A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori

A Marrone cég az 1978-ban történt indulása óta azzal vált világhírűvé, hogy minden egyes megrendelésüket az adott séf stílusához, elképzeléséhez igazítják, és vele szorosan együttműködve alakítják ki a szükséges konyhatechnológiát. 

Ennyi, amit előzetesen tudtam róluk – ezért örültem, hogy egy olyan meghívásnak tehettem eleget, amely a Kertész Mirjam vezette Coninvest nemrégiben átadott sóskúti bemutatótermébe szólt, ahol a tragikusan korán elhunyt, a Marrone cég szíve-lelkének számító Armando Pujatti fia, Marco, valamint két közeli munkatársa, Leonardo Rossi és Karl Zimermann mutatta be cégük filozófiáját, világsikereik titkát hazai tervezőknek, építészeknek, belsőépítészeknek, designereknek – egy igencsak formabontó szakmai esemény keretében.

A csütörtöki szakmai program résztvevői (b-j): Leonardo Rossi, Palágyi Eszter, Kertész Mirjam, Marco Pujatti és Karl Zimermann
A csütörtöki szakmai program résztvevői (b-j): Leonardo Rossi, Palágyi Eszter, Kertész Mirjam, Marco Pujatti és Karl Zimermann
Fotó: Coninvest
A zseniális olasz, aki sokat tett le az asztalra

Két éve, egy februári nap búcsúzott el a világ a profi konyhatechnológia egyik legkreatívabb képviselőjétől, Armando Pujattitól. Aki egész életét a Marrone és Iglu márkák népszerűsítésére, a világ csúcsgasztronómiáját kínáló vendéglátóhelyeinek konyháinak és konyhaszigeteinek megalkotására tette fel. De, mint kiderül a sóskúti bemutatóteremben hallott első miniprezentációból, ő csupán folytatta a Marrone-hagyományokat, a céget alapvetően Vincenzo Marrone alapította, aki egy kis családi manufaktúrában kezdett konyhai eszközök gyártásába.

Látványos konyhai megoldások - hozzáillő helyszínen: a Marrone csapata a Coninvest sóskúti bemutatótermében
Látványos konyhai megoldások - hozzáillő helyszínen: a Marrone csapata a Coninvest sóskúti bemutatótermében
Fotó: Coninvest

Igazából a 2008-as esztendő volt meghatározó a cég életében, akkor lépett be ugyanis a prezentációt tartó Marco Pujatti édesapja, Armando a cégbe, és annyira intenzíven vetette bele magát a munkába, hogy hamarosan az addig 30 főt számláló Marrone-csapat már 140 embert alkalmazó, komoly szakértelemmel és saját eszközparkkal rendelkező cég lett, amely mindenhová szállít konyhai eszközöket a világba.

A méretre gyártott konyhabútorok tekintetében a legnagyobbak közt tartanak minket számon a világban

  • mondta Marco Pujatti, majd ennek bizonyításaképp hozzáteszi:

Marco Pujatti CEO, akinek szinte pillanatok alatt kellett átvennie édesapja helyét a cégvezetésben
Marco Pujatti CEO, akinek szinte pillanatok alatt kellett átvennie édesapja helyét a cégvezetésben
Fotó: Coninvest

Évente 220 komplett konyhablokkot gyártunk le, és mindegyik megrendelésünk alkalmával más és más megrendelői szempontokat veszünk figyelembe. Azonban azt a jellegzetes vonalat, ami minden egyes Marrone-bútoron fellelhető, és amely cégünk védjegye – levédtük természetesen, valamint azt a különleges technológiát, ahogy megvalósítjuk projektjeinket, másutt nem alkalmazzák, csak mi vagyunk képesek megvalósítani.

Tabula rasa – tiszta lappal indul minden egyes új megbízás

A tabula rasa, azaz a tisztára törölt lap koncepcióját már a következő előadó, a cégnél sales megbízást teljesítő Leonardo Rossi magyarázza el a jelen lévőknek.

