Cristyne Nicholas, New York turisztikai marketingért felelős szervezetének elnök-vezérigazgatója a konferencián kiemelte, hogy a turizmus óriási üzleti lehetőség New Yorkban. A statisztikák szerint a nagyváros lassan kilábal a 2001. szeptemberi merényletek után bekövetkezett forgalomvisszaesésből. Tény azonban, hogy a látogatók túlnyomó többsége belföldi, és csupán 5.1 millió külföldi turista érkezése várható. Míg 2000-ben 6,8 millió külföldi kereste fel a várost, addig 2003-ban 4,8 millióra esett vissza a számuk. New York turizmusa fontos szerepet játszik a város gazdasági életében: a látogatók összesen 16 milliárd dollárt költenek egy évben, az államnak és a városnak 3 milliárd dollár adóbevétele származik ebből, 300 000 embert foglalkoztat az ágazat. A tengerentúli turisták első számú célpontja New York, a második helyezett Los Angelesbe alig feleannyian (2,1 millió) utaznak, mint ide. A küldőpiacok között toronymagasan Nagy-Britannia áll az élen 870 ezer látogatóval, Kanada, Japán, Németország és Franciaország előtt. Az iroda kimutatása szerint 2003-ban 31 984 magyar turista kereste fel New Yorkot. A kulturális turizmus különösen fontos a város számára, mivel az idelátogatók 42%-a kulturális célból látogat a városba, a külföldiek között pedig arányuk eléri a 68%-ot. Persze ott van kulturális turizmus, ahol komoly kulturális élet folyik. A kulturális attrakciók sora évről évre bővül. 2004 októberében nyílt meg a nyugati világ első Himalája Múzeuma, 2005. év végére készül el az afroamerikai zene és kultúra legendás fellépőinek otthona, az Apollo Színház. A World Trade Center épületeinek helyén A hiány tükröződése címmel emlékművet állítanak az áldozatok számára. A nyertes pályamunkát egy New York-i tűzoltó, Michael Arad és társa, Peter Walker készítette, 5201 pályázat közül választotta ki a zsűri a nyertest. A WTC helyén két hatalmas üres teret alakítanak ki földbe süllyesztett medencékkel, fákkal körülvéve. Alsó-Manhattanban 2007–8-ra készül el a Szabadságtorony, amely világelső lesz 1776 lábas magasságával. Dr. Walkó György turisztikai tanácsadó, aki korábban 10 évig vezette hazánk turisztikai képviseletét az USA-ban, rövid áttekintést adott a magyarországi amerikai turistaforgalom alakulásáról. 1990-ben 200 ezer, 1998-ban 350 ezer, 2002-ben pedig amerikai turista látogatott hozzánk. A vendégéjszakaszám tekintetében 1998 volt csúcsév 450 ezerrel. Az amerikai turisták szinte kizárólag Budapestet keresik fel, vidékre csak azok mennek, akiknek van valamilyen személyes kötődésük, például az őseik valahonnan onnan származnak. A Kelet-Közép-Európába látogató amerikaiak jellemzője, hogy átlag feletti a műveltségük, 45 évesnél idősebbek, jómódú középosztálybeliek, európai gyökerekkel rendelkeznek, évi 60 ezer dollár felett van jövedelmük. Úti céljaik között első a régióban Prága, Budapest a második Krakkó és Varsó előtt.