Pálinkafesztivál New Jersey államban

A tavalyi sikeren felbuzdulva már második alkalommal rendeztek meg a Magyar Pálinkafesztivált a New Jersey állambeli Lindenben. Az esemény célja a magyar kultúra, gasztronómia és nem utolsósorban a magyar pálinka népszerűsítése volt az Egyesült Államokban.

Pálinkabemutató, magyar ízek, néptánc és gyerektáncház várta a látogatókat. A fesztivál ötletgazdája úgy látja, az amerikaiak is szeretik a pálinkát, az ilyen rendezvények pedig lehetőséget teremtenek a magyar közösség támogatására. Honti Balázs felidézte: tavaly úgy volt 550 látogató, hogy nem is hirdették meg az eseményt, idén pedig már több mint ezren érkeztek.

A New York-i főkonzul szerint a magyar pálinkának jó esélye van arra, hogy felvegye a versenyt más külföldi szeszes italokkal szemben az amerikai piacon. Kumin Ferenc a Duna Híradónak úgy fogalmazott: "próbálunk jelen lenni és próbálunk nagy zajt kelteni a pálinka és a pálinka jó híre köré”.

A most bemutatott Agárdi Pálinka forgalmazója elmondta, egyelőre csak New Yorkban es New Jerseyben vannak jelen, de szeretnének terjeszkedni Ohióban, Illinoisban és Kaliforniában is.

A szervezők több tízezer dolláros bevételre számítanak, az összeget a lindeni magyar közösségi élet támogatására fordítják.

 

Forrás: MTI


Halat hallal - Siófokon, egy teljes hétvégén

Halat hallal - Siófokon, egy teljes hétvégén 

Október 11-13. között a déli-part fővárosában rendezik a XI. Siófoki Halfesztivált.
Alakul a Bordói November Nagykóstoló  pincészeteinek névsora

Alakul a Bordói November Nagykóstoló pincészeteinek névsora 

Mutatjuk, mely borászatok azok, amelyek biztos jelen lesznek.
Top 150 termelő, FeteKert, Magyar Konyha

Top 150 termelő, FeteKert, Magyar Konyha 

Az vagy, amit megeszel - tartja a kínai mondás. Többek közt ennek igazságtartalmáról is szó esett azon a kiadványbemutatón, ahová szerkesztőségünk is meghívást kapott.
Friss adatok a kávé árának emelkedéséről és a vásárlási szokások alakulásáról

Friss adatok a kávé árának emelkedéséről és a vásárlási szokások alakulásáról 

Egy év leforgása alatt az értékesített őrölt kávé mennyisége 3,7 százalékkal csökkent, míg a szemes kávé 1,9 százalékkal, a kapszulás kávék kategóriája pedig volumenben 5,1 százalékkal nőtt.
Andy Warhol és az Absolut vodka

Andy Warhol és az Absolut vodka 

Limitált kiadású Andy Warhol palackkal ünnepli az Absolut a művész újra felfedezett kék festményét.
Vörösborfesztivál-nyitány Villányban

Vörösborfesztivál-nyitány Villányban 

A koncertek mellett lesz szüreti felvonulás és bemutatkoznak a borrendek is...
Norvég sztárséf Budaörsön: különleges ételsor a magyar Bocuse-bajnokkal

Norvég sztárséf Budaörsön: különleges ételsor a magyar Bocuse-bajnokkal 

Christian André Pettersen és Dalnoki Bence együtt főztek a METRO Gasztroakadémia konyháján.
Egy szegedi kávézó menő minősítést söpört be

Egy szegedi kávézó menő minősítést söpört be 

A Kék Elefánt Kávézó nyerte el Magyarország első vendéglátóhelyeként a Good Travel Seal fenntarthatósági minősítést.
Indulnak a badacsonyi tematikus gasztrohétvégék

Indulnak a badacsonyi tematikus gasztrohétvégék  

Mostantól magasabb fokozatra kapcsolnak a Gasztrohegy lakói: május végéig más és más programokkal várják a vendégeket.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.