Taxisdemonstráció: a főváros álláspontja

A fővárosi taxisszervezetek követeléseivel kapcsolatban közleményt adott ki a Főpolgármesteri Hivatal, amelyben kifejtik, hogy az augusztus végén abbamaradt egyeztetést hamarosan folytatják az érintettekkel.

A mai napon egyes fővárosi taxis érdekképviseleti szervezetek demonstrációt tartottak a budapesti taxiközlekedés szabályozásának egyes kérdései kapcsán. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a témában az elmúlt hónapokban a főváros és a BKK vezetése folyamatosan egyeztetett a taxisok képviselőivel, ahol azonban a taxis társadalom véleménye sem egységes: a mai demonstrációt ellenzi a Taxi Fuvarszervező Társaságok Szövetsége, és az is emlékezetes, hogy 2005 áprilisában valamennyi budapesti taxi-társaság közösen tiltakozott a most a követelések fő tárgyát képező fixáras fővárosi taxirendelet tervezete ellen - olvasható a hivatal közleményében.

Akkori véleményük szerint torzítaná a versenyt, hátrányos lenne a fogyasztóknak, ellentétes az Európai Unió szabályozásával és a versenytörvénnyel, elfogadása esetén az Alkotmánybírósághoz fordulnának. Az érdekképviseleti szervek támogatásának hiánya miatt akkor a most követelt megoldási javaslatot a Fővárosi Közgyűlés nem tárgyalta 2005-ben - folytatódik az állásfoglalás. 

A Budapesti Közlekedési Központ álláspontja és eddig tett lépései a budapesti taxiközlekedés szabályozásával kapcsolatosan az alábbiak:

- A Fővárosi Közgyűlés 2011 nyarán elfogadta az új fővárosi taxidroszt-rendeletet, melynek eredményeként a BKK veszi át januártól a taxiállomásokkal és használati engedélyekkel kapcsolatos feladatokat. Ennek jegyében a jogszabály szigorodott: a helyi iparűzési adót nem fizető vállalkozásoktól az engedély megvonható lesz, ez önmagában is hozzájárul ahhoz, hogy a taxis szervezetek követeléseinek megfelelően csökkenjen a létszám és csak a szabálykövető, adót fizető vállalkozók maradjanak a piacon. A jogszabály január elsején hatályba lép.

- Az elmúlt hónapok tárgyalásai és döntései nyomán rendeződött a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a taxiközlekedés helyzete, mind a speciális taxiállomás helyzetét illetően, mind más taxitársaságok előtéri útra történő behajtását illetően.

- A fővárosi önkormányzat és a BKK vezetése azt javasolta a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak, hogy a készülő személyszállítási törvényben az önkormányzatok, így Budapesten a fővárosi önkormányzat kapjon rendeletalkotási jogot a taxiközlekedés szabályozására, az autók életkorára, környezetvédelmi besorolására, méretére, formatervére vonatkozóan.

A javaslatot szakértői szinten az NFM támogatta, a Kormány honlapján közzétett törvénytervezetben ezek szerepelnek, a törvény Országgyűlés általi elfogadásával a további szabályozási lépések lehetségesek lesznek.

A törvény elfogadását követően olyan új szabályozás elfogadását tervezzük, melyben – a szükséges türelmi időkkel, több lépcsőben szigorítjuk a budapesti taxikkal szembeni műszaki (jármű életkor és méret), környezetvédelmi elvárásokat, egyúttal egységes arculatot adunk a budapesti taxiknak. Ennek teljes körű bevezetése több évet vesz igénybe, de a törvény és ennek nyomán a rendelet elfogadásával világos ütemterv válhat ismertté minden taxis számára, melyhez autóbeszerzéseiket, működésüket igazíthatják.

A fenti intézkedés indirekt módon érinti a taxik létszámát is, hiszen a szigorúbb környezetvédelmi, műszaki előírásoknak várhatóan nem tud majd minden taxi megfelelni. Mindazonáltal az egyes taxis szervezetek által követelt direkt módon történő létszámkorlát bevezetését nem tudjuk támogatni, arra törvényi felhatalmazása a fővárosnak nincs, mivel a korábbi ilyen törvényi felhatalmazást az Alkotmánybíróság 21/1994. (IV.16.) AB. határozatával alkotmányellenesnek minősítette.

A gyakorlatban nem is lenne könnyen végrehajtható egy ilyen szabály: egy alacsonyabb létszámkorlát mellett mi alapján mondhatná meg a főváros, hogy a mai 6000 taxis közül ki maradhat és kinek vonja meg az engedélyét? Csak a fentiekben bemutatott indirekt szabályozási eszközök útján lehet a taxik létszámát szabályozni, alkotmányos keretek között és értelmesen.

A fix tarifa bevezetését a mai szabályozási környezetben nem tudjuk elfogadni, hiszen amíg egy 15 éves kisautó és egy vadonatúj luxusautó is lehet taxi, és a szolgáltatás színvonalában hatalmas eltérések vannak, az egységes ár indokolatlan és igazságtalan lenne.

A fix tarifa lehetőségét nem vetjük el, de azt csak a fentiekben bemutatott intézkedési sorozat végrehajtása után lehet bevezetni. A fix tarifa mértékét illetően a taxis szervezetek a mai legmagasabb megengedett árat javasolnak, miközben a budapestiek ma számos, a maximális ár alatt fuvarozó vállalkozó szolgáltatását érhetik el.