Minden egyes megbízatás kezdetén előveszünk egy tiszta fehér lapot, rárajzolunk egy vázlattervet, és ezt megmutatva kezdődik a munka megbízóinkkal szorosan együttműködve,

magyarázza Leonardo. Aki azt is elmagyarázza, esetükben nemcsak a technológia, a tökéletes kivitelezés, hanem a design is meghatározó, ezért is mutatják be most koncepciójukat a belső terek tervezésével foglalkozó magyar szakembereknek.

Tulajdonképpen egy rést találtunk a konyhai eszközök piacán akkor, amikor a technológia mellett a designt is bevittük a megoldásaink közé. Mi ezt úgy nevezzük: multifunkcionális design, ami megvalósul minden egyes létrehozott termékünk alkalmával.

Három szintről is mesél látványkonyháik esetén: a fenti a top, azaz a munkafelület, középen (medium) van a szekrényfunkció és alul a lábazat.

3D segítségével valósítják meg terveiket – és amikor ez kész van, azzal indulnak az építtetőkhöz, lapszabászokhoz, hiszen ez a terv – amelyet ők kiviteli tervnek neveznek – ilyen formán már minden olyan fontos információt tartalmaz méretarányos formában, ami alapján kivitelezhető a projekt.

Rövid prezentációk, termékbemutató körséta - kreatív gasztronómia kíséretében
Rövid prezentációk, termékbemutató körséta - kreatív gasztronómia kíséretében
Fotó: Coninvest

Ennél a pontnál lesz világos mindannyiunk számára, miben különbözik egy Marrone a konyha a többitől:

ők soha nem egy kész terméket adnak, próbálnak rásózni a kiszemelt vevőre, hanem meghallgatva az igényeiket és elképzeléseiket, tulajdonképpen együtt építik fel, szorosan a megrendelő igénye mentén az adott konyhaszigetet.

Restaurang ÄNG, a borból született étterem

A Restaurang ÄNG egy Michelin-csillagos étterem Svédország déli vidékén, a Halland megyei Tvååker településen, az Ästad Vingård borászat területén.

Az étterem egyedi, üvegházra emlékeztető épületben kapott helyet, amelyet a koppenhágai Norm Architects tervezett.

Első pillanatra különleges látvány a tájba simuló tiszta üveg épület, amely három szintet rejt
Első pillanatra különleges látvány a tájba simuló tiszta üveg épület, amely három szintet rejt
Fotó: astadvingard.se

 Mindezt Karl Zimermann, a Marrone cég board-jának tagjától tudjuk meg, aki a storytellinget így folytatja:

Tulajdonképpen ez a fine dining hely eredetileg egy helyi borászatból építkezett, hiszen a családi tulajdonban lévő vendéglátóhely tulajdonosai alapvetően szőlősgazdák, akik szőlőt termesztenek, és bort készítenek a területükön: a mai kor elvárásainak megfelelően fehér- illetve pezsgőborokat állítanak elő pincéikben.

És amikor elhatározták, hogy a borkészítés mellett a vendéglátásba is belevágnak, elmondták a tervezőiroda képviselőinek illetve a Marrone-cég tagjainak, hogy ők olyan konyhát szeretnének vinni, amelyben szinte kizárólag skandináv ihletésű kóstolómenüt kínálnak, és ahol alapanyagok tekintetében a helyi termelőkkel, vadászokkal és halászokkal szorosan együttműködnek.  Terveik szerint, az éttermükben kínált menüsor mindig az adott évszakokhoz igazodik, és a környező Halland régió alapanyagain alapul.

