Ahogy Göktas Merdoltól, a cég tulajdonos-ügyvezetőjétől megtudtuk, a megnövekedett forgalom még a nyári szezon vége előtt tette indokolttá a biztosítás kiterjesztését.
"Sikereinket a felkészült csapatunk mellett - csak úgy, mint a tavalyi évben - a széles, megbízható partnerhálózatunknak és a változatlanul dinamikusan fejlődő Török Riviérának
köszönhetjük" – mondta el az igazgató. Az idei év újdonságaként bevezetett Égei-tengeri üdülőterület (Bodrum, Didim, Kusadasi) a várakozásokon felüli eredményeket hozott. A Riviérától merőben eltérő nyaralóövezet azoknak az utasoknak is újdonságul szolgált,
akik már többször jártak Törökországban.
2011-ben a már jól ismert görög szigetek (Rodosz, Kréta, Korfu) is népszerűbbek voltak az utazók körében, mint a tavalyi évben.
A téli szezonban továbbra is a megszokott desztinációk, úgy mint Dubai és Thaiföld is szerepelnek a Green Travel árualapjában, amelyről az érdeklődők folyamatosan tájékozódhatnak a www.greentravel.hu oldalon.
Az utazási iroda ezúton is köszöni a partnerek együttműködését!