Az utazási irodák többsége GDS-t használ

Jóllehet a GDS (Global Distribution System) népszerűsége csökkent az elmúlt kilenc évben, az utazási irodák nagy többsége még ma is ezt használja. Néhány szegmensben pedig – például a légközlekedésben – elsődleges médium maradt –állítja az ASTA a maga nemében egyedülálló, 2008-ra vonatkozó jelentésében. Ez ugyanis az egyetlen olyan anyag, amely az utazási irodák szemszögéből vizsgálja, hogyan és miért használják a GDS-t, milyenek szerződések és milyen trendek észlelhetők ezen a területen.

„Folyamatosan keressük annak a módját, hogyan maradhatunk versenyképesek, miközben a legjobb szolgáltatásokat nyújtjuk az ügyfeleinknek. Több olyan újítást, amelyek segítségével érzékenyebben reagálhatunk a piacok változásaira, éppen a GDS-ektől lestünk el.” – mondta Chris Russo, az ASTA elnök-vezérigazgatója. A kulcsszó az összes GDS-hez kapcsolható területen a rugalmasság. Például a légi helyfoglalásnál szerződéskötéskor az utazási irodák számára ez komoly érv a szövetségekbe nem tartozó, nem hagyományos légitársaságok mellett. Említésre érdemes elmozdulás van a fix áras szerződésektől a „no-minimum” irányába és a hatékonyság-alapú szerződések felé. A legtöbb szerződést három évre kötik, de egyre több az egy vagy két évre szóló.

Néhány a kutatás megállapításai közül:

1. Az ASTA ügynökségeinek nagy része GDS-t használ, pedig azok népszerűsége 15 százalékkal esett 1999 óta.

2. Azok számára, akik használnak GDS-t, az elsődleges a Sabre.

3. A GDS az elsődleges foglalási módszer repülőjegyet és szállodai szobák foglalásánál, valamint az autóbérlésnél.

4. A válaszadók 54,6 százaléka alkalmanként összehasonlítja a GDS-es árat az interneten találhatókkal.

5. A válaszadók 40,4 százaléka azt mondja, hogy nincs terve a „minimum-árra”.

6. A válaszadók 60 százalékát ösztönzik arra, hogy többet foglaljon GDS-en át, mint amennyire szerződött.

7. A válaszadók csaknem felének (46,1 százalékénak) három éves GDS-szerződése van.

8. A válaszadók 58,6 százaléka tervezi, hogy megújítja GDS-szerződését, 26,4 százalékuk pedig még nem döntött erről.


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.