Bakuba is gasztrotúráztat a Robinson Tours

2018. november 26-án tartotta katalógus-bemutatóval egybekötött partnertalálkozóját a Robinson Tours Kft kiutaztatási részlege.  A Hotel Novotel Centrumban rendezett eseményen több mint 130 partner és a szaksajtó képviselői vettek részt.

2018-ban növelte utaslétszámát a Robinson Tours kiutaztatási részlege, ami a plusz Budapest-Burgasz valamint az albániai charterjáratnak köszönhető, továbbá az új montenegrói repülős nyaralások is a növekedést segítették.

Jakócs Áron a Robinson Tours ügyvezető igazgatója köszönetet mondott partnereinek, kollégáinak a 2018-as szezonban elért eredményekért. Továbbra is a viszonteladók jelentik a legfontosabb pillért az utazásszervező stratégiájában. Az új szezonban is folytatja a korábbi években megkezdett és jól működő korrekt partnerpolitikát.

Hangsúlyt helyeznek az előfoglalási szezon erősítésére, amit egy ár- és árfolyamgarancia akcióval is támogatnak december 31-ig. Az akció arról biztosítja az utasokat, partnereket, hogy a Robinson Tours által szervezett utak az előfoglalási szezonban lesznek a legkedvezőbbek, amennyiben ez a későbbiek során az indulásig mégsem teljesülne, úgy az utasnak visszatérítik az esetleges különbözetet. Így az, aki az előfoglalási szezonban foglalta le utazását, garantáltan a legkedvezőbb áron utazhat. Emellett árfolyam garanciát is bevezettek, ezért az esetleges emelkedő euró árfolyam nem érinti majd az adott utas foglalását.

A Robinson Tours zászlós hajója továbbra is Bulgária, ahol a 2018-as szezonnak megfelelően a Budapest-Burgasz charterjáratok közül egy szombaton és kettő hétfőn, a Debrecen-Burgasz járat pedig hétfőn közlekedik. Továbbra is elérhető buszos nyaralásként a bolgár tengerpart országosan több mint 30 felszállási ponttal. A szezon elején és végén, repülős-buszos bolgár körutazás is indul, ahol Magyarország és Bulgária között repülővel utaznak majd a résztvevők. Törökországba jövőre is Budapestről vagy Debrecenből indulnak Antalyara érkező járatok, szálláskínálatukat is bővítették.  

Az Adria továbbra is hangsúlyos a társaság árualapjában. A már bevált szlovén és horvát kínálat mellett 2018-ban Albániában piacvezetők lettek a Budapest-Tirana charterjárat üzemeltetőjeként. A helyszínen magyar nyelvű telepített idegenvezetőket és magyar nyelvű kirándulásokat is biztosítanak, ahogy Montenegróban is, ami jövőre ismét elérhető a repülős nyaralások kínálatában. A Wizz Air Budapest-Podgorica járatával kombinálják majd változatos szálláskínálatukat.  

A városlátogatások között továbbra is elérhető Szentpétervár, emellett újdonságként Budapestről és Debrecenből is indítanak városlátogatásokat Moszkvába. Továbbá egy olyan új városlátogatást is szerveznek Bakuba, amelyben a város mellett fontos szerepet kap az azerbajdzsáni konyha bemutatása is. Csehország, Kaukázus és Baltikum továbbra is megtalálható kínálatukban a korábbi éveknek megfelelően.

 

Forrás: Turizmus Online


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.