A LouLou visszatért!

LouLou újra Budapesten. Ez a kijelentés azoknak jelent sokat, akik 2009-ben szomorú szívvel vették tudomásul, hogy a Vigyázó Ferenc utcai kulináris szentély, a korát megelőző és a jövőnek példát mutató LouLou bezárta kapuit. Négy év után azonban újraéledt egy „csúcsbisztró” képében, a VI. kerület Székely Mihály utcában.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Bár Rudits Károlyról elsőre azt gondolhatnánk, hogy ő az örök optimista éttermes, hiszen ő indított először Budapesten topgasztronómiát Lou Lou nevű éttermében (amelyet 13 év után bezárt), azonban ő örök pesszimistának jelzi sajátmagát. Most azonban ismét nagy változás következett be életében, hiszen újból megnyitotta régi néven új bisztróját, a Lou Lou-t.

És miért ugyanolyan néven nyitotta meg régi/új helyét, ezúttal a Fausto helyén – amely Pest egyik utcájából egy másikba költözött át? Azt mondja, ő eredetileg Lolát tervezett, de mindenki azt kérdezte tőle: ez most akkor olyan lesz, mint a Lou Lou volt? Igen, kicsit olyan, de azért mégis más: itt a csúcsbisztró-kategóriát célozza meg, amely oldottabb, közvetlenebb, jobban érthető, mint elődje volt. A séf, Nagy Attila a Costesből érkezett. 45 fő leültetésre alkalmas a hely, és Rudits azt vallja, régi „vesszőparipája”, a Michelin-csillag elérése már szinte eszébe sem jut, most inkább topgasztronómiát kínál, modern franciás stílusban.

Cikkünket a novemberi Turizmus Trend - Vendég & Hotel magazinban olvashatja...


Éjszakai szesztilalom jöhet Splitben

Éjszakai szesztilalom jöhet Splitben 

Horvátország második legnagyobb városában a rendbontások miatt tervezik bevezetni a változást.
Történelmi döntés: a brit kocsmák hajnali 5 óráig tarthatnak nyitva az Anglia–Mexikó mérkőzés miatt

Történelmi döntés: a brit kocsmák hajnali 5 óráig tarthatnak nyitva az Anglia–Mexikó mérkőzés miatt 

A kormány döntése értelmében az angliai és walesi kocsmák hétfőn hajnali 5 óráig tarthatnak majd nyitva.
Tokajra került az „Év Pincészete” díj

Tokajra került az „Év Pincészete” díj 

Tíz év után ismét tokaji pincészet nyerte el az „Év Pincészete” címet.
Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró

Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró 

Emlékezetes születésnapi vacsorával ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját Zugló legjobb étterme.
Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra

Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra 

A kávéalapú koktélok iránt Magyarországon is növekszik az érdeklődés, derül ki egy friss, reprezentatív hazai kutatásból.
Séfváltás egy steakétteremben

Séfváltás egy steakétteremben 

Új fejezetet kezd Erdélyi Róbert és a Meat Heaven.
Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra

Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra 

Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.