Nem tartjuk indokoltnak, hogy a piaci verseny kiiktatásával a budapesti utasokat hozzuk előnytelen helyzetbe, lehetnek a fix tarifának kétségtelen előnyei a kiszámíthatóság, szolgáltatásbiztonság szempontjából, de ez nagymértékű burkolt, hatósági erővel elért áremelést nem jelenthet, főleg megalapozó közgazdasági számítások nélkül.

Az egyeztető tárgyalások során – amelyen a ma tüntető TGFSZ is részt vett – a taxis szakmai szervezetek többségi véleményként megfogalmazott javaslatokat tettek a majdan megalkotandó fővárosi rendelethez.

Az érdekvédelmi szervezetek nyáron a taxis szolgáltatás iránti bizalom visszaállítása, a taxis szakma megtisztítása érdekében javasolták:

- az adókat és közterheket elkerülő, foglalkoztatási és bérezési szabályokat semmibe vevő taxis vállalkozások működési engedélyének visszavonását, melynek irányába a főváros az új rendelettel az első lépést megtette, a 15-20 éves utasbiztonsági felszereléseiben is korszerűtlen gépkocsik taxiszolgáltatásból történő kikerülését (2013-tól 10 évnél öregebb jármű ne lehessen taxi),

- csak olyan járművet lehessen taxi-gépkocsiként levizsgáztatni, - amelyben a hátsó ülésen helyet foglaló utasok is kényelmesen elférnek, - a csomagtartóban és nem az utas ölében van a bőröndje az utazás során.

A fentiek szerint a javaslattal egyetértünk.

A taxi oldalán ne lehessen megtévesztő fuvardíjat feltüntetni, mellyel a főváros és a BKK egyetért.

A főváros környezetterhelt levegőjét a taxik a szükségesnél jobban ne terheljék, ezért 2015-től csak legalább Euro IV, 2020-tól csak Euro V motorral felszerelt jármű lehessen taxi.

A javaslat céljával egyetértünk, a konkrét határidőkkel kapcsolatban szigorúbb szabályozást is elképzelhetőnek tartunk.

Az utasok 2015-től bankkártyával is fizethessenek minden taxiban, mellyel egyetértünk, sőt, még korábbi bevezetését is javasoljuk.

Csak olyan vállalkozás kapjon fuvarszervezésre engedélyt, amely jelentős saját vagyonnal rendelkezik, szűnjön meg a taxisoktól beszedett „kaució” intézménye.

A javasolt szabályozási elemek 2015-ig történő ütemezett bevezetése kedvező az utasok számára és szabályozott kereteket biztosít a taxis vállalkozásoknak.

Látható tehát, hogy a taxis érdekvédelmi szervezetek többsége konstruktív és a főváros, illetve a BKK szabályozási céljaival egybevágó javaslatokat tett.

A nyári tárgyalássorozat végén, az addig megfogalmazott javaslatokat egyenként szavazták meg a résztvevők. Az egyeztetést 2011. augusztus 30-án felfüggesztettük, azzal, hogy ha lesz a fővárosi önkormányzatnak rendeletalkotásra felhatalmazása a személyszállítási törvény elfogadásával, a főváros elkészíti a tervezet, amely újbóli egyeztetést követően kerülhet a Fővárosi Közgyűlés elé.

A taxis érdekvédők többsége tudomásul vette, hogy a létszámkorlátozás bevezetése a 21/1994. (IV. 16.) Alkotmánybírósági határozat döntése értelmében alkotmányellenes, így azt a főváros adminisztratív, indirektmódon nem fogja szabályozni.

A mai demonstráció szervezői a fenti javaslatcsomaggal nem értenek egyet, és olyan intézkedéseket követelnek a fővárostól, amelyek alkotmányellenesek, illetve ma kívül esnek a főváros szabályozási hatáskörén.

Az általuk javasolt, jelentős áremelést jelentő fix tarifa koncepció mögé augusztus óta nem tettek le alátámasztó közgazdasági számításokat, ami azt eredményezte, hogy a taxis érdekvédelmi szervezetek egy része nem támogatja a mai demonstrációt, és épp az azt szervező TGFSZ-t teszik felelőssé az egyeztetések elmaradásáért.

A főváros és a BKK ebben a vitában nem szeretne szereplővé válni, a fentiekben bemutatottak szerint végiggondolt és világos rendszerben gondolkodunk a budapesti taxiközlekedés szabályozásának átfogó megújításáról.

Az első lépéseket megtettük, és ha az Országgyűlés dönt az új törvényi keretekről, a szükséges egyeztetések után a Fővárosi Közgyűlés az új rendeletet is megalkotja.

Ez több évre előre világos ütemtervet és elvárásrendszert fogalmaz majd meg a taxiközlekedés budapesti kereteire vonatkozóan.

A mai demonstráción a petíciót Tarlós István főpolgármesternek külföldi programja miatt nem állt módjában átvenni, de a mára egymástól jelentősen eltérő álláspontokat képviselő különböző taxis szervezetek képviselőivel a főpolgármester hazaérkezését követően egyeztetni fog.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.