Erős lesz a 2017-es nyár a budapesti szállodáknak

Óriási forgalom elé néznek a budapesti szállodák 2017 nyarán: július közepétől egészen szeptember elejéig ugyanis egymást érik a sport- és nagyrendezvények, így várhatóan az összes fővárosi hotel meg fog telni. Júliusban azonban némi fennakadást okozhat a vendégek elszállásolása, mivel a vizes világbajnokságot és a Forma-1 Magyar Nagydíjat egy időben rendezik meg.

A jövő nyári rendezvényekre várhatóan nagy tömegek fognak érkezni a fesztiválozóktól a sportolókon és szurkolókon át a sporteseményekhez kötődő prominens személyekig. Július 14-től 30-ig tartják a vizes világbajnokságot, július 21. és 23. között a Forma-1 Magyar Nagydíjat rendezik meg, augusztus 9-16-ig lesz a Sziget Fesztivál, a Magyar Judo Szövetség pedig kérdésünkre megerősítette, hogy augusztus 28. és szeptember 3. között a cselgáncs világbajnokságra kerül sor. Amellett azonban, hogy a szállodások várhatóan nem fognak panaszkodni a foglaltságra, fesztültséget okozhat az, hogy a Forma-1 Magyar Nagydíjat a vizes VB ideje alatt rendezik meg – ez a két rendezvény ugyanis önmagában is képes megtölteni a szállodákat, a Forma-1 versenyek alatt minden évben teljesen vagy közel telt házzal üzemelnek a budapesti hotelek. A Blikk információi szerint a vizes világbajnokság szervezői már tavasszal jelezték, hogy problémák lesznek a szállásokkal, hiszen mindkét eseményen számos prominens személyiség kényelmét kell kiszolgálni. Kormányzati szinten zajlott az egyeztetés, próbálták elérni, hogy a jövő évi Magyar Nagydíj augusztus első hétvégéjén legyen. Az F1 ura, a jogtulajdonos Bernie Ecclestone korábban üzent, eleget tesz a kérésnek, de ez mégsem következett be, így az F1 megszerezte a vizes VB szervezőinek orra elől a legdrágább és legszebb kilátással rendelkező luxuslakosztályokat a fővárosban. A Blikk úgy tudja, a Magyar Úszószövetségnek is voltak foglalásai, de sokat várt a véglegesítéssel, s nem tudni, hol találnak megfelelő mennyiségű és minőségű lakosztályt a luxushoz szokott nemzetközi vezetőknek.



Az összes budapesti szállodát be kell vetni 

Fodor-Kassai Mónika, a Danubius Hotels Group PR igazgatója kérdésünkre elmondta: jövő nyáron a szállodalánc is hatalmas forgalommal számol, hiszen a sportesemények alatt a Danubius-szállodák foglaltsága általában is igen magas. A cégnek egyrészt megállapodása van a Magyar Úszószövetséggel, másrészt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) aranyfokozatú támogatói is, így a Danubius-hotelekkel mindig számolnak, ha a sportolók elszállásolásáról van szó, a Forma-1 ideje alatt pedig egyébként is telt ház szokott lenni az ő egységeikben is. Fodor-Kassai Mónika hozzátette, hogy a rendezvények miatt jövő nyáron várhatóan az összes budapesti szállodát be kell vetni ahhoz, hogy el tudják helyezni a látogatókat, sőt, inkább az a kérdés, hogy azok a vendégek, akik nem a sportesemények miatt jönnek Budapestre, hol fognak megszállni. Elképzelhető ezért, hogy a szabadidős célból érkező csoportoknak és egyéni utazóknak más időpontra kell tenniük az utazásukat. A vizes VB-re érkező vendégek – sportolók és szurkolók – jó része várhatóan megtölti a Danubius-szállodákat, a sporteseményre ugyanis már most vannak foglalások a lánc hoteleiben.

