Budapest Airport: megkezdődött a talpra állás

A Malév február 3-i leállását követő 48 órában a repülőtéren fokozatosan visszatért az élet a megszokott kerékvágásba - közölte a Turizmus Online-nal a Budapest Airport.

A Budapest Airport a váratlan események hatására beüzemelte és sikeresen használta a 2. Terminálon található Kényszerhelyzeti Központját, elsősorban a magyar nemzeti légitársaság összeomlásából fakadó sürgős feladatok irányítására, amelyek közül a legfontosabb a repülőtéren ragadt utasok ellátása volt. Néhány átszálló utastól eltekintve, akik csaknem 36 órát töltöttek a repülőtéren mire tovább tudtak utazni, a Budapest Airport hamar átlépett a Malév utáni korszakba, és máris óvatos optimizmussal tekint a jövőbe. Ha vannak még utasok, akiknek a korábbi nemzeti légitársasággal kapcsolatosan tájékoztatásra van szükségük, keressék fel a  Malév honlapot, illetve az ott található információknak megfelelően a Malév ügyfélszolgálatát - javasolja a reptér üzemeltetője.

Legnagyobb légitársasági partnerének elvesztése

akármelyik repülőtér számára igen komoly kihívás. A 2012-es tervek átdolgozása már megkezdődött, hiszen egy ilyen helyzetben rövid és hosszú távú változtatásokra is szükség van.

„A Budapest Airport azonban továbbra is elkötelezett korábbi célkitűzése mellett, hogy a közép-kelet-európai régió legjobb repülőterévé váljon. Ez már csak azért sem irreális, mert a többi légitársasági partner igen gyorsan reagált az eseményekre, és az elveszett forgalom egy részét már február 6-tól elkezdik átvenni” - tekint a jövőbe bizalommal tele a BUD.

A Budapest Airport hálás köszönetét fejezi ki például a Wizz Air-nek, a Lufthansának, a British Airways-nek, az Air France-nak, a KLM-nek, a Brussels Airlines-nak és a Norwegian-nek, akik nagyobb kapacitású gépeket állítottak be meglévő útvonalaikra, illetve új járatok indítását kezdeményezték.

„Külön öröm számunkra az Air Berlin visszatérése; a második legnagyobb német légitársaság február 6-tól naponta közlekedő járatot indít Berlinbe, ami remélhetőleg a magyar piacon történő ismételt megjelenésüknek csupán az első lépése lesz. Ha a már korábban bejelentett, a nyári menetrendi időszak kezdetétől indítandó új járatokat is figyelembe vesszük, például a Ryanair 5 új járatát, méltán állíthatjuk, hogy van élet a Malév után. A repülőtér járatfejlesztési csapata bizonyára az elkövetkező napokban is igen népszerű lesz a Budapestre járatokat indítani kívánó légitársaságok körében, ami egyben azt is jelzi, hogy a Malév megszűnésének a foglalkoztatásra gyakorolt hatásai is mérsékelhetők, amennyiben sikerül a magyar piac talpra állásához szükséges megoldásokat megtalálni” - így a BUD.

Az utasforgalom helyreállítása érdekében a magyar hatóságok is sokat tehetnek az elveszett Malév járatok pótlását gátló akadályok kiküszöbölésével. Például kétoldalú megállapodások mondják ki, hogy Törökország, Izrael, Oroszország és Ukrajna, illetve Magyarország között csak egy-egy kijelölt légitársaság üzemeltethet járatokat. Eddig az ezekben az országokban található célállomásokra csak a Malév közlekedhetett, így a jelen helyzetben utasok százezrei eshetnek el ettől a lehetőségtől, ha csak a másik fél által kijelölt légitársaság nem növeli a kapacitását, vagy a magyar fél másik légitársaságot nem jelöl ki, például a Wizz Air-t. Fontos, hogy a magyar hatóságok gyorsan megtegyék a szükséges lépéseket, különben a talpra állás sokkal több időt fog igénybe venni. A Budapest Airport vezetősége kész minden szükséges támogatást megadni a kormányzatnak a sürgős intézkedésekhez - tájékoztattak.

„Budapest fantasztikus turisztikai célpont, és a továbbiakban is mágnesként vonza a légitársaságokat. A Budapest Airport elkötelezett amellett, hogy az utasforgalom terén a lehető legrövidebb idő alatt visszatérjen a növekedés útjára” - közölte a BUD.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.