Rekordszámú magyar résztvevővel zajlik az idei ProWein

Közel 40 borászattal, mind a 6 magyar borrégió képviselteti magát az idei ProWein borszakmai rendezvényen Düsseldorfban. A világ legnagyobb borkereskedelmi rendezvényén idén több mint 5700 kiállító vesz részt, amelyre a szervezők március 10-12 között több tízezer vendéget várnak. Az idei magyar közösségi részvétel a Magyar Bormarketing Ügynökség (MBÜ) szervezésében valósul meg.  

A Magyar Bormarketing Ügynökség idén először önálló közösségi szervezőként vesz részt és képviseli hazánkat, valamint a magyar borokat és borászokat Düsseldorfban, a ProWeinon – a világ elsőszámú nemzetközi borászati szakkiállításán és vásárán. A korábbi évekhez hasonlóan, idén is rengeteg újdonság és izgalmas tétel lesz megtalálható a magyar standon (Hall 13 B10), ahol a látogatók a hazai borászszakma kiemelkedő alakjai és nemzetközi szakértők tolmácsolásában ismerkedhetnek meg a magyar borvilág sokszínűségével, valamint a legfontosabb fajtákkal, stílusokkal és borvidékekkel.

Prowein 2024
Prowein 2024

Az érdeklődők Master of Wine-ok vezetésével tematikus mesterkurzusokon vehetnek részt és ismerkedhetnek meg a legkülönfélébb magyar borokkal. Szó esik többek között a Magyarországra jellemző őshonos szőlőfajtákról, vulkanikus borokról, könnyű vörösekről, fenntartható borkészítésről, a fiatal borászok újhullámos megoldásairól és természetesen Tokajról.

A magyar standot az expó vasárnapi nyitónapján Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos nyitotta meg. A Magyar Bormarketing Ügynökség legfőbb küldetése, hogy növelje a magyar borok láthatóságát és presztízsét– ezen keresztül pedig értékét – a világban. Az elmúlt évek eredményei egyértelműen mutatják, hogy a méltán híres tokaji aszú mellett a vulkanikus borok, a kékfrankos és a száraz tokaji borok a legkeresettebbek a külföldi vásárlók körében, így Düssedorfban is az egyértelmű export potenciállal rendelkező fajtákra került a hangsúlyt.

A ProWeinhoz hasonló nagy nemzetközi expókon való részvétel nem csak a kiutazó borászatoknak biztosít megjelenési lehetőséget, de tovább javítja Magyarország borainak versenyképességét is, hogy azok ismét méltó helyet foglaljanak el a nemzetközi bortérképen.

Prowein 2024
Prowein 2024

Idén tavasszal azonban nem csak Düsseldorfban, hanem hazai környezetben is találkozhat a nemzetközi borszakmai közönség a magyar borkiválóságokkal. Április 21-25. között Budapesten a Millenárison rendezik meg a Hungarian Wine Summitot, amely egyedülálló lehetőséget kínál a magyar borászok számára, hogy itthon építhessék tovább nemzetközi kapcsolataikat.

Az ötnapos rendezvény a nemzetközi üzleti, kereskedelmi lehetőségek bővítésével kívánja újrapozícionálni Magyarország és a magyar borászok helyzetét világszinten is. Az esemény olyan átfogó bormarketing lehetőséget biztosít, melynek révén a nemzetközi fajták mellett a világviszonylatban kevésbé ismert magyar tételek is rivaldafénybe kerülhetnek.

A ProWeinon megtalálható magyar borokról és borászatokról itt érhető, míg a Hungarian Wine Summitról ide kattintva érhető el további információ. 


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.