Restaurang ÄNG
Restaurang ÄNG
Fotó: MARRONE /Lasse Olsson Photo

Karl elmeséli azt is, hogy az étterem épülete részben a föld alá süllyesztett, egy lenyűgöző üvegházszerű bejárattal rendelkezik, amely a környező mezők közepén áll. A belső tér minimalista és letisztult, harmonizálva a skandináv stílus szépségével, és némi japán beütést is fellelhetünk a design-ban.

Speciális üvegkezelést igényelt ez az üvegház-építészet, hiszen elvárás volt, hogy nyáron nem melegedhet fel a belső tér, a téli mínuszokban pedig nyilvánvaló volt, hogy az épületnek dacolnia kell a hideggel, ne fagyoskodjon, aki oda betér,

- tudjuk meg a Marrone szakértőjétől.

A Restaurang ÄNG fogadószintjének látványkonyhájának felülete mintha a rajta kínált fogás folytatása lenne
A Restaurang ÄNG fogadószintjének látványkonyhájának felülete mintha a rajta kínált fogás folytatása lenne
Fotó: astadvingard.se

Aki elmeséli azt is, miképp valósították meg azt a különleges eljárással készült, az étterem alsó szintjén lévő látványkonyhát, amely faborítást kapott , mintegy jelezve a hely természetben elfoglalt helyét, felül pedig, a borospince feletti fogadótérben egy másik, olyan kisebb látványkonyhát terveztek és építettek be, amely szintén természetes anyagból, kizárólag kőből, illetve a kőhöz tökéletesen hasonló anyagokból készült.

A mintegy 4,5 órás gasztronómiai túra, amely a Restaurang ÄNG ajánlata különben akkora nagy siker, hogy hónapokkal előre elfogy rá előre minden hely. A konyha gasztronómiai koncepcióját pedig már nem csak egy Michelin-csillaggal, hanem a Michelin zöld csillagával is jutalmazták a skandináv körökben igencsak szigorú mércével mérő ítészek – a fenntarthatóság terén végzett alapos munka elismeréseként. Emellett a svéd KRAV minősítés két csillagával is büszkélkedhet a borból született étterem, ami az organikus élelmiszerek használatát díjazza a skandináv országban.

                                                                                             x x x

Ezzel zárult a szakmai program első része, amelyet követően a Michelin-csillagos konyhákat vezető Palágyi Eszter kreatív gasztronómiai fogásait kóstolhattuk.

A Marrone saját gyártású terméke, az Iglu borhűtő most is nagy tetszést aratott
A Marrone saját gyártású terméke, az Iglu borhűtő most is nagy tetszést aratott
Fotó: Coninvest

Eközben a Marrone szakértői részleteiben megmutatták a Coninvest bemutatóterében felállított konyhaszigetüket, valamint hatlövetű sütőkemencéjüket, és azokat az Iglu borhűtőket, amelyeknek szintén ők gyártanaki, és amelyek specialitásai, hogy kétoldalról nyithatók, zárhatóak (akár térelválasztó megoldásnak is kitűnőek), állítható fényforrással és hűtőpolcrendszerrel rendelkeznek.

Palágyi Eszter őzragus pörköltet készített tejfölhabbal, utána pedig dubaj csokis desszerttel kápráztatta el a szakmai közönséget
Palágyi Eszter őzragus pörköltet készített tejfölhabbal, utána pedig dubaj csokis desszerttel kápráztatta el a szakmai közönséget
Fotó: Coninvest

 

 

 

 

 

 

 

 


CSR-akciózik a hazai cégcsoport a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akciózik a hazai cégcsoport a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.
Kibővült a pályázható kocsmák köre

Kibővült a pályázható kocsmák köre 

1000-2000 fő közötti települések lezárt üzleti évvel még nem rendelkező italüzletei is igényelhetik a 3 milliós támogatást.
Megérdemelt helyre került az Év Menedzsere elismerés

Megérdemelt helyre került az Év Menedzsere elismerés 

Egy esemény két helyszínen – a díjazottak között a hazai gasztrovonal elismert képviselője ott volt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.