welt/Die Welt am Sonntag, a Deutschlandradio Kultur, az Inforadio RBB, a Sächsische Zeitung, vagy az MDR 1 Radio Sachsen-Anhalt.

A vendégeket május 12-én, elsőként Dr. Peisch Sándor, a Magyar Köztársaság berlini nagykövete köszönti, és felidézi az 1989-es eseményeket, amelyeknek Bonnban dolgozó diplomataként ő is részese volt. A program további részében Pozsgay Imrével, volt 1989-es államminiszterrel találkoznak az újságírók, akivel a határnyitás előzményeit, nemzetközi körülményeit idézik fel. A beszélgetést követően az újságírók a Várnegyedbe látogatnak, ahol megtekintik a Köztársasági Palotát, és a határnyitás 20 éves évfordulója alkalmából közös pezsgőkészítésen is részt vesznek. Esti programjuk is különlegesnek ígérkezik, ugyanis a vacsorán részt vesz a Külügyminisztérium I. Európai Főosztályának vezetője, Berecz Marianne és a minisztérium német kapcsolatokért felelős osztályvezetője, Szalay-Bobrovniczky Vince, valamint olyan újságírók, akik 1989-ben tudósítottak az eseményekről. Meghívást kapott Ferenczi Harriett, az ARD budapesti tudósítója, valamint Dr. Gregor Mayer, a DPA budapesti és balkáni tudósítója is. Az eseményen a résztvevőket a Magyar Turizmus Zrt. részéről Dr. Niklai Ákos, a Társaság elnöke köszönti, továbbá részt vesz Karim Makhlouf, a Malév Zrt. kereskedelmi-vezérigazgató-helyettese is. A vacsora után a csoport esti városnézés keretében csodálja meg Budapest fényeit.

Május 13-án az újságírók Balatonfüredre indulnak, ahol találkoznak Németh Miklós volt kormányfővel, aki húsz éve elrendelte a Vasfüggöny lebontását és azt, hogy Magyarország szeptember 10-én megnyissa nyugati határát az NDK-s menekültek előtt. A beszélgetést követően az újságírók következő állomása Sopron lesz, ahol együtt ebédelnek Horváth Istvánnal, a Magyar Köztársaság bécsi nagykövetével, aki 1989-ben Bonnban volt magyar nagykövet, és közvetített a magyar és a német kormány között. Ugyancsak részt vesznek az ebéden az 1989-es páneurópai Piknik szervezői: Dr. Magas László, a Páneurópai Piknik Alapítvány elnöke és Sopron polgármestere, Fodor Tamás, Nagy László az Alapítvány titkára, valamint Kárpáti György is, aki a határnyitás összes eredeti felvételét készítette. A csoport Tama István, az MT Zrt Nyugat-Dunántúli Regionális Marketingigazgatóságának (RMI) igazgatója kalauzolásában bejárja a Páneurópai Piknik helyszíneit, megtekinti az emlékhelyet, és beszélgetéseket folytat szemtanúkkal is. A továbbiakban felkeresik a fertőrákosi kőfejtőt, amely a 2009. augusztus 19-i Páneurópai Piknik emlékére tervezett koncert helyszíne lesz. Programjuk Fertő-tavi hajózással zárul, az ominózus zöld határ közvetlen közelében.

Május 14-én Zugligetben Kozma Imre atyával, apostoli protonotáriussal, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnökével folytatódik a „múltidézés”, aki 1989-ben a zugligeti menekülttábort szervezte. Kozma atya végigvezeti a vendégeket a tábor helyszínein, majd a beszélgetést követően az 1989-es történéseknek emléket állító ,,Befogadás emlékművét” tekinti meg a csoport, és ellátogat Budapest legmagasabb pontjához, az Erzsébet kilátóhoz. A háromnapos tanulmányút egy ebéddel zárul, amelyen Szűcs Balázs, az MT Zrt. vezérigazgató-helyettese ismerteti hazánk turisztikai kínálatát, és köszöni meg a vendégeknek a látogatást. A csoportot a tanulmányúton Sztojanovits Kristóf, az MT Zrt. németországi külképviseleteinek vezetője kíséri végig, aki a Kozma Imre atya által vezetett menekült táborban segédkezett azokban a történelmi napokban.

A Magyar Turizmus Zrt. marketingtevékenységében kiemelten épít a magyar vonatkozású pozitív történelmi kapcsolatokra és a nosztalgiára a szomszédos, közép- és kelet-európai országokban és Németországban. 2009-ben ünnepeljük a Vasfüggöny lebontásának, illetve a Magyar Köztársaság kikiáltásának 20 éves évfordulóját, amely azért is emblematikus évforduló, mert hazánk vezető szerepet töltött be a térség gazdasági–társadalmi átalakulásában. A Páneurópai Piknik is egy szinte turisztikai jellegű rendezvényből vált a kor egyik – az európai erőviszonyokat átrendező – eseményévé, amely Magyarországról indult ki, ezért a Magyar Turizmus Zrt örömmel szervezte meg a tanulmányutat, egyúttal megragadva az alkalmat arra, hogy Magyarország mai turisztikai arculatát is markánsan bemutassa. A Német Évad keretében most megrendezésre kerülő nagyszabású tanulmányútról, az újságírók visszajelzéseiről az MT Zrt. folyamatosan beszámol.


Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.