Megvan Magyarország legjobb vörösbora

Koch Csaba 2012-es villányi Csanád cuvée-je Magyarország legjobb vörösbora a magyar borszakírók szerint.

A szakújságírók értékelése alapján a legjobb fehérbor Györgykovács Imre 2015-ös Nagy-Somlói Furmintja lett. Tavaly a 2013-as Szent Tamás Furmint lett a befutó a mádi Szent Tamás Szőlőbirtokról. Idén a vörösborok versenyéből is más borvidék került ki győztesen: míg tavaly egri bor vitte el a pálmát, nevezetesen a Thummerer Pince Egri Bikavér Grand Superiorja a 2012-es évjáratból, most Villánynak áll a zászló.

Az idei győztesről:

Ez azért is érdekes, mert Koch Csaba az 1990-es évek elején az Alföldön kezdett el bort készíteni. A 2000-es években már sokan emlegették kiváló Irsai és Cserszegi borait, majd sorra jöttek nagyszerű rozéi, cabernet-i, kadarkája. Egyre több nemzetközi borversenyen ismerték el szakmai munkáját, borai a legnagyobb világversenyekről aranyérmekkel tértek haza. Koch Csaba a sikereken felbuzdulva bő évtizeddel ezelőtt Villányban is megvetette a lábát: a diósviszlói Imre-völgyben kezdett szőlőművelésbe, az onnan szüretelt borokkal pedig hamar beírta magát a testes vörösborok nagykönyvébe is. Cabernet Sauvignon borai is sok nemzetközi elismerésben részesültek, de az eddigi legnagyobb kitüntetést a most a Magyar Borszakírók Köre által is díjazott 2012-es bordeaux-i házasítás, a borász gyermekéről elnevezett Csanád cuvée aratta: két éve az olaszországi Bergamóban rendezett fajtavilágversenyen aranyéremre méltatták, sőt, a sajtó különdíját is megkapta, tavaly pedig a düsseldorfi PAR Wine Award International versenyen 96 ponttal a Top Gold címet is elhozta. Koch Csaba pincéje 2017-ben elnyerte a Magyarország Legszebb Birtoka-díjat borászat kategóriában, már négyszer került be az Év Bortermelője szavazás jelöltjei közé, 2014-ben pedig neki ítélték az Év Pincészete-díjat.

Forrás: Vendég


Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.