Jakabffy László temetése

Karácsonyt megelőző pénteken, otthonában elhunyt Jakabffy László, a hazai gasztronómiai világ egyik ikonikus alakja. Itt a temetés időpontja.

69 éves korában, egy komoly műtét utáni otthoni lábadozás kezdeti időszakában meghalt a magyar vendéglátás egyik meghatározó személyisége, akinek annyi, de annyi terve volt még a következő időszakra – ezért halála nemcsak a családját, hanem az egész hazai gasztronómiai világot mélyen megrázta.

Ő volt az, aki nemcsak az aktív éveiben volt aktív tanító, mentor, gasztronómiai tanácsadó és éttermek nyitásának levezénylő alakja, hanem nyugdíjas éveiben is éjt nappallá téve folyton dolgozott. Az un. „Jakabffy iskolából” számos hazai fiatal (és ma már nem fiatal) szakember került ki, akik mind a tőle kapott tudást kamatoztatják mind a mai napig.

Aktív éveiből legmeghatározóbb munkahelye az Alabárdos Étterem volt, a várbeli étterem teljes megújítási programját ő irányította, itt vált igazán a hazai gasztronómiai élet kulcsfigurájává.

Szinte élete utolsó napjáig a Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) és a Magyar Éttermi Szövetség (MÉSZ) munkájának szervezésében, irányításában részt vett, az MVI november végi gálájának díszebédjét is ő koordinálta. Számos kitüntetése, elismerése közül kiemelkedő az Év Vendéglőse cím (2002), imádott Alabárdosa lett 2004-ben a szakma szavazata alapján a legjobb hazai vendéglátóhely, Jakabffy László 2013-ban Pro Turismo díjat vehetett át, életművét 2015-ben Gundel-díjjal jutalmazták. 

Temetése 2018. január 12-én pénteken délelőtt 11 órakor lesz a telki temetőben (cím: 2089 Telki, Temető utca – Budakeszi felől jövet az 1. körforgalomnál balra kell fordulni).

Aki szeretne végső búcsút venni, egy szál fehér virággal tegye meg – a család kérésére.

 

Forrás: Vendég


Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.