Kempingezz és glampingezz felsőfokon!

A horvát Valamar csoport felismerve a kempingturizmusban rejlő óriási fejlődési lehetőséget, egy nagyobb beruházással létesítményeit felújította és egy sikeres modellt hozott létre. Két, magyarok által is igen kedvelt és közeli desztinációban, Isztrián és Krk szigeten meg is néztük, kipróbáltuk a megújult kempingeket, szezon előtt első kézből.

A legtöbb magyarnak a kempingezésről rögtön a kényelmetlen, ugyanakkor szolgáltatásokban hiányos tömeghelyek, elhanyagolt vizesblokkok jutnak eszébe. Pedig Európában ma mindennél jobban hódít a kempingturizmus. A Valamar csoportot irányító Valamar Riviera d.d. ezt időben fel is ismerte, hiszen a szállodát, kempingeket és apartman falukat is felölelő legnagyobb horvát turisztikai vállalat mintegy 53 millió eurós befektetésének köszönhetően az utóbbi évben olyan fejlesztéseket hajtott végre tengerparti kempingjeiben, mely már az idei foglalásokban is jelentősen megmutatkozik. A létesítményeket pedig a hagyományos kempingező nemzetek, elsősorban a németek és hollandok töltik meg, akik a kempingezést elsősorban a különleges életforma, a természetközeli élmények miatt választják.

A Camping Adriatic by Valamar csoport jelenleg 30 hotel és 13 kempinghely, összesen 48 ezer fő kapacitás felett rendelkezik Horvátországban, a leghíresebb adriai tengerparti nyaralóhelyeken: Isztriában, Krk szigeten és Dubrovnikban. A páratlan panorámával rendelkező létesítmények közül most elsősorban a kempingeket vesszük szemügyre, melyben helyi kísérőnk, Nives Matić a Valamar csoport marketing és pr szakértője volt segítségünkre.

Az új Valamar kempingélmény - mely alapvetően a széleskörű és luxusszínvonalú szoslgáltatásokból áll - nem hasonlítható a hagyományos kempingstruktúrákhoz. Vendégeink elsősorban Németországból, Hollandiából érkeznek, de szeretnénk ha még többen jönnének Olaszországból és a közép-európai országokból, Csehországból, Szlovákiából és Magyarországból is és divat lenne a horvátországi kempingezés. A Valamar csoport befektetésének köszönhetően ehhez most minden adottságunk megvan - állítja Níves, kísérőnk.  De nézzük csak meg közelebbről, milyen fejlesztések történtek valójában a létesítményekben és miből áll az új típusú kempingélmény!

Egységes arculat

A jól felépített új brandnek köszönhetően a Valamar minden egyes egységében jól látható és érthető feliratok, információs táblák kalauzolják a vendégeket. A mindenhol megjelenő egységes zöld logo a kempingek körüli csodálatos természeti környezetre, míg a kék szín az Adria kristálytiszta vizére utal.

Minősített kempinghelyek

A Valamar csoport kempingjei mind minősítve vannak, melyek a 4-5 csillagos kategória kifogástalan színvonalát nemcsak nevükben, de szolgáltatásaikban is képviselik. Korszerű infrastruktúra az egész kemping területén - A gondozott kempinghelyek mindegyikén víz és áram, van ahol csatornacsatlakozó is található. Kiépített, felújított, útbaigazító táblával ellátott széles utak, gyönyörű, gondozott környezet, hangulatos esti világítás. A közlekedést, csomaghordást külön elektromos kisautókkal segítik.

Mobilházak tengerparti panorámával

Vadonatúj panorámás mobilházak, melyek a kemping legnyugodtabb helyén, gyönyörű természeti környezetben kerültek kialakításra. A panorámaházak mindegyike légkondicionált, két külön szobás, két fürdőszobás, így a mellékhelyiségeknél sincs szűk keresztmetszet. A mobilházakhoz konyha, étkező és még egy hatalmas, nagyrészt tengerre néző panoráma terasz is tartozik.

