Metszőolló, gumicsizma és nagy adag szakértelem

Amikor a dél-balatoni Bujdosó Családi Pincészetet alapító Feripapát, azaz Bujdosó Ferencet szélnek eresztették a rendszerváltásnak köszönhetően a Balatonboglári Állami Gazdaságból, ahol hosszú éveken keresztül a szőlőágazat vezetőjeként tevékenykedett, mindössze tényleg ennyit hozott magával: a mindig keze ügyében lévő metszőóllót, a sáros földeken nélkülözhetetlen gumicsizmát, no meg azt az óriási tapasztalatot, amit húsz éven át a BB-ként ismert pezsgő- és borkombinát felelős vezetőjeként megszerzett.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Így indította el saját családi vállalkozását 1990-ben 3,5 ha-nyi szőlőterületén – amely mára 82,5 ha-ra terebélyesedett-, Bujdosó-birtok néven, és a családban a számos íratlan szabály közül az egyik legfontosabb: a famíliából bárki földet csak egy másik Bujdosónak adhat el.

Gyöngyöző világfajták

Második generációs ma Bujdosóék borászata, a három testvér – Zsiga, Ferenc és Orsi - szőlőültetvényei a somogyi dombság legjobb dűlőin találhatók. Területük kétharmadán fehérszőlőt, a többin kéket tartanak, köztük sok világfaját: többek közt Chardonnay-t, Sauvignon Blanc-t, Merlot-t, Pinot Noir-t -, mellettük pedig igazi különlegességeket is, amilyen például a Gyöngyszőlő, vagy az Erdélyből származó Királyleányka.

Hajós marketingfogás

A családfő a 70-es években szerezte meg vitorlás hajóvezetői engedélyét, a fiúk gyerekkoruktól versenyeztek a tavon, és amikor többszöri sikertelen próbálkozás után megtalálták végre arculatuk megalkotóját – Ipacs Gézát -, nem is volt kérdés, prémiumboraikat, majd további szép tételeiket miről nevezik el: ők lettek a hajós borászok, azaz a hazai vitorlázók kedvenc pincészete. Flottájuk „zászlóshajóit” a Balaton klasszikus vitorlásairól – Sirocco, Tramontana, Nemere – nevezték el, emellett egységükben ott szerepel a Csomó, a Horgony, a Sextáns, az Iránytű és a Mentőöv is – amelyek nélkül egy jobb érzésű hajós sosem bonthat vitorlát.

Ászok átok: jelzálogból sikeres vállalkozás

Bár a család tagjai szívük szerint lelleinek vallják magukat, látványpincészetük mégsem ott, hanem egy másik balatoni településen, Szemesen, a Hunyadi-család egykori birtokán, még a barokk korból fennmaradt, közel 260 éves volt dézsmapince helyén épült fel. Nemcsak a BB-éveknek köszönhetően, hanem e pince megszerzésének idején is érezhették Bujdosóék az állami óriásgépezet döcögő „szekerét”: ugyanis kétmilliárdos jelzáloggal volt terhelt a privatizáció idején a romos állami ászokpince, ahol üzemi tevékenységet nem akartak folytatni – így lett melegkonyhás vendéglátóhely, egy valóban exkluzív borkóstoló a Bujdosó pince. Ahol a család tételei közül a legszebb vörösborok érlelődnek mind a mai napig az ízletes, házias ételeket és a teljes Bujdosó italpalettát felvonultató borkóstoló vidám vendégei mellett.


Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró

Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró 

Emlékezetes születésnapi vacsorával ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját Zugló legjobb étterme.
Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra

Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra 

A kávéalapú koktélok iránt Magyarországon is növekszik az érdeklődés, derül ki egy friss, reprezentatív hazai kutatásból.
Séfváltás egy steakétteremben

Séfváltás egy steakétteremben 

Új fejezetet kezd Erdélyi Róbert és a Meat Heaven.
Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra

Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra 

Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.