Luxusszálloda helyett négycsillagos hotel

Flesch Tamás, a Continental Group ügyvezetője és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége ügyvezetésének tagja kérdésünkre elmondta: tudomása szerint a vizes VB idejére – a sportolóktól eltekintve – még nincsenek lekötve szállások sem a prominens személyek, sem a szurkolók számára. Ha pedig a világbajnokságra érkező VIP vendégeket nem tudjuk megfelelően elszállásolni, az sem sportpolitikailag, sem országimázs szempontjából nem túl szerencsés, hiszen arra enged következtetni, hogy nem tudunk két rendezvényt párhuzamosan kezelni – épp akkor, amikor az ország azt a képet szeretné közvetíteni magáról, hogy felkészült egy olimpia megrendezésére. És hogy mi a megoldás? Valószínűleg azoknak, akik a luxusszállodákhoz vannak szokva, de túl későn lesz számukra szállás foglalva, be kell érniük a négycsillagos hotelekkel, amelyekből természetesen vannak szintén kiemelkedő minőségűek Budapesten. Nehéz helyzetben a szurkolók lesznek még, főként azok, akik későn ébrednek. Ebben az időszakban várhatóan meg fognak telni Budapest kisebb-nagyobb szállodái, hostelei, az Airbnb- és egyéb magánszállások is, mindenhol lesz vendég.


Tokaj különleges adottságú tophotele rózsaszínbe öltözött

Tokaj különleges adottságú tophotele rózsaszínbe öltözött 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery rózsaszínre váltott a mellrák elleni küzdelem jegyében.
Ki legyen az Év Fiatal Szállodása? Elindult a közönségszavazás!

Ki legyen az Év Fiatal Szállodása? Elindult a közönségszavazás! 

Mutatjuk, kikre lehet voksolni október 27-ig.
Az Airbnb éves átalányadóját Budapesten a négyszeresére emelik

Az Airbnb éves átalányadóját Budapesten a négyszeresére emelik 

Indul a társadalmi egyeztetés a fővárosi Airbnb-szabályozásról, de az éves átalányadó megemelését valamint a két évre szóló moratóriumot már bejelentették.
Szallas.hu: friss adatok az őszi szünet előfoglalási számairól

Szallas.hu: friss adatok az őszi szünet előfoglalási számairól 

Kilenc százalékkal nőtt az előfoglalások száma a tavalyi őszi szünethez képest.
Napelemek egy budapesti hostel tetején: váratlanul rövid a megtérülési idő

Napelemek egy budapesti hostel tetején: váratlanul rövid a megtérülési idő 

A budapesti a&o Hostel nemrégiben jelentős lépést tett a fenntarthatóság felé azáltal, hogy befejezte egy korszerű napelemrendszer telepítését.
Üzleti utazókat is vár főszezonon kívül az ötcsillagos balatoni gyerekhotel

Üzleti utazókat is vár főszezonon kívül az ötcsillagos balatoni gyerekhotel 

A balatoni térség egész éves látogatottságának bővítésére, és az üzleti utazók megszólítására törekszik a Szántódon található ötcsillagos ház.
Új Sales szervezet a Danubius Hotelsnél

Új Sales szervezet a Danubius Hotelsnél 

A Danubius Hotels az új piaci kihívásokra reagálva újraszervezte értékesítési területét, amelynek élére Bánfi Katát nevezte ki, Director of Sales pozícióba.
Magyar szállodákat, éttermeket díjaztak a világ neves wellness és kulináris versenyén

Magyar szállodákat, éttermeket díjaztak a világ neves wellness és kulináris versenyén 

Bejelentette 2024-es év nyerteseit a World Culinary Awards és a World Spa Awards.
Új megoldás a vendégvélemények kezelésére

Új megoldás a vendégvélemények kezelésére 

A SurvAI AI-alapú szoftveres megoldással minden eddiginél gyorsabban növelhető a vendégelégedettség.
Nevet vált a  Boutique Hotel Budapest

Nevet vált a Boutique Hotel Budapest 

A Boutique Hotel Budapest (korábban Boutique Hotel Zara) 2006. augusztusában nyitotta meg kapuit Budapest szívében.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.