Glamping, az új csoda

Ez a luxussátrazás élményét nyújtó trendi kempingezés, a glamping mindenkit elvarázsol. Nem véletlenül ruházott be a cég több glampingre is, sőt glampingfalvakat hoztak létre a kempingeken belül. Tiszta natur fa illat, természetes anyagok, a trópusokat idéző világos, könnyed és elegáns stílus, belső ponyvával elosztott hálóterek, konyha, wc és fürdőszoba és óriási terasz szintén natur fabútorokkal, függőfotellel és fantasztikus tengerparti panorámával, meglátni és megszeretni, a látvány magáért beszél.

Szállodai színvonalú vizesblokkok

Teljesen új, korszerű és tágas vizesblokkokat húztak fel a kempingekben illetve felújításra kerültek a régi mosdók is, ahol a tisztálkodás és a mosogatás is külön élménnyé válik. Kényelmes és szeparált zuhanyzó és mosdófülkék, mosógépek, gyerekmosdó részleg és több kempingben például tengerre néző ’panoráma mosogatók’ kápráztatják el a vendégeket.

Élménycentrum a gyermekeknek

Míg Magyarországon már egy játékokkal berendezett gyereksarok elég ahhoz, hogy valaki gyerekbarát szállodának nevezze magát, a Valamar kempingjeiben külön élménycentrumokat hoztak létre a gyermekeknek, vízi-csúszdák, élmény és kalandparkok, csinos, gondozott játszóterek, a gyermekek részére tervezett ’Klubokban’ pedig kreatív worshopok és animációs foglalkozások várják nem csak a kisebbeket, de a tini korosztályt is.

Luxus színvonalú szolgáltatások

Ezek azok a szolgáltató elemek, melyeket sok tengerparti szálloda megirigyelhetne, ugyanakkor a kempingezés élményét maximálisan kényelmessé teszik. Szauna, masszázsszalon, panorámás medencék, uszoda, napernyős fekvőágyak és pihenő pamlagok, a Camping Krk-ben még külön tengerparti masszázs is rendelhető. 

Kiegészítő szolgáltató létesítmények

Mi is kell még ahhoz, hogy a természet lágy ölén semmiben ne szenvedjünk hiányt? Élelmiszerüzletek, tengerparti kellékek, ízletes helyi termékek (különféle mézek, fügelekvár, olívaolaj, magok, bor és sajt), gyerekjátékok, újságos trafik. Így a kempingező egy külön kis faluban érezheti magát, még autóba sem kell ülnie ahhoz, hogy a kempingezéshez szükséges alapvető kellékeket beszerezze.

 

Helyi horvát gasztronómia

Valamennyi kempingben magasra helyezték a gasztronómia színvonalát. Fantasztikus helyi ételspecialitások, frissen fogott halak és tengeri herkentyűk parádés választéka várja az ínyenceket. Ehhez még kiváló helyi borokat és más italokat is kóstolhattunk. Nem is kérdés: aki egyszer kipróbálja, a napi főzőcske helyett egészen biztosan mindig a kemping csodás helyi éttermeiben szeretne majd vacsorázni egy páratlan romantikus naplemente díszletei előtt.

Gazdag programkínálat

Ha kisebb-nagyobb kalandokra is vágyunk a relaxáló tengerparti pihenés mellett, a kemping recepcióján szerteágazó programkínálat közül választhatunk, mint például a borpince és sajtműhely látogatás, olívaolaj és borkóstolás, városnézések, hajós túrák, kerékpártúrák, igény esetén kerékpárt is kölcsönözhetünk, mellyel könnyűszerrel felfedezhetjük a környék természeti és építette örökségét.

Camping Lanterna, Poreć **** – a családi kemping

Az isztriai félszigeten, a bájos történelmi emlékekkel teli város, Poreć mellett található Isztria vezető kempingje, az egyszerre akár 11 ezer vendéget fogadó, 3,2 km hosszú tengerparti szakasszal rendelkező 4 csillagos Capmping Lanterna, melybe az utóbbi két évben jelentős összegeteket invesztált a csoport. Bruno Radoš, a kemping ügyvezető igazgatója elmondta, hogy igazi családi kempingként pozícionálják magukat, melyhez minden feltételük meg is van. Nagyon büszkék az óriási terekre, melynek előnyei a kempinghelyek extra méretében is megmutatkoznak.

Az új beruházással mintegy mintegy 120 ízlésesen berendezett mobilház épült gyönyörű parkos környezetben, melyek egy része a tengerész stílusban kialakított új Marine Village-ben, a tágasabb belső térrel rendelkező prémium kategória pedig a szintén új Mediterranean Garden Premium Village- ben található. Felszerelésük minden igényt kielégít: valamennyi ház légkondicionált, egységesen két szoba, fürdőszoba, konyha, étkező és nagy terasz biztosítják a kényelmet.

Kedvencünkké mégis a mobilházak és a sátorozás élményét összekapcsoló új glampingek váltak, melyekből idén 7 új luxusszínvonalú nyílt meg a látogatók előtt, így a 14 sátorkunyhó egy már egész glamping falut alkot. A fantasztikus tengerparti panorámával rendelkező luxus sátrak belső ponyvával szétválasztott két külön ’szobával’, zuhanyzóval, wc-vel, konyhával, étkezővel, terasszal rendelkeznek a mobilházakhoz hasonlóan, azonban itt minden fából és természetes anyagokból van, ezért a sátorozáshoz hasonló élményben részesülhetünk.

A kempingben új családi Aquaparkot hoztak létre, de a korábbi nagy, sósvízű úszómedencét is korszerűsítették. Finom homokos tengerparti szakaszt avattak fel a kisgyermekesek legnagyobb örömére, de a vizesblokkok és a szolgáltató létesítmények is teljesen megújultak.

Az állatbarát koncepció jegyében jelentős területet biztosítanak a kutyás vendégeknek, a tengerparton is külön kijelölt szakaszok vannak, így ebben a hatalmas kempingben elérhető, hogy a kutyabarát vendégek kulturált körülmények között, nagyobb korlátok és konfliktus nélkül élvezhessék a nyaralást házi kedvenceik társaságában.

7 étterem, a fantasztikus helyi specialitásokat felvonultató panorámás Trattoria, számos más étterem és bár, élelmiszerbolt, zöldség- és gyümölcspiac, pékség áll a vendégek szolgálatában.

Miért szeretjük?

  • rendkívül nagy terek sok zölddel, óriási partszakasszal
  • tágas, makulátlanul tiszta, ízlésesen kialakított vizesblokkok
  • családi szolgáltatások, Aquapark, gyerekbirodalom
  • a panorámás helyi specialitásokat kínáló Trattoria
  • hatalmas mobilházak gyönyörű parkos környezetben
  • kutyabarát vendégfogadás
  • tengerparti glampingélmény

 

Camping Krk***** - a szabadtéri hotel

Horvátország 1100 szigete közül Krk a legnagyobb, melyet Arany szigetnek is neveznek változatos látképe, gazdag természeti és kulturális öröksége miatt. Az olívaolajat itt egykor fizetőeszközként is használták és ma is nagy megbecsülésnek örvend, akárcsak a helyi sajt és bor, mely szintén hosszú hagyományokra tekint vissza. A tengerpart kristálytiszta vize, a kifogástalan minőségű strandok, a sokszínű túrázási, kerékpározási és lovaglási lehetőségek mindenkit egyaránt rabul ejtenek.

Az adriai part első ötcsillagos kempingje sem véletlenül található itt, hiszen a gyönyörű természeti adottságok itt luxusszínvonalú szolgáltatásokkal párosulnak. A teljesen felújított, virágos, parkos, leginkább egy szabadtéri hotelhez vagy édenkerthez hasonlítható öko-kempingben szinte minden kényelmi szolgáltatás megtalálható, a tengerparti éttermek, bároktól kezdve a pékségig, piacig és élelmiszerüzletig meséli Andrej Šircelj, a Camping Krk assistent managere.

A kemping egyik különleges attrakciója a gyerekek számára épült Vízipark, a felnőttek pedig a minden igényt kielégítő Day Spa-ban relaxálhatnak. Itt masszázs rendelhető akár a tengerpartra is, de pazar látvány nyílik a helyi specialitásokat kínáló étteremből a türkiszben és kékben pompázó vízre és a a szomszédos panoráma uszodára is.

 

Az ökojelleg a víz öntözésben való újrafelhasználásában, napkollektor rendszerekben és a fűtésben is megnyilvánul, melyhez a külső levegő hőmérsékletét használják fel. Idén adták át a fantasztikus tengerparti panorámával rendelkező mobilházakkal berendezett Bella Vista Premium Falut, mintegy 63 vadiúj, mindennel felszerelt házzal.

A falu a faluban koncepció jegyében, a kempingen belül külön check in, saját uszoda, törülköző szolgáltatás és játszótér is található. A csomaghordást és közlekedést elektromos kisautókkal segítik. A sátor és lakókocsi helyek szinte közvetlenül a tengerpartra néznek, a naturisták részére pedig külön fürdőruhamentes FKK strandszakasz is található a kemping mellett.

Kedvencünk a panorámás mosogató, ahol még az edények tisztogatása is élménnyé válik. Egyedi szeparált fésülködő és zuhanyzó fülkék, gyermekeknek pedig alacsony és tükrökkel berendezett színes gyermekmosdók és wc-k állnak rendelkezésre.

Miért szeretjük?

  • minden közel van, gyalog is bejárható
  • tengerparti kilátás, panorámás mobilházak és kempinghelyek
  • szép, gondozott környezet, gyönyörű növényekkel
  • extra szolgáltatások, szállodai kényelem
  • a gyermekekre mindenhol gondoltak
  • kristálytiszta tenger és tengerpart
  • vadonatúj panorámás mosogató és vizesblokkok

 

Camping Ježevac**** - pár lépés Krk történelmi központjától

Alig egy rövid séta Krk történelmi város központjától a négycsillagos Jezevać kemping. Itt nincs nagy beruházás és vízipark sem, azonban minden meg van, ami egy feledhetetlen adriai kempingélményhez szükséges. Szép, gondozott, gyönyörű ősfás környezet, mediterrán növényekkel, sátorhelyek, mobilházak, bár és étterem közvetlenül a tenger közelében, a vizesblokkok pedig újszerűek és tiszták. A gyerekekre itt is külön gondoltak, helyes kis gyerekmosdók és játszótér is található a kisemberek részére - mutatta be büszkén Jelica Jurjević, a Camping Ježevac front desk managere. Kedvencünk a mediterrán kert és a hűvös árnyékot adó természetes ősfás környezet.

Miért szeretjük?

  • mert alig pár lépésre van Krk városától
  • mert a tengerpart közvetlen közelében van minden
  • mert tiszta, egyszerű és természetes
  • mert a vizesblokkok is tökéletesek

 

Naturist Camping Bunculuka – Kamerákat el!

A Valamar 13 kempingje közül 3 textil, azaz fürdőruha és ruhamentes övezet, magyarul nudista kemping. Amit ezekről a helyekről érdemes tudni, hogy egyrészt a legcsodálatosabb természeti környezetben vannak, másrészt lakói, a naturisták nem kedvelik, ha fotózzák őket - hívta fel rögtön figyelmünket Kristina Parčić, a Camping Bunculuka front desk managere. Tehát a kamerákat csak szigorúan a táj felé fordítva használhattuk és a kemping vezetője valóban ügyelt is arra, hogy a rendet és a szabályokat mindenki be is tartsa. Cserébe viszont olyan csendes és nyugodt természeti környezetben élvezhetik a vendégek az adriai tengert, mint sehol máshol.Kedvencünk a bár, ahol a mesébe illő panoráma mellett finom gyümölcstálakat és koktélokat szolgálnak fel.

Miért szeretjük?

  • mert egy pillanat alatt egy sziklás, vadregényes táj varázsol el bennünket,
  • ahol jól el lehet bújni a külvilág minden zaja és nyüzsgése elöl
  • mert a mobilházakon és kijelölt helyeken túl például szabadon választható sátorhelyek is vannak 
  • mert rendkívül kedves a személyzet

 

Milyen árakon futnak a kempingek?

Természetesen a kategóriák szerint változnak az árak is, melyet alapvetően a sátor- vagy lakókocsi helyek vagy mobilházak mérete, illetve a tengerhez való közelségük és a panoráma határoz meg. Mindemellett a szezonon belül is különbségek vannak, a legtöbb kempingnél 4-5 különféle időszakot különböztetnek meg. Főszezonban, mely július elejétől augusztus végéig tart a sátorhelyek átlagosan kb. 20-30 euro/éjszaka áron mozognak, a szolgáltatások függvényében és ehhez jön még a személyenkénti díj, mely 8-10 euro/fő, a gyermekeket pedig általában fél áron vagy ingyenesen fogadják, míg a háziállatokért ugyancsak egy csökkentett tarifát számolnak. A mobilházak árai kicsit borsosabbak, de a kínált szolgáltatásokkal teljesen összhangban vannak, hiszen egy jó apartman kényelmét nyújtják egy gyönyörű környezetben tálalva. Ezek árai 100 és 200 euro/éjszaka között mozognak, időszak és típus függvényében.

A Valamar kempinghelyei és mobilházai nagyon kapósak, június elején már a helyek 80%-a elkelt. Jó hír azonban, hogy szinte mindenhol előre lefoglalhatók. Árakról és foglalásról tájékozódás a www.valamar.com vagy a www.camping-adriatic.com weboldalon.

 

 

Jó tudni! 10 hasznos tipp Horvátországba utazóknak

1. Határátlépésnél ne lepődjünk meg!

Ebben az évben bizony szigorúbban nézik a turistákat egy fokkal, feltehetőleg a migrációs hullámra való tekintettel, biztonsági okok miatt. Ne lepődjünk meg azon sem, ha ki kell nyitni a csomagtartót, vagy ha a határőr elkéri a jogosítványunkat és megszondáztat, ez idén szinte rutinszerű, de összességében igyekeznek, nem a forgalom lassítása a cél.

2. Autópálya-használat horvát módra

Az országban nem olcsó az autópályadíj, ha azonban számít, hogy egy-két órával hamarabb érjük el úti célunkat, akkor mindenképpen érdemes pályán menni. A belépéskor a kapunál először csak jegyet kapunk, melyet jól meg kell őrizni, hiszen az autópálya elhagyásakor ennek vonalkódja alapján kell majd fizetnünk. Rendszerint gyorsabb az átjutás a kártyával fizető kapuknál, melyeket az autó jele mellett az ENC felirat is jelöl.

3. Ne vagánykodjunk, a horvát rendőrök is büntetnek!

Tartsuk be a közlekedési szabályokat! A büntetés gyorshajtásért, be nem csatolt biztonsági övért, telefonon való beszélgetésért vagy ittas vezetésért elég súlyos lehet, 300 kunától 15.000 kunáig, sőt egészen a jogosítvány megvonásáig terjedhet.

4. Fontos számok

Rendőrség: 192, Tűzoltók: 193, Mentők: 194, S.O.S: 112 Non stop, 24 órás információ a forgalomról: 014640800

5. Mobilinternet fillérekért

Mobilinternet korlátlan adathasználattal egy hétre mindössze 11 euroért - ezt kínálja a horvát Telekom idén nyáron augusztus végéig a Horvátországba utazóknak, mely nem csak a mobilfüggőknek éri meg, hiszen a net segítségével gyorsan és könnyen tájékozódhatunk a környék kínálta lehetőségekről és szolgáltatásokról. Ez egy prepaid sim kártya, mely bármelyik horvát T-pontban és a postánál megvásárolható.

6. Kuna vagy euró?

Sok helyen kártyát és eurót is elfogadnak a horvát üzletek, sőt euróban is meg vannak adva az árak, különösen a kis szuvenír üzletekben. Azonban, ha a helyi piacon sem akarunk zavarba jönni, akkor legyen nálunk valamennyi kuna is, melyet célszerű még otthon váltani.

7. Időjárás, mikor érdemes menni?

Isztriába és Krk-re is egész nyáron érdemes ellátogatni. Június elején már lehet fürödni a tengerbe, ilyenkor még kevesebb a turista, az árak is szezon előttiek. Július és augusztus a klasszikus főszezon, ilyenkor tökéletes az időjárás, mert napközben mindig meleg van, a speciális mikroklímának köszönhetően azonban este kicsit lejjebb megy a hőmérséklet, így élvezhetjük a kempingezéshez kiváló, nem túl meleg éjszakákat.

8. Mit vigyünk magunkkal?

Az apró kavicsok illetve sziklás partszakaszok miatt tengeri cipőt mindenképpen érdemes vinni, a tűző nap miatt pedig napkrémet és egy kalapot. Érdemes kerékpárt is vinni, mert fantasztikus lehetőségek vannak a túrázásra, de akár helyben is bérelhetünk.

9. Biztosítás

Ha van érvényes európai egészségbiztosítási kártyánk, melyre minden magyar biztosított személy jogosult, ezt szinte mindenhol elfogadják Horvátországban a sürgősségi ellátásra. Azonban nem árt egy kiegészítő utasbiztosítást is kötni, mivel sok szakorvos döntően magánpraxisban működik, illetve egy baleset esetén a hazaszállítást nem fedezi a kötelező egészségbiztosítás.

10. Regisztráljon a KKM honlapján

Külföldi nyaralás előtt mindenképp érdemes a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) honlapján regisztrálni, hogy ha bármi történne az utazóval, a KKM konzuli szolgálata ismerje a turista elérhetőségét.

Az út a horvátországi Valamar csoport és a BestPressStory MGM Media Optima támogatásával jött létre. Külön köszönet a szervezésért Nives Matić marketing és PR specialistának és Goga Gordana Sredojević és Milan Sredojević-nek, az MGM médiaoptima BestPressStory ügyvezetőinek.

Forrás: Vendég&Hotel


Eurostat: emelkedett az online platformokon foglalt vendégéjszakák száma

Eurostat: emelkedett az online platformokon foglalt vendégéjszakák száma  

A vizsgált háromhónapos időszakban június volt az a hónap, amikor az összes uniós országban nőtt az online platformokon keresztül lefoglalt vendégéjszakák száma.
Igazgatóváltás a szegedi szálloda élén

Igazgatóváltás a szegedi szálloda élén 

Anisity István lett az Art Hotel Szeged szállodaigazgatója.
Az Ezresek Klubjának előkelő tagja lett ez a szállodai márka

Az Ezresek Klubjának előkelő tagja lett ez a szállodai márka 

Az ismert szállodai brand 2024-ben történelmi mérföldkőhöz érkezett ezredik szállodája megnyitásával.
Fókuszban a szállodafejlesztések

Fókuszban a szállodafejlesztések 

A tekintélyes nemzetközi szállodabefektetési fórum évek óta az európai hotelfejlesztési stratégiai pontokra összpontosít, elsősorban Közép- és Kelet-Európa, valamint a Kaukázus térségében.
Helyzetkép a balatonfüredi szállodák kihasználtságáról

Helyzetkép a balatonfüredi szállodák kihasználtságáról 

Így alakul a főszezon és főszezonon kívüli időszak a füredi hotelekben.
Kétszáz szobás szállodát épít Budapest belvárosában egy lengyel befektető

Kétszáz szobás szállodát épít Budapest belvárosában egy lengyel befektető 

A lengyel Puro Hotels a VI. kerületi Paulay Ede utcában épít kétszáz szobás szállodát.
Mit lépnek az ingatlanbefektetők és az albérletet keresők a közelgő Airbnb-tiltásra?

Mit lépnek az ingatlanbefektetők és az albérletet keresők a közelgő Airbnb-tiltásra? 

Átrendezi-e a terézvárosiak döntése a belvárosi albérletpiacot?
MÉSZ: a rövidtávú lakáskiadás szabályozásáról

MÉSZ: a rövidtávú lakáskiadás szabályozásáról 

Beszéltek a kérdés gazdasági jelentőségéről és több javaslatot is tettek.
MSZÉSZ-elnök: az Airbnb betiltása nem megoldás

MSZÉSZ-elnök: az Airbnb betiltása nem megoldás 

Szabályozásra van szükség, ami a kormány feladata - ez a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) 2024. december 31-ig elnöki pozícióját betöltő Flesch Tamás véleménye.
Épül Magyarország legnagyobb prémium spa létesítménye

Épül Magyarország legnagyobb prémium spa létesítménye 

2025 tavaszán nyílhat meg a grandiózis beruházás, amely hatalmas löketet adhat Hévíz turizmusának.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.