Tito, az üzleti utaztatás és a Facebook találkozása

Az üzleti utaztatásban és rendezvényszervezésben még mindig sok pénz van, de aki valóban keresni akar rajta, annak érdemes követnie a legfrissebb trendeket. Környezettudatosság, technológia, közösségi média és ROI - legtöbbször ezekkel a varázsszavakkal találkoztunk az iparág legnagyobb régiós kiállításán Szlovéniában. Néhány tipp, hogy mire is érdemes odafigyelni.

“A fenntartható rendezvény egy nem létező rendezvény” - törte át az előző esti buli okozta kora reggeli ködöt az agyamban Ricarda Merkwitz, a mannheimi egyetem esemény- és kultúrmanagement tanára.

Aztán persze kiderült, hogy nem az történt, hogy Merkwitz tegnap este túl sokat nyakalt az igazságszérumból, csak arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy a teljesen környezetkímélő esemény létrehozása szinte elképzelhetetlen, hiszen mindenképp felmerülnek a szállításhoz, utazáshoz és egyéb energiaigényes tevékenységekhez kapcsolódó hatások. Ugyanakkor nagyon nem mindegy, hogy egy rendezvény, illetve a rendezvénygazda ezeket a hatásokat hogyan kezeli és milyen módon kommunikálja.

Tíz pont a sikeres eseményhez

Merkwitz a dél-európai régió legnagyobb üzleti utaztatással, konferencia- és rendezvényszervezéssel foglalkozó szakvására, a szlovén fővárosban több éve sikeresen megrendezett Conventa Morning Energy Sessions nevű workshopján beszélt arról, hogy milyen trendek figyelhetők meg a MICE-piacon Németországban.

Bátran kijelenthetjük, hogy ami a német piacon fontos, az némi késéssel, de az egész régióban, így Magyarországon is fontos lesz, ezért nem hasznontalan végigfutni Merkewitz 10 pontján, bár néha evidenciának tűnnek, de lehet belőlük tanulni.

1, A német piacon van pénze a cégeknek üzleti rendezvényekre, de a trendek azt mutatják, hogy egyre több cég választja, iparágtól függetlenül, a nagy vásárok helyett a kisebb, sokszor saját szervezésű rendezvényeket. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az ilyen eseményeken jobban lehet értékesíteni és kapcsolatot építeni. Ez jó hír a kisebb rendezvényhelyszíneknek, szállodáknak, kevésbé jó viszont a vásár- és kiállításszervezőknek.

2, A compliance piacon, azaz az ügyfélkapcsolat-ápolás terén számos cégnél nagyon komoly antikorrupciós intézkedéseket hoztak az elmúlt években, ezért itt lényegesen szűkültek a lehetőségek. Néhány nagyobb nyilvánosságot kapott botrány, például a Siemens finoman szólva is kétes akciói oda vezettek, hogy ez a terület egyszerűen kezd kifejezetten nem szexivé válni, az okos cégek inkább másfele keresgélnek.

3, A ROI (return-on-investment, megtérülés) minden oldalon a legfontosabb tényezővé vált.

4, A fenntarthatóság nagyon fontos, ugyanakkor nem szabad összekeverni a környezettudatossággal és semmiképp sem érdemes a greenwashing gyanújába keveredni. Komplexen kell kezelni a kérdést, nem elég például, ha a rendezvényhelyszínünkön szelektíven gyűjtjük a hulladékot, arra is oda kell figyelni, hogy olyan helyet válasszunk, ami elérhető környezetbarát járművekkel, és amely újratermelődő energiaforrásokat, például napenergiát használ. Egyre több az olyan ügyfél, amelynek ez fontos, ami viszont azt eredményezheti, hogy a szolgáltatóknak is megéri ilyen megoldásokba fektetni.

5, Európa jön fel a nemzetközi eseménypiacon - pont a fentebbiek miatt egyre kevesebben szeretnének egzotikus helyszínen eseményt tartani. Sokkal fontosabb a jó és olcsó megközelíthetőség és a biztonság. Ez jó hír, nem csak Németországban, de Kelet-Európban is.

6, Ezzel párhuzamosan folyamatosan növekszik az igény a speciális helyszínekre. A zárt terek unalmasak, szolgáltatói oldalon érdemes kreatívnak lenni: volt ipari létesítmények, bányák, barlangok rengeteg lehetőséget rejtenek. Kelet-Európa ezen a téren is számtalan lehetőséget tartogat.

7, Leginkább az erre nagyon érzékeny német piacon, de máshol is egyre fontosabb szempont az interkulturális megközelítés: dolgozz sokféle helyről jött emberrel, akkor jobban megérted a sokféle helyről érkező ügyfeleidet!

8, Használd az új technológiákat! Az eseménybiznisz visszavonhatatlanul technológiai biznisszé vált, aki ezt nem látja be, lemarad és kimarad. Vond be az embereket, legyél interaktív és mesélj történeteket nekik! Ne vendégek legyenek, hanem résztvevők, éljék át az eseményedet és élményekkel távozzanak. Használd a közösségi médiát! Ez utóbbit talán mondani sem kéne 2014-ben, de mégsem lehet elégszer elismételni: ami nincs fent a Facebookon, az nincs, és ez minden iparágra, így a rendezvénypiacra is igaz.

A színes körítés

A Conventát amúgy úgy érdemes elképzelni, mint egy jó nagy piacteret. A több mint száz kiállító, elsősorban szállodák, rendezvényhelyszínek és városi vagy regionális turisztikai szervezetek egy elég nagy és elég divatosan környezettudatosra dizájnolt kiállítótérben kapnak helyet. Az esemény maga egy nagy kapcsolatépítő börze: a standoknál folyamatosan váltják egymást a helyszínt és szolgáltatást kereső eseményszervezők és egyéb ügyfelek.

A rendezvény jellegéből fakadóan elég színes a körítés is: a kiállítótérrel megegyező méretű közösségi részen számtalan, elsősorban vendéglátással foglalkozó szponzor töri magát, hogy minél jobb arcát mutassa a látogatóknak, ami leginkább abban nyilvánul meg, hogy van jó sok ingyen kávé, sütemény, gyümölcs, bor, meg egyéb ital egész nap, szinte csoda, hogy nem alakul a rendezvény délután három körülre egy óriási spontán bulivá.

Az eseményt támogató cateringcégek amúgy nem csak az ellátás terén tettek ki magukért, hanem egyéb szórakoztatásról is gondokodtak: mindkét nap rendeztek főzőversenyt a résztvevőkből toborzott önkénteseknek, akik a helyszínen felállított látványkonyhákban főztek időre egyszerű, de látványos ételeket.

A bevonódás, ahogy azt Ricarda Merkwitztől is hallhattuk, működik: az öltönyös-kiskosztümös résztvevők percek alatt alakultak át lelkes versenyszakácsokká, az izraeli versenyző nagy igyekezetében például konkrétan lemetszett egy darabot az ujjából, de még ez sem vette el a kedvét a tésztaszósz-kavarástól.

Az eseménynek helyt adó ljubljanai vásárközpont területén éppen egy elég átfogó és elég jó kiállítást http://www.tito-razstava.si/en/ tartanak a Jugoszláviát létrehozó és évtizedekig összetartó egykori kommunista vezető, Josip Broz Titó életéről.

A szervezők éltek a kínálkozó lehetőséggel és a szerda esti kötelező kapcsolatépítő vacsorát és az azt követő bulit a kiállítás területén rendezték meg. A tapasztalat azt mutatja, egész jó dolog bureket és horvát sajtokat tolni, miközben páncélautón masírozó diktátorok életét próbálja rekonstruálni az ember.

A múzeumi vacsorát a kommunista, jugoszláv nosztalgiát a lakodalmas összeborulással vegyítő, Szlovéniában láthatóan igen népszerű Rock Partyzani bulija követte, itt is van a leghíresebb számuk (https://www.youtube.com/watch?v=WQzqV-6-4do), ebből nagyon pontosan el lehet képzelni, hogy milyen volt az esemény. Az úri közönség mindenesetre táncolt és jól érezte magát.

{youtube|id=WQzqV-6-4do}

Magyarok sajnos viszonylag kevesen voltak az alapvetően délszláv és osztrák dominanciájú kiállítói és résztvevői mixben, rajtunk és a konkurens szaklapon kívül két sárvári hotel, a Magyar Turizmus Zrt és a Hungexpo képviseltette magát, legalábbis mi ezt észleltük. De nem kell csüggedni, Conventa lesz jövőre is, aki érintett a témában, annak bőven megéri a 4-5 órás utazást Ljubljanába.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.