Ebben a pesti étteremben már sírhatunk a pincérek után

Most aztán tényleg eljött… Nem az apokalipszis lovasa, csak a komplex éttermi élmény lépett jelentősen új fázisába - innentől már semmi nem úgy lesz, mint azelőtt. A Mia Valentina néven forgó olasz étteremben találkozhatunk a jövővel, azaz étlap helyett mobilapplikáció segítségével rendelhetünk.

Köztudott, hogy a vendéglátásban, a konyhán és az eladótérben is dúl a munkaerőhiány. Nagyon kevés a képzett, tapasztalt felszolgáló, aki nem csak felveszi a rendelést, majd valahogyan teljesíti. Az olyanról beszélek, aki az értékesítési ponton, az asztalnál tájékoztat, elad, értékesít, intelligens interakcióban van a fogyasztóval. Az éttermek többsége nem engedhet meg magának jól képzett felszolgálókat, leginkább amatőr, szakképzettség nélküli, kényszerből munkát vállaló pincéreket alkalmaznak, pedig micsoda becsülete volt ennek a szakmának az ánti világban - nosztalgiázik egy keveset az Index.hu újságírója, mielőtt kipróbálja az applikáció nyújtotta lehetőséget:

Mia Valentina étterem / Fotó: Index.hu
Mia Valentina étterem / Fotó: Index.hu

A legnagyobb poén az, hogy ezzel a valós idejű digitális menüből egyfelől addig válogatok, variálok, ameddig akarok, nincs szükségem pincérre, a rendeléshez sem kell odaintenem, se arra várnom, mikor méltóztatik észrevenni. Mindazonáltal, ha ragaszkodom hozzá, hogy személyes kapcsolatba kerüljek a hely képviselőjével, annak sincs akadálya.

A sikeres rendelés és az étkezés végeztével a fizetési szándékra kattintva az alkalmazás összesíti a tételeket, és háromféle fizetési módot tesz lehetővé:

  • készpénzes,
  • kártyás,
  • telefonos fizetési lehetőség, amihez se pincér, se terminál nem szükséges

Látszólag nem sok változott, ez még csak a kezdet, de innentől kezdve rohamos tempóban teret hódítanak majd az egyre okosabb és praktikusabb alkalmazások, amelyek már most is a legrafináltabb eszközökkel képesek ösztönözni a fogyasztást, kiismerni a fogyasztók szokásait, ízlését, hajlandóságát. Ami eddig az eladási pontokon gyarló emberi szorgalmon, képességeken múlott, az innentől mesterséges intelligenciával, folyamatosan alkalmazkodó rugalmas technológiával fog bonyolódni, ha tetszik, ha nem.


Magyar drazsét díjaztak egy rangos európai versenyen

Magyar drazsét díjaztak egy rangos európai versenyen 

Magyar aranyérem az egyik legrangosabb nemzetközi csokoládé versenyen. És ugyanezen az édes viadalon egy ezüstérmet is odaítéltek a hazai pályázónak.
A spanyol sztárséf is főz a Gourmet Fesztiválon

A spanyol sztárséf is főz a Gourmet Fesztiválon 

A május 24-i, szombat esti hatkezes főzés során Dani García és Giorgio Cavicchiolo (Alelí) valamint Varjú Imre (Flava) séfek együtt főznek.
Határokon átívelő ízek – két séf, három azonos alapanyaggal

Határokon átívelő ízek – két séf, három azonos alapanyaggal 

Gasztropárbaj a Michelin-csillagok árnyékában.
Növelte árbevételét a Zwack

Növelte árbevételét a Zwack 

A Zwack Unicum Nyrt. a 2024 április 1. és 2025 március 31. közötti 2024/2025-ös üzleti évben bruttó 38,788 milliárd forint árbevételt ért el.
Szőlő alapú gintermékek hazai szakemberektől

Szőlő alapú gintermékek hazai szakemberektől 

Közel 430 millió forint támogatással valósította meg a fejlesztést.
Híres csehországi sörfőzdék a nagy elődök nyomában

Híres csehországi sörfőzdék a nagy elődök nyomában 

Több, mint négy százalékkal többet készítette tavaly, mint 2023-ban.
A Botaniq Bár és a Bibo is ott a Gourmet Fesztiválon

A Botaniq Bár és a Bibo is ott a Gourmet Fesztiválon 

Michelin-csillagos éttermek, népszerű street food helyek, borászatok, cukrászdák és kézműves finomságok egy helyen.
Jég veled – búcsú az idei cseresznyetermés jórészétől

Jég veled – búcsú az idei cseresznyetermés jórészétől 

Idén luxuscikk lehet a cseresznye és az őszibarack is.
Piacformáló tranzakció a hazai gasztronómiában – mostantól a Chef Marketé a Culinaris

Piacformáló tranzakció a hazai gasztronómiában – mostantól a Chef Marketé a Culinaris 

A tranzakció értelmében a Culinaris Wholesale Kft. kereskedelmi tevékenységét teljes egészében a Chef Market Zrt. veszi át.
MVI-közgyűlés: ez évi programterv és elismerések a szakmának

MVI-közgyűlés: ez évi programterv és elismerések a szakmának 

Május 14-én tartották a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) éves Közgyűlését a pesti Vigadó épületében található VígVarjú étteremben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.