Áfacsökkentés a romániai vendéglátásban

Jövőre a korábbi kusza, szállodai csomagonként, sőt, étkezésenként is változó, 9 és 24 százalék között mozgó áfa egységesen 9 százalékossá válik a Romániai szállodaiparban. A változást az all inclusive-os hotelek különösen üdvözlik.

A romániai szállodások minimum abszurdnak nevezték, hogy a vendég reggelijéhez szolgált kávé után 9 százalékos áfát számoltak, délben az ebéd utáni feketéhez pedig már 24 százalékot. Az anomália viszont január elsejétől megszűnik, mert a kínált csomagok áfája, függetlenül attól, hány étkezést vagy más szállodai szolgáltatást tartalmaz, egységesen 9 százalékos lesz. Ennek főleg az all inclusive-os hotelek örülnek, mert eddig őket is 24 százalékos áfa terhelte, nem véletlen, hogy az országban mindössze húsz szálloda – ennek fele tengerparti – kínált ilyen csomagot. Más kérdés, hogy az all inclusive romániai kezdetlegességének épp a vendéglátóhelyek mentalitása a fő gyökere.

Az adózás egységesítésének nem titkolt célja, hogy a szállodásokat az all inclusive szolgáltatások felé tolják, így Románia legalább megközelítheti a szomszédos vagy környékbeli európai versenytársakat. Januártól, aki nem kínál csomagban ebédet vagy vacsorát is a reggeli mellé, a különálló déli vagy esti étkezésért 24 százalékos áfát köteles felszámítani. De az is cél, hogy a vendéglátók minél több szolgáltatást pakoljanak a kínált csomagokba.

Alin Burcea, az utazási irodákat tömörítő ANAT alelnöke szerint már semmi nem akadályozza meg a szálláshelyek tulajdonosait, hogy januártól 10 százalékkal csökkentsék csomagjaik árát.

A hivatalos statisztika alapján 2013-ban a romániai szálláshelyeken 7,9 millióan fordultak meg, közülük 1,71 millió volt külföldi. A pénzügyminisztérium úgy véli, a bevételkiesés nem jelentős, és pótolható a bővülő forgalommal.

 

Forrás: Turizmus Online


Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás

Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás 

Rövidülnek, de nem maradnak el a nyaralások. Tények és tervek a magyarok belföldi vakációjáról – a szállásfoglaló portál adatai alapján.
„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött?

„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött? 

A milliárdos, akiről ma mindenki beszél, de kevesen ismerik igazán.
Hilton, Marriot: irány Afrika!

Hilton, Marriot: irány Afrika! 

Bejelentette afrikai terjeszkedését a Hilton és a Marriot.
A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca

A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca 

Itthon akár háromszor annyiba is kerülhet a kisállatunk nyaralása, mint Európa más városaiban.
Változás a nemzetközi szállodaláncnál

Változás a nemzetközi szállodaláncnál 

Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest.
Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE

Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE 

A sors ismétli önmagát. A június 13-án történtekre reagált a ház tulajdonos-igazgatója.
Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján

Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján 

2025-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Aria Hotel Budapest.
Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel

Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel 

A korábbi Expo Congress Hotel felújításából született az Expo Tower.
Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére

Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére 

A június eleji hosszú hétvégén 45 százalékkal több vendég szállt meg a Balatonnál, mint tavaly, közölte a Visit Hungary.
Megújult a Kempinski Hotel Corvinus

Megújult a Kempinski Hotel Corvinus  

350 új élmény: a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben befejeződött a szobák és lakosztályok felújítása.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.