Bortavasz Alsó-Ausztriában

Összesen száznyolcvan borászat fogott össze Alsó-Ausztria három borvidékén, Kremstalban, Kamptalban és Traisentalban, hogy a Bortavasz (Weinfrühling) elnevezésű rendezvénysorozat keretében nyitott pincékkel és programokkal várta a vendégeket szombaton és vasárnap.  

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Április utolsó hétvégéjén Krems, Langenlois és Traismauer környékén a boré volt a főszerep: a három Duna menti borvidék eredetvédett (DAC) borai, a zöldveltelini és a rajnai rizling mellett a pincészetekbe látogatók olyan, helyben kevésbé tipikus fajtákkal is találkozhattak, mint a muskotály és a sauvignon blanc vagy akár vörösborokkal, mint a zweigelt - közölte Alsó-Ausztria turisztikai hivatala az MTI-vel.

Karszalag ellenében, kisbuszok segítettek a pincékhez való eljutásban

Nemcsak a korábbi évjáratok voltak azonban kóstolhatók, a három borvidék termelői ugyanis a Bortavasz alkalmával mutatták be először 2013-as újboraikat.

Az érdeklődők 10 euróért vásárolhattak karszalagot, mellyel a két nap során szabadon végigjárhatják az általuk kiválasztott borászatokat. A szervezők kisbuszokkal segítettek a pincékhez való eljutásban, és több helyen kerékpárt is lehetett bérelni.

Szőlők közé épült designhotel

Az Ausztria talán legismertebb borvidékét, Wachaut keletről határoló Kremstal központja Krems an der Donau. A Duna-parti városka történelmi épületei között nagyon sok évszázados borospince bújik meg, a település határait pedig a szárazföld felől minden oldalról szőlőültetvények jelzik. Kremstal mellett terül el az egyedi klímájú Kamptal, ahol a Waldviertel irányából érkező hűvösebb légtömegek a Duna-völgy enyhébb levegőjével találkoznak. A borvidék központjában, Langenloisban a szőlők közé épült designhotel is várja a borkedvelőket.

A folyótól délre elhelyezkedő Traisental fiatal, dinamikus borvidékként határozza meg magát, ahol azonban szintén jó minőségű zöldveltelini és rajnai rizling terem.

Mesterdetektívként az ízek és az illatok után

A Bortavasz programjai közül a szervezők kiemelték a traismaueri kastélyba szombat estére Flaschenmob címmel meghirdetett találkozót, melyre a részt vevő 32 borász mellett minden borkedvelőt vártak, Kremsben pedig még a Képregénymúzeumban is a borról szólt minden: a látogatók Nick Knatterton mesterdetektív segítségével nyomozhattak az ízek és illatok után.

A világ leghosszab borútja

Április közepétől nemcsak Kremstal, Kamptal és Traisental, hanem Alsó-Ausztria többi borvidéke - Wachau, Wagram, Weinviertel, Carnuntum és a Thermenregion - is sok rendezvénnyel várta a látogatókat. Az alsó-ausztriai borvidékek gazdái csaknem 30 ezer hektáron gazdálkodnak, ez a terület Ausztria borszőlőültetvényeinek több mint felét teszi ki, és a régióban található a világ leghosszabb borútja is, amely 800 kilométeren át kanyarogva köti össze a nyolc borvidék mintegy száz települését.

Forrás: MTI


Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró

Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró 

Emlékezetes születésnapi vacsorával ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját Zugló legjobb étterme.
Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra

Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra 

A kávéalapú koktélok iránt Magyarországon is növekszik az érdeklődés, derül ki egy friss, reprezentatív hazai kutatásból.
Séfváltás egy steakétteremben

Séfváltás egy steakétteremben 

Új fejezetet kezd Erdélyi Róbert és a Meat Heaven.
Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra

Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra 

Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.