Barcs kincse a gyógyvíz

Barcs az elmúlt időszakban jól használta ki az uniós pályázatok adta lehetőségeket, s ennek révén a település polgármestere szerint a jelenleginél még élhetőbb, még dinamikusabb, kedvezőbb munkanélküliségi rátát felmutató várossá, kistérséggé válhat.

A tizenkétezer lakosú Barcs dinamikusan fejlődő Somogy megyei kisváros a magyar-horvát határnál, a Dráva partján. Feigli Ferenc polgármester, aki egyben a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (DDRFT) elnöke is, a Gazdasági Tükörkép Magazinnak úgy fogalmazott: a település minden fontos uniós gazdaságélénkítő, intézményfejlesztő pályázaton részt vett az elmúlt időszakban. Ennek is köszönhető, hogy a Barcsi Gyógyfürdő bővítésére benyújtott tender révén a napokban készült el a létesítmény fejlesztése, 178 millió forint összegben. A tavaly szeptemberben indult beruházás során valósult meg a kültéri élménymedence és a fedett uszoda "vízi összeköttetése", a teljes gyógyászati rész új helyre költöztetése. A gyógyászati rész helyén egy 100 négyzetméteres gyógymedencét építettek, emellett a finn, az infraszauna, a gőzkamra, a merülőkád és taposó kialakításával már a legmagasabb igényeket kielégítő szolgáltatásokat is biztosítani tudják. Sőt egy 72 férőhelyes panzió is épül a fürdő szomszédságában, valamint egy háromcsillagos, rendkívül magas igényt kielégítő, kétszáz férőhelyes kemping átadását tervezik július végi átadással. - Mindezen felül, reményeink szerint, márciusban megkezdődik az a 6,5 milliárd forintos beruházás, amelynek befejeztével egy 320 férőhelyes, négycsillagos gyógyszálló áll majd a fürdő szomszédságában. A létesítmény tengerparti plázst varázsol a vendégeknek 1500 négyzetméternyi vízfelület mellett, igen magas színvonalú egészségügyi szolgáltatással egyetemben - tette hozzá Feigli Ferenc. A polgármester hangsúlyozta: az 1350 méteren 70 fokos, a felső magasságban pedig 53 fokos termálvíznek köszönhetően 2006-ban épült fel a Barcsi Gyógyfürdő, amely tavaly 170 ezer vendéget fogadott. Bíznak benne, hogy - elsősorban a fejlesztéseknek köszönhetően ez a szám az idén 220 ezerre növekszik. Mivel a település a határ mentén fekszik, a fürdő nagyon közkedvelt déli szomszédaink körében is. A létesítmény vendégforgalmának több mint negyven százalékát a horvátok teszik ki. - Míg a kilencvenes években a bevásárlóturizmus célpontja volt a város, addig napjainkra, a gyógyfürdő megépülésével, a Dráva használatbavételével, a kikötő kiépítésével, a sétahajózási lehetőséggel, horgászattal, vadászattal, a kerékpárúttal, a lovas turizmussal, a Duna-Dráva Nemzeti Park növény- és állatvilágának megismertetésével olyan egyedülálló komplex programot tudunk nyújtani a térségben, ami a jövőben a turizmus még nagyobb élénkítését teszi lehetővé - emelte ki a város vezetője. A településen más jellegű fejlesztések is folynak: letették a járóbeteg-ellátó központ - amely működése során az egynapos sebészeti szolgáltatást is magában foglalja majd - alapkövét. Ennek a beruházásnak a műszaki átadása ez év végére várható. Egy 1,2 milliárd forintos pályázati forrásnak köszönhetően pedig hamarosan felújíthatják a város oktatási intézményeit, ezzel 1600 gyereknek biztosítanak majd jobb körülményeket. Barcs és környéke a leghátrányosabb térségek közé tartozik. Feigli Ferenc vallja, ezért a legfontosabb, hogy minden fejlesztéssel munkahelyet teremtsenek. A fent említett szálloda 150 főt foglalkoztat majd, a fürdőben hetvenen dolgoznak, a panzióban és a kempingben összesen 30 fő helyezkedhet el. A somogyi településen az országos viszonylatban is magas munkanélküliséget közmunkaprogrammal enyhítik: az elkövetkezendő időszakban 300 embert foglalkoztatnak. Barcson mindent elkövetnek azért, hogy a programot képzéssel együtt valósítsák meg. (Forrás: Gazdasági Tükör